Még egy hotel az MCC "portfóliójában"

A Mathias Corvinus Collegium győri központja lesz a Káptalandombon található Konferencia Hotel. Március óta ez a negyedik szálloda, amelyet a kormányközeli oktatási intézmény megvett vagy bérel.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta, hogy minden városban, amelyben jelen vannak, olyan épületet és központot keresnek, amely egyrészt szimbolikus tere az adott városnak, másrészt valamilyen módon megújulásra, megmentésre szorul, így esett a választás a Konferencia Hotelre, amelyet árverésen vásároltak meg.

Áprilisban elején írtunk arról, hogy a Rába Nyrt. igazgatósága közgyűlési hatáskörben portfóliótisztításként jóváhagyta a társaság tulajdonában lévő Konferencia Hotel értékesítését árverés útján. Az ügylet átfutási idejét legalább három hónapra becsülték, a nettó 1,146 milliárd forintos kikiáltási árú hotelre azonban a jelek szerint sokkal gyorsabban találtak vevőt. A cég május 28-án közölte, hogy 1,455 milliárd forintért értékesítette árverésen a hotelt. Az épületet szeretnék rendbe hozni - hangsúlyozta Orbán Balázs.

A kormány részvételével létrejött közérdekű vagyonkezelő alapítvány, az MCC esete a szállodákkal márciusban kezdődött, amikor fővárosi központja a budapesti Danubius Hotel Flamenco épületébe költözött át, amíg a Somlói úti épületét átépítik.

A bérlő szintnél azonban nem állt meg az alapítvány, év elején megvásárolták a valaha jobb időket látott, csodás műemléképületet, a miskolci Avas Szállót, amely a felújítás után egyszerre lesz oktatási központ és rendezvényhelyszín, sőt egy kereskedelmi szálláshely kialakításának ötletével is kacérkodik az új tulajdonos.

Május elején bejelentették, hogy megvásárolták a debreceni, a város számára szintén ikonikus jelentőségű Aranybika szállót is, amelynek új szárnyát oktatási intézményként, felújításra kerülő régi részét pedig kereskedelmi szálláshelyként üzemeltetik majd.

Megindulhat hát a találgatás vidéki nagyvárosainkban, hogy melyik hotelépület kerülhet még, a Mathias Corvinus Collegium llátókörébe, tulajdonába, és vajon tényleg belevág-e majd az MCC a szállodaüzemeltésbe mint új üzletágba?

 Forrás: Turizmus Online / MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.