hirdetés
hirdetés

Központ épült a turisták fogadására Cserépváralján

Az idei hosszú hétvégeken rendszeresen megteltek a vendégházak Cserépváralján, a turista ösvényeken egymást érték a kirándulók, tudtuk meg Dávid Zoltán polgármestertől.

hirdetés

A több mint négyszáz lakosú kis üdülő falu nevében benne van a marketing - hangsúlyozta a település első számú vezetője. Egykoron a siroki és a szarvaskői mellett, a legendás egri vár elő vára volt a cserépvár is, ami ma is falu egyik nevezetessége. A helyi értékeket itt úgy igyekeznek megjelentetni, hogy felfedezzék azok a turisták, akik a látnivalókról előzetesen tájékozódva érkeznek Cserépváraljára. Az idén is megtartották a falu jeles ünnepét a Masina fesztivált, amely a gasztronómiáról, a sütésről, főzésről szólt és helyi ételspecialitásokkal, illetve borokkal kedveskedtek a vendégeknek.

Cserépváralja díszparkja
Cserépváralja díszparkja

A külföldiek közül főleg lengyelek, szlovákok és németek, illetve nagyobb számban magyarok jöttek kikapcsolódni, s nyugalmat, tiszta levegőt találtak a kis dél-borsodi faluban. Sokan tekintették meg a kaptárköveket, a riolit tufába vájt gabonatárolókat, a várhegyet és a különlegességnek számító barlaglakásos Tájházat. Dávid Zoltán azt is elmondta, hogy az országos piros turistajelzés végigkövethető Cserépváralján. Emellett az is előnyt jelent, hogy a falu a bogácsi gyógyfürdő mellett helyezkedik el, így az ott üdülő vendégek közül is sokan autóval, illetve gyalogosan látogatnak át Cserépváraljára.

Barlanglakásos Tájház
Barlanglakásos Tájház

Az elmúlt években - több pályázati támogatást elnyerve - a település valamennyi útját komfortosították és aszfalt burkolattal látták el. Emellett a falu központjában díszparkot és játszóteret is létesítettek. Cserépváralja határában a turisztikai attrakciónak számító setét-völgyi horgásztó mellett tíz szobás vendégfogadót, illetve autóparkolót épít a Cserépváraljáért Alapítvány, amely pályázat útján nyert el ehhez támogatást. Az ötven millió forintos fejlesztést év végére fejezik be.

Nemrég készült el a turisták fogadására szolgáló központ is, amelyre 25 millió forintot költöttek. Ez kapcsolódik a dél-borsodi kőkultúra emlékeire épülő, a Bükk déli kapuja program megvalósításához, melyben hét környékbeli település vesz részt. A turisztikai fogadóközpontban konyhát, éttermet és konferenciatermet rendeznek be és a 2013-as idegenforgalmi szezonra nyitják meg.

Nem mindig áll újra össze [Forrás: iStockphoto]
Nem mindig áll újra össze [Forrás: iStockphoto]

A polgármester arra is emlékeztetett, hogy a turisztikai fogadóközpontban az elképzelések szerint hosszabb távon főleg autóbuszokkal érkező csoportokat fogadnak majd. Arra is törekszenek, hogy ne csupán a helyi értékekre, hanem a környező települések, városok látnivalóira is ráirányítsák a turisták figyelmét. Így például Miskolc, Diósgyőr, Lillafüred, vagy Eger nevezetességeire, amelyekkel szintén megismerkedhetnek a Cserépváralján pihenő vendégek.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk