hirdetés
hirdetés

Látványos színterek nyílnak az egri várban

Immár közel fél évszázada, hogy nem volt olyan nagyszabású fejlesztés az egri várban, mint amit napjainkban folytatnak. A több mint kétmilliárd forintos beruházással még látványosabbá és érdekesebbé teszik hazánk egyik leglátogatottabb történelmi műemlékét.

hirdetés

Ennek bizonyítására speciális időutazásra invitálták az elmúlt hét végén az érdeklődőket az egri várban tartott nyílt napon. Sokan el is jöttek, nemcsak a helybeliek, hanem a városban tartózkodó hazai és külföldi turisták közül is, hogy megtekintsék, hol tart az állagmegóvó és értékteremtő munka. A vár gótikus palotájának udvarán összegyűlt vendégek előtt vonult fel a korabeli ruhákba öltözött díszőrség, majd Habis László, Eger polgármestere köszöntötte a vendégeket.

Érdeklődők saokasága a nyílt napon (Fotó: Mentusz Károly)
Érdeklődők saokasága a nyílt napon (Fotó: Mentusz Károly)


Felvonultak a vár díszőrségének tagjai (Fotó: Mentusz Károly)
Felvonultak a vár díszőrségének tagjai (Fotó: Mentusz Károly)

Benne van a város címerében

Eger első embere kiemelte, hogy a hevesi megyeszékhely legnevezetesebb építménye a vár, amely a város címerében is megtalálható, és mintegy szimbólumként a hősökre emlékeztet. Arra is utalt, hogy azok, akik bárhol az országban kimondják azt a szót, hogy Eger, elsőként a várra, az 1552-es diadalra gondolnak. Ezért a város vezetése különösen fontosnak tartja, hogy a több évszázados múltra visszatekintő történelmi zarándokhelyet a jövőben még vonzóbbá, barátságosabbá tegyék. Ezt szolgálja "Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése" projekt, amely jó lehetőséget kínál az elképzelések megvalósítására.

Eger címerében a vár (Fotó: Mentusz Károly)
Eger címerében a vár (Fotó: Mentusz Károly)

Ezután Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója arról beszélt, hogy a megújuló egri várat közösségi találkozóhellyé fejlesztik. Olyan múzeumot építenek közösen, amely Egerben és az országban is példaként szolgálhat. Hangsúlyozta, hogy ezért szeretnék bemutatni a közönségnek, hol tart ez a munka, milyen részei vannak a fejlesztésnek.

Ezt követően arra invitálta az érdeklődőket, hogy a múzeum szakembereinek kalauzolásával tekintsék meg a megújuló vár különböző területeit, az évtizedek óta lezárt részeket, amelyek megnyitásra kerülnek majd.

A tájékoztatókkal egybekötött bemutatók során az érdeklődők láthatták a vár jelenlegi legmagasabb pontjának számító Szép-bástyát, közismertebb néven a Kálvária-dombot, amely szintén felújítás alatt áll. Ez egykor ágyúdombként szolgált. Ennek a tetejéről pazar kilátás nyílik a várra, Egerre és a Bükkre. Az omlásveszély miatt azonban a Szép-bástyát megerősítik. A munkák során ágyúgolyókat is találtak itt. Emiatt a feltárás és a szükséges, új örökségvédelmi engedélyek megszerzését követően folytatódik a terület megújítása.

Sétány és történelmi tanösvény

Az is elhangzott, hogy több mint harminc év után újra megnyitják és látogathatóvá teszik a Török-kertet. A közönség láthatta, hogy ennek a várfalát már felújították, és a régészeti feltárás nagy részét el is végezték. Megtudhatták, hogy a kertben rendezvényeket is tarthatnak majd. Megújul a fegyvertár is, ahol régészetileg értékes köveket találtak. Teljes egészében megóvják és felújítják a vár kazamatáját, és olyan részeit is megnyitják a nagyközönség előtt, amelyeket eddig nem látogathattak. Visszaállítják a földalatti folyosórendszer eredeti funkcióját, ahol a végvári életet elevenítik meg. A várfal lábánál – a Dobó utcában – látogatóközpontot alakítanak ki. Innen aknafigyelő folyosón érhetik el az érdeklődők a kazamatát.

Panoráma az egri várból, turistákkal (Fotó: Mentusz Károly)
Panoráma az egri várból, turistákkal (Fotó: Mentusz Károly)


Állványok jelzik a felújítást az egri vár bejáratánál (Fotó: Mentusz Károly)
Állványok jelzik a felújítást az egri vár bejáratánál (Fotó: Mentusz Károly)

A tájékoztatókból a vendégek arról is informálódtak, hogy évtizedek után újra építik a vársétányt. Ehhez kapcsolódva kapott kőburkolatot a Dobó-bástya betonfala, továbbá a támfal burkolatát is kijavították. Az 1980-as években félbehagyott Dobó-bástya alsó sétányát megépítették, és az alsó betonlépcsők már elkészültek. Miután a módosított engedély jogerőre emelkedett, így megkezdhették a sétány és a történelmi tanösvény kialakítását. A területen kertészeti munkákat végeznek, térvilágítást és pihenőpadokat, illetve térfigyelő kamerákat telepítenek. A sétány egyébként új gyalogos útvonalként is működik majd a megújuló egri belváros és az Almagyar-domb között.

Érdekességek és színes tartalmak

A szakemberek arra is emlékeztettek, hogy a vármegújítási projekt fontos része a műemlék teljes területén levő közművek cseréje, amelyekre már sor került. Az építési munkálatok mellett természetesen a turistáknak szánt érdekességekkel, színes tartalommal is bővül a jövőben a vár kínálata.

A "Bemutatkozik a megújuló egri vár" című hétvégi nyílt napon mindezek mellett a műemlék-épületegyüttesben található kiállításokat és a Dobó István Vármúzeum újabb szerzeményeit is megtekintették az érdeklődők. Így például a régészeti leleteket, a börtöntárlatot, a panoptikumot, illetve a várszínházat. A családokról és a gyerekekről sem feledkeztek meg a rendezők, nekik vitézi bemutatókat, játékos programokat, ügyességi vetélkedőket és foglalkozásokat szerveztek.

Az egri várszínház (Fotó: Mentusz Károly)
Az egri várszínház (Fotó: Mentusz Károly)


Játékos ügyességi vetélkedő a gyerekeknek (Fotó: Mentusz Károly)
Játékos ügyességi vetélkedő a gyerekeknek (Fotó: Mentusz Károly)

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk