Megelőztek mindenkit: Air Transat

Bár az ünnepélyes járatnyitásra mindenki időben megérkezett, maga az ünnepelt, a kanadai Air Transat légitársaság TS 207 lajstromú, első Toronto-Montreál-Budapest járata egy órával hamarabb landolt a Liszt Ferenc Repülőtéren a meghirdetett érkezési időpontnál, így a szokásos vízfüggöny és tortavágás érdekében utasainak és a személyzetnek kicsit várakoznia kellett, hogy flottul lebonyolódhasson a köszöntő ünnepség.

Az első, teltházzal érkező járat köszöntőjekor az első megszólaló, Szíjjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter „ellopta a show-t” az utána következők elől, ugyanis minden fontos tényt felsorolt, ami csak a kanadai járattal, és a Budapest Airporttal kapcsolatban elmondható. Többek közt megemlítette, hogy Észak-Amerika háromszor is legjobbnak ítélt szabadidős légitársasága, az Air Transat legújabb nyári, az észak-amerikai országot Magyarországgal összekötő közvetlen járata jelentős beruházási kedvet, turisztikai fellendülést és nemzetpolitikai segítséget jelenthet hazánknak.

Csak úgy záporoztak a számok, adatok: 2013-ban a kanadai befektetők 500 millió dollárt hoztak hozzánk, és a kormány biztos abban, hogy ez az összeg idén alaposan nőni fog. 2014-ben pedig 34 ezer kanadai turista látogatott hozzánk, az október 7-ig működtetett közvetlen járat segítségével nyilván idén ennél jóval többen látogatnak majd hozzánk a hatalmas észak-amerikai államból. És nemzetpolitikai jelentőségű, hogy 316 ezer magyar él Kanadában (csak Torontóban 53 ezren) nyilván a most létesült légihíd segít abban, hogy az ott élő magyarok itthon lévő rokonaikkal, ismerőseikkel könnyebben tarthassák a kapcsolatot.

Majd a miniszter még hozzátette, a kormány elkötelezett a téren, hogy Budapest Airportot mindenben támogassa újabb és újabb közvetlen járatok indítására távoli célországokba.

Lisa Helfand, Kanada Budapestre akkreditált nagykövetasszonya (aki maga is torontói) rövid köszöntőjében az Air Transat szabadidős légitársasági jelentőségét emelte ki,

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója pedig megjegyezte, különösen annak örül, hogy a Malév 7 évvel ezelőtti torontói, és 2008-ban véget ért New York-i járatának megszüntét követően végre ismét közvetlen járat köti össze a magyar fővárost az észak-amerikai kontinenssel.

Nicole Conrad, a csütörtökön megérkezett járat üzemeltetőjének, az Air Transat közép-európai igazgatója hozzátette, mivel az idén nyáron a tervezett 6 ezres utasszámot minden bizonnyal teljesítik (az idáig tapasztaltak alapján minden induló és érkező járatuk teltházas lesz), ezért a jövő nyári szezonban sűrítik majd járataik számát.

Tóth Attila pedig, a hazai általános értékesítési ügynök Aviareps magyarországi igazgatója arról beszélt, hogy az elsősorban nyaralásra, városlátogatásra és családaikhoz érkező turisták oda-vissza útja felhőtlen lesz, hiszen a 345 fő befogadására alkalmas Airbus A330-as fedélzetén tökéletes a kiszolgálás, gourmet cateringet szolgálnak fel, és még olyan apróságra is odafigyelnek, hogy a gép szórakoztató programjait (film, tévé, muzsika) bárki letöltheti a fedélzeti wi-fivel saját okos mobil eszközére is. De csak a régebbi, A310-es típusokon. Ezektől az évtized végéig megválik a vállalat.  Az Air Transat Budapestre is közlekedő A330-200-asán 12 ülés található a magasabb komfortot nyújtó Club osztályon, 333 a turistán.

A meghívott vendégek végül feljuthattak az éppen Budapestről Montreálba, illetve Torontóba induló (első) utasokat váró gépre is, ahol bemutatót kaptak a kényelmes kék bőrülések mélyén, hogy miféle káprázatos színkombinációt tudnak varázsolni a gép belsejében a kabinvilágítással: más-más színvilágban történik az ételek felszolgálása, az éjszakai pihenés ideje, a felszállás és a landolás is.

Mindeközben szépen, csendben

Meglehet, a Air Transat masinája az Atlanti-óceán fölötti egyik futóáramlást meglovagolva jóval a közönsége érkezése előtt tette le kecsesen kerekeit a ferihegyi betonra, a másik kanadai versenyző beelőzte csütörtök reggeli torontói járatával. Denis R. Codere valóban nem a levegőbe beszélt a június 4-én készült interjúban. A kanadai-görög üzletemberek által gründolt SkyGreece Airlines kereskedelmi igazgatóhelyettese szólt: június 18-án jönnek. Azonban az Air Transat beelőzése azonos napon nem valami kampányfogás volt részükről, hiszen a tervek szerint május 21-én nyitották volna a járatot, ami egyebek mellett az útvonalat repülő Boeing 767-es elhúzódó ferihegyi nagyjavítása miatt tolódott. Úgy tűnik a 767-essel akadnak gondok: a társaság június 14-i Athén-Toronto járatát repülve a kabinnyomás hirtelen csökkenése miatt vissza kellett fordulnia a görög fővárosba. Az esetet kivizsgálják, a június 18-i budapesti járatot pedig egy a portugál HiFly-tól bérelt Airbus A330-243-as repülte.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.