Bejártuk a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt

Károlyi Angelica és György hívta meg a felújított fehérvárcsurgói kastély „bejárására” kedden az utazási irodák képviselőit, a szakújságírókat és a rendezvényszervezők kis csapatát. Útjukat Tóth Mária szervezte.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Lapunk már több ízben adott hírt arról, hogyan szépül a kastély, két éve még malterosládák, és ingatag pallók között vezetett minket Károlyi gróf, hogy bemutassa a felújítás menetét, kedden pedig a már átadott, teljesen felújított kastélyban várt minket a házaspár. Angelica mutatta be a rendezvények tartására, szállásra, hangversenyekre, kongresszusokra alkalmas helyiségeket, amelyeket rugalmasan át lehet alakítani a szükséges programokra.

A vendégeket most még 22 szoba várja, de a terveik között több szoba kialakítása is szerepel, mert a mostani hely kevésnek bizonyul, bár, mint a gróf mondja, nem a hely az „ütőkártyájuk”, inkább a vendéglátásra helyezik a hangsúlyt.

A kastélyt éves szinten mintegy 20 ezer ember látogatja, ebből tízezren egyetlen eseményre, a virágkiállításra érkeznek, a többiek idegenvezetővel látogatják a kastély termeit.

Gróf Károlyi György összefoglalva elmondta, hogy több mint 250 embert tudnak leültetni például egy lakodalom alkalmából, az állófogadások szervezésére korlátlanok a lehetőségeik egy tavalyi eseményen 300-400-an kaptak helyet. Nagy hangsúlyt fektetnek a francia és magyaros konyhájukra, a magyarok és a kényes ízlésű francia vendégek is egyaránt elégedettek az ételekkel. Nem csoda, hiszen a szakácsok rendszeresen továbbképzésen vesznek részt.

A könyvtár ablakából egy csodálatos, XIX. századi főúri kastély kertje tárul a szemlélő elé. Külön érdekesség, hogy rájuk hagyományozta könyvtárát Fejtő Ferenc, amit féltő gonddal kezelnek, népszerűsítenek. A könyvtárban folyamatos a katalogizálás, de látogatható és kutatható is. A XVIII. századi pince nem szokványos, hanem sajátos helyszín, itt borbemutatókat, kiállításokat szerveznek, de lehet asztaliteniszezni, sőt terveik között szerepel egy úgynevezett sportszoba kialakítása is.

A házigazdák szívesen mutatták meg a rendezvényszervező szakma képviselőinek, mi mindenben lehet rájuk partnerként gondolni.

Károlyi György azt is elmondta, hogy a pályázatokon múlik, hogy rendbe tudják-e hozni majd a tavat és környékét, a parkot, és az egykori istállóépületet. De az már biztos, hogy pályázati pénzből szépül meg a kastély előtti terület.

Terveik tehát vannak, jó kapcsolatot építettek ki a faluval, iskolások járnak be, a felújítás alatt fotókkal illusztrált „naplót” vezettek, amelyeken most már a vendégek is nyomon követhetik a nem mindennapi munkát. Mint mondták, itt nem zárt világban akartak élni, a park mindenki számára látogatható, és két éve itt rendezték meg a megyenapokat. Idén szeptemberben ide szervezik a 4. Európai Vonósnégyes fesztivált, május végén pedig a 9. Európai Dísznövény és Kertművészeti napokat.

A kastély sorsa azonos a magyarországi hasonló épületekével. A sok funkció- és kezelőváltás nem használt az épületnek. 1995-től a Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) elkészítette az épület és környezetének állagmegóvási programját. 1997-ben a Párizsban élő Károlyi György által létrehozott Károlyi József Alapítvány és a MÁG együttműködési szerződést kötött a kastély közös felújítására és hasznosítására. Jelenleg a kastélyban működő kulturális találkozóközpont az Európai Kulturális Találkozóközpontok Hálózatának tagja www.accr.org

A kulturális funkciók kiegészítésére és azok „eltartása” érdekében a kastély célja a turisztikai áramlatokba való illeszkedés a szállodai és vendéglátási részlegek segítségével. Ez a terv 1995-ben elnyerte az UNESCO Kulturális Világörökség Évtizedének emblémáját. Az alapítvány tudományos és kulturális tevékenységével egy időben a Károlyi Kastély Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. a kastély rendezését folyamatosan végzi.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.