Megújuló turistaházak a Kéktúra vonalán

Hárommilliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak, erdei szállások országszerte a következő két évben, a fejlesztések hat erdőgazdaságot érintenek - jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos és a földművelésügyi miniszter közös sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta: a tavaly év végi kormánydöntések értelmében újabb jelentős fejlesztések indulhatnak el a magyar erdőkben, a program 2010-ben kezdődött, a 22 állami erdőgazdaság a megtermelt nyereségét állami forrásokkal kiegészítve beruházásokra fordítja. A felújítási munkák 2,9 milliárd forintból hat erdőgazdaságot érintenek.

A miniszter hangsúlyozta: 2010 óta megváltozott az erdészetek szemlélete, a fejlesztésekkel 21. századi színvonalú létesítményekben lehet majd pihenni az erdőkben. A magyar erdőgazdaságok mintegy kétmillió hektár erdőt gondoznak, 81 kilátó, 159 szálláshely, 36 erdei iskola, és 25 látogatóközpont van a kezelésükben, az elmúlt években 75 szálláshelyet újítottak meg - sorolta.

Mindez az 1600 férőhellyel kellő hátteret biztosít az iskoláscsoportoknak a táborozáshoz, az erdei iskolák és létesítmények mintegy 80 ezer gyermeknek nyújtottak tanulási és kikapcsolódási lehetőséget az elmúlt időszakban.

Révész Máriusz kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a természetjárás feltételeinek javítása iránt, a következő két évben minden eddiginél gyorsabb ütemben újulhatnak meg turistaházak.

A 2,9 milliárd forint kiegészítve a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program idei évre átcsoportosított forrásaival további kétmilliárd forintot jelent az erdészetek, nemzeti parkok közjóléti létesítményeik felújítására.

Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltoztatást követően folyamatosan pusztultak le a turistaházak, erdei iskolák, kilátók, az erdészetek keveset költöttek a közjóléti intézményeikre. Rámutatott arra, hogy az elmúlt hét évben egyre többet költöttek fejlesztésekre, 38 új kilátó és 27 új szálláshely épült, 16 milliárd forintot fordítottak a létesítményeikre.

A fejlesztések üteme tovább gyorsul a következő években, a döntéssel az Ipolyerdő Zrt.nél, az Egererdő Zrt.-nél, a Bakonyerdő Zrt.-nél, Pilisi Parkerdő Zrt.-nél, a Vértesi Erdő Zrt.-nél valamint a Tanulmányi Erdőgazdaság (TAEG) Zrt. kezelésében álló turistaházak újulhatnak meg.

Valamennyi beruházás az Országos Kéktúra útvonala mentén helyezkedik el, a TAEG Zrt. Muck-háza kivételével. A létesítményekben közel háromszáz férőhelye van. Hozzátette: vannak turistaházak, amelyek megvásárlásáról még tárgyalnak. A Téry Ödön programban négy további turistaház felújítása szerepel, a közbeszerzést kettőre már kiírták, a továbbiakat is folyamatosan jelentetik meg - jelezte.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.