Kulturális csereprogramból városfejlesztési megaprojekt

1985 óta minden évben megválasztják Európa Kulturális Fővárosát. Nekünk, magyaroknak első ízben 2010-ben lesz lehetőségünk bemutatkozni ezen a megmérettetésen. A hazai városok körében nagy volt az érdeklődés; az első körben tizenegy település pályázott, jelenleg már csak heten versenyeznek a címért, amely több tízmilliós értékű fejlesztéshez segítheti a győztest.

Az Európa Kulturális Fővárosa programot 1985-ben a Kulturális Miniszterek Tanácsa indította el Melina Mercouri görög kultuszminiszter kezdeményezésére, aki akkor úgy vélte, hogy a kultúra nem kapja meg a neki járó tiszteletet és odafigyelést. 1997 óta már több várost is jelölniük kell a tagországoknak, amelyek jellemzően fővárosukat, történelmi, kulturális vagy regionális központjaikat és nagyvárosaikat nevezik be. A jelölt városok fele jelentős turisztikai úti célként definiálja magát. A kulturális fővárosokat 2000-ig kormányközi megegyezés alapján választották ki, 2005-től azonban rotációs kiválasztási rendszer lépett érvénybe, amely a várost jelölő tagállamok sorrendjének meghatározásán alapul. Ennek a folyamatnak azonban máig nincsen igazán kialakult és intézményesített rendje, az egyes évek „lefoglalása” elsősorban a Brüsszelben működő állandó képviseletek vezetői, esetleg a tagállamok miniszterei közötti egyezkedések eredménye. A korábbi szabályok az uniós bővítés következtében módosultak, a 2009–2019 közötti időszakban egy régi és egy új uniós tagállam városa szervezi egy időben az eseményt. Hazánk európai uniós elnökségének évében, 2010-ben szervezi az évadot egy német várossal, Essennel vagy Görlitzzel közösen.

A program 1999-ben megfogalmazott célja még az európai kultúrák megismertetésére, népszerűsítésére korlátozódott. Mára előtérbe kerültek a jelölt városok pozicionálására, gazdasági fellendítésére irányuló törekvések. Napjainkban már a versengés tétje az, hogy mely település valósíthatja meg több tízmillió eurós értékű fejlesztési stratégiáját. Így különösen meglepő az a tény, hogy a mai napig nincs általános előírás arra nézve, hogy egy adott ország miképpen hozzon döntést a város kijelöléséről. Bár az utóbbi években egyre népszerűbb a pályáztatás, a 2010-es cím elnyeréséért küzdő német városok között spontán volt a versengés, ami a pályázók körében némi feszültséget keltett. Hazánk ezzel szemben a brit modellre támaszkodva európai kritériumokon nyugvó, országos pályázatot írt ki. A két ország pályázó városai közt egy éven át tartó tapasztalatcserék eredményeképpen fővárosunkban megszületett a kiválasztási szempontok újrafogalmazását sürgető, úgynevezett Budapest Nyilatkozat, amely többek között egy egzakt pályázati modell kialakításáról szóló ajánlást tartalmaz. Fontos kritériumként a fenntarthatóságot jelöli meg, és követelménynek tekinti a hosszú távú fejlesztési és gazdasági koncepciót. Az Európai Bizottsághoz és az Európai Parlamenthez júniusban benyújtott tervezet várhatóan 2007-re érik szabályozássá, annyi azonban már biztos, hogy a nyilatkozat kedvező fogadtatásra talált az unióban. Olyannyira, hogy az Európai Bizottság a magyar eljáráson alapuló pályáztatási rendszert kívánja kötelezővé tenni.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.