Lappföldi mintára pörgetnék fel a téli turizmust a Balatonnál

Decemberben ugyan több ezer turistát várnak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélik, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel jobban ki lehetne használni az adventi időszakot.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az MTI-nek vasárnap megküldött közleményben azt írta, már a karácsonyi időszak előtt is számos olyan rendezvényt tartanak, amelyek ismét bebizonyíthatják, hogy a Balaton nem zárt be a nyári időszak végeztével, és a téli Balaton is vonzó úti cél lehet a magyar családok számára. Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció egyik tanácsadója a közleményben azt emelte ki, hogy az adventi időszakot összefogással a balatoni települések programgazdái jobban is ki tudnák használni. Ehhez az kellene szerinte, hogy a finn utazási szakemberek példáját kövessék a régió településeinek vezetői, turisztikai- és marketingszakemberei.

Felidézte: az 1980-as években a finn hatóságok új turisztikai stratégiát dolgoztak ki Lappföld tartományban, ennek központi eleme a Mikulásfalu volt Rovaniemi városában. A sikeres kampány miatt a lappföldi Mikulás lakhelyét évente több mint félmillió utazó keresi fel, akiknek mintegy 60 százaléka külföldi, a többi pedig belföldi látogató. A Mikulás alig hatvanezer fős városának környékén a turisták 2,9 millió éjszakát töltenek el. A finn modellhez hasonlóan megtervezett és jól kivitelezett Mikulás-projekt olyan téli turisztikai szezont teremthetne a balatoni régióban, amely nem csak magyar, de a környező országok családjait is utazásra késztetné. Egy jól átgondolt terv alapján működő úti célon a vendégek az átlagnál többet is költenének még akkor is, ha a decemberi időszak nem a főszezon ebben a régióban - tette hozzá a szakember.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.