Megnyitott az idei WTM

Ismét találkoznak Londonban a turisztikai szakma döntéshozói, szervezetei, szolgáltatói, a turisztikai média, valamint a szakoktatás képviselői a világ egyik legnagyobb szabású turisztikai vására, az idén 32. alkalommal megrendezésre kerülő World Travel Market (WTM) keretében. A november 7-10. között zajló rangos eseményen – amelyen több mint 5 ezer kiállító és közel 48 ezer turisztikai szakember vesz részt – Magyarország turisztikai kínálata is bemutatkozik méghozzá az idei évben számos díjjal kitüntetett, rendkívül impozáns nemzeti standon, a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A világ egyik legrangosabb utazási vásárán, Magyarország turisztikai kínálatát a Magyar Turizmus Zrt. mellett 22 magyar társkiállító (szállodák, utazási irodák, programgazdák és szakmai szervezet) mutatja be. A 210m2-es nemzeti stand valamennyi látványelemével magyarországi termálfürdőzésre csábítja az utazókat, és mindez – a korábbi vásári megjelenésekhez hasonlóan – várhatóan nagy tetszést arat majd mind a turisztikai szakma mind pedig a nagyközönség körében. Az impozáns megjelenést idén is különleges attrakciók fokozzák. Egy új technológiának köszönhetően, virtuálisan a Nemzeti Galéria tetején találhatják magukat az utazni vágyók, ahonnan gyönyörű budapesti panoráma tárul eléjük. A látogatók, a kamera alapú kibernetikus vezérlés segítségével, karjuk előrenyújtásával és a képernyő előtti lépegetéssel, saját maguk irányíthatják mozgásukat a budapesti látnivalók között: a panorámakép részleteit kinagyíthatják, de akár a Parlament ablakán is „benézhetnek”. Budapesti kikapcsolódásra csábítanak a Budapest Winter Invitation kampány kisfilmjei is, melyeket a stand kivetítőin folyamatosan láthatnak az érdeklődők. A látogatók hazánk turisztikai kincseibe a gourmet sarokban is belekóstolhatnak, ahol ízletes, magyaros falatkákkal és borkóstolóval várják a gasztronómia és hazánk általános turisztikai kínálatának „rajongóit”.

Magyarország nagyszabású turisztikai megjelenésének alkalmából a WTM-en részt vesznek a Magyar Turizmus Zrt. vezetői, Horváth Gergely vezérigazgató, Dudás Krisztina marketingigazgató és Hrabovszky Zsolt nemzetközi értékesítés ösztönzés igazgató is, akik a helyszínen szakmai tárgyalásokat folytatnak és sajtóinterjúkat adnak. A magyar standot felkeresi továbbá Horváth András az Országgyűlés sport és turizmus bizottságának tagja, valamint a Magyar Turizmus Zrt. tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlesztési Bank képviseletében Baranyay László elnök-vezérigazgató és Németh Lászlóné vezérigazgató-helyettes.

A hazai szakemberek a vásár első napján, november 7-én egy szakmai fogadáson vesznek részt a kiállítás területén, a brit turisztikai szakma jelentős képviselőivel, a Magyar Turizmus Zrt. londoni képviseletének szervezésében.

Másnap, november 8-án pedig egy rendhagyó és nagyszabású sajtótájékoztató keretében mutatkozik be Magyarország a nemzetközi sajtó előtt. A sajtótájékoztató központi témája, a Wellness Tourism Worldwide (WTW) és az MT Zrt. együttműködésében, a WTM-en debütáló nemzetközi egészségturisztikai tanulmány, melynek különlegessége, hogy számos magyarországi példán keresztül ismerteti a gyógy- és wellness-turizmus aktuális világtrendjeit.

A „4WR: Wellness for Whom, Where & What? Wellness Tourism 2020” címmel megjelent új, wellness-turizmus globális és lokális trendjeit és lehetőségeit párhuzamosan elemző tanulmány a wellness-turizmusban érdekelt befektetőket, fejlesztőket, menedzsereket és döntéshozókat kívánja segíteni az egyedi versenyelőnyökre való építkezésben és a szokásos hibák elkerülésében. A jelentés bemutatja az elmúlt tíz év legnagyobb lehetőségeit annak érdekében, hogy jobban meghatározhatóak legyenek az új termékfejlesztési stratégiák.

A tanulmányt, a készítő WTW társalapítója, Puczkó László ismerteti a nemzetközi sajtó előtt. Előadásában kifejti, hogy Magyarország egyedülálló természeti adottságokkal és egészségturisztikai szolgáltatásokkal rendelkezik és maximálisan kihasználja a gazdag gyógyturisztikai hagyományaiban és kulturális örökségében rejlő lehetőségeket. Kitér arra is, hogy a turisztikai ágazatok és a kormányzat képviselői is egyetértenek abban, hogy a wellness-turizmus kulcsfontosságú eszköz mind a fogadóterület lakossága, mind pedig a látogatók jólétének és életminőségének a fejlesztésében. „Magyarként nagy öröm számomra, hogy ezzel a kutatással is Magyarországra mint piacvezető egészségturisztikai desztinációra irányíthatom a figyelmet” – teszi hozzá.

Camille Hoheb, a WTW alapítója, november első hetében tett budapesti látogatása során a Magyar Turizmus Zrt.-nek elmondta: tárgyalásai megerősítették abban, hogy Magyarország elismerést érdemel az egészségmegőrzést segítő, termálvízre épülő munkáltatói juttatások rendszerének kialakításáért, valamint az egészséggel kapcsolatos turisztikai szolgáltatások demokratizálódásában játszott szerepéért. További információ: www.wellnesstourismworldwide.com

A Magyar Turizmus Zrt. az idei évtől, Magyarország egyedi termékelőnyére, a felszín alatti vízkincsre és az ehhez hitelesen kapcsolódó rekreációs turizmusra építi a külföldi turisztikai márkakommunikációt. Magyarország a világ első öt, termálvízben leggazdagabb országa közé tartozik. A gyógyvizek változatos összetétele, gyógyhatásuk sokfélesége, a gyógyvízzel történő egészségmegőrzés, a gyógyítás és rehabilitáció területén szerzett tapasztalat és szaktudás komoly versenyelőnyt jelent. A gyógy- és termálforrások az ország területének 80 százalékát lefedik. Bár a víz koncepciója alá nem helyezhető el közvetlenül minden turisztikai termék, fürdőink kulturális és földrajzi értelemben egyaránt széles területet fognak át, lehetőséget kínálva a kulturális, vallási, bor- és gasztronómiai, illetve az aktív- és ökoturizmus kapcsolódó megjelenítésére.

Nagy-Britannia Magyarország harmadik legfontosabb küldőpiaca. A KSH 2010. évi végleges statisztikai adatai szerint a szigetország utazói 13,6%-kal több, összesen közel 510.000 vendégéjszakát töltöttek el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, az előző évhez képest.

A legfrissebb, 2011. január-augusztusi statisztikai adatok szerint a brit vendégek közel 352 ezer vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken az idei év első kilenc hónapjában, ami 2%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A szigetország utazóinak körében Budapest ismerete a legjellemzőbb, köszönhetően az utóbbi években elindított fapados légitársaságoknak és városnéző utaknak. Fővárosunk mind a fiatalabb, mint pedig a középkorú és idősebb párok körében népszerű, divatossá váló, „trendi” célállomást jelent.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.