Megkezdte működését a LOT szingapúri járata

Május 16-tól a LOT Dreamlinerei heti háromszor jelennek Szingapúr-Changi repülőterén. Valamit nagyon tudnak Varsóban Milczarskiék: ez idén a légitársaság 4. hosszú távú járatnyitása.

A Varsó-Szingapúr járat június végéig heti háromszor - kedd, csütörtök, szombat -, majd júliustól a nyári menetrend végéig heti négyszer, egy hétfői nappal kiegészülve fog közlekedni.

„Évente 3 millió utas repül Európa és Szingapúr között” — mondta Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója a járatnyitó apropóján. Szingapúrba repülni azért szexi, mert Ázsia, Ausztrália és a Csendes-óceáni térség felé lehet könnyen dobbantani. Így a lengyelek sem a városállam két szép szeméért nyitottak egyetlen közép-európai légitársaságként járatot. A Singapore Airlines-szal code-share, az ausztrál Qantas-szal és az Air New Zealanddel pedig interline megállapodást kötöttek. Sőt, LOT-ék idén Ausztráliában is nyitottak jegyirodát.

A fentiek fordítva is megállják a helyüket: a térségből érkezhet még több turista Közép-Európába. A versenyt tovább élező LOT-járatnyitásból jól járhatnak a hazánkba Dél-Kelet Ázsiából, vagy Ausztráliából merítő beutaztatók. Vannak páran. 

Csak emlékeztetőül: a LOT annak idején, amikor az EU jóváhagyását kérte egy tekintélyes állami apanázsra a vállalat átszervezése érdekében, komolyan gondolta, előre kezdett menekülni. 2016 óta 58 járatot nyitottak, köztük számos hosszú távú járatot, mint a Varsó-Tokió, Varsó-Szöul, Varsó-L.A., Varsó-Newark. Utóbbit a délkelet-lengyel Rzeszów-ból is repülik, Krakkó pedig egy Chicago járatot kapott. És itt van még a Budapest-Chicago, Budapest-JFK járat is.

Utóbbiról és New York-ról a Turizmus & Vendég hamarosan megjelenő májusi számában olvashatnak bővebben. Előfizetett már?


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.