Mellékhatások

Azt mondják, a turizmus érzékeny szeizmográfként mindig jelzi a gazdaság változásait. Most nem jelez: a megkérdezett szakemberek szerint a megszorító intézkedések nem vetik nagymértékben vissza az ágazatot, és a zavargások legkomolyabb hatása is a katasztrófaturisták számának növekedése lesz.

'

„Ha majd télen megyünk síelni, négycsillagos szállodában szálljunk meg!” – kezdett nyafogni nemrég a fiam, amire én gondolkodás nélkül azt válaszoltam: „Örülj, ha egyáltalán elmegyünk!” De ezzel a reakcióval, úgy látszik, egyedül vagy legalábbis kisebbségben maradtam, a turisztikai és gazdasági szakemberek azt állították, a megszorító intézkedéseknek alig lesz érzékelhető hatásuk.

„Emiatt nem lesz nagy visszaesés. Jövőre a GDP növekedési ütemének csökkenése várható, de sokkal inkább az egész Európát érintő lassuló növekedés, mint a megszorító intézkedések szerepe miatt. Különösen a német gazdaság rosszabbodó kilátásai érintenek minket, hiszen Magyarország gazdasága annyira érzékenyen követi a német gazdaság változásait, mintha Németország egyik tartománya lenne” – mondja Tóth István János, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Nagyobb fogyasztás-visszaesésre szerinte nem kell számítani, és ugyanezt erősítette meg a GfK Hungária friss felmérése is. Ez 2006-ra a fogyasztás kétszázalékos növekedését várja. A középső áfakulcs ötszázalékos növekedése a nyugdíjasokat érinti és azokat a bérből és fizetésből élőket, akik teljes mértékben elköltötték a fizetésüket. Tóth István János ehhez hozzáteszi, hogy kiesik a közszférából frissen elbocsátottak kereslete is, de ez amúgy sem valós kiesés, mert lényegében arról a rétegről van szó, amely eddig sem nagyon utazott. A versenyszférában dolgozók alig fognak érezni valamit, ráadásul az ő fogyasztási struktúrájukba már beépült az utazás. Még a benzinár két-három forintos változását is jobban észreveszik. Erre utalnak egyébként a július végi adatok a szállodák kihasználtságáról: megszorító intézkedések ide vagy oda, a belföldi vendégéjszakák száma a négycsillagos szállodákban több mint 22 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait, a wellness-szállodákban pedig a belföldi vendégéjszakaszám csaknem 70 százalékkal nőtt.

Jövőre stagnálás

„A turizmusnak nem kell félnie; semmiképpen sem kell olyan hatásokra számítania, mint például az építőiparnak, amelyben a lakásépítések száma biztosan viszszaesik, vagy az autóiparnak.” Gazdasági recesszió idején, amikor a jövedelmük csökken, az emberek első pénzügyi reakciója az, hogy nem takarítanak meg, és lemondanak az olyan tartós fogyasztási cikkek vásárlásáról, mint amilyen például az autó. Az egyik olyan, kutatók által nagyon kedvelt kérdés éppen ez: „Ön szerint most itt van az ideje annak, hogy lecserélje az autóját?”. A válaszokból elég jól felmérhető, mit gondolnak az emberek a gazdaság állapotáról.

Egyébként nem is csak a pénzen múlik, ki akar utazni; kutatások mutatják, hogy az utazási kedv az iskolai végzettséggel, a háztartás létszámával és jövedelmével párhuzamosan nő, amellett a nagyobb településeken élők is szívesebben utaznak az átlagnál. Az intő jel lehet, hogy a Magyar Turizmus Rt. egy idén májusban végzett felmérése szerint a magyar háztartások 54 százaléka egyáltalán nem tervezett utazást idén május és szeptember között.

És hogy mégis mekkora lesz – ha lesz – a viszszaesés? Mint Somogyi Zoltán, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkára elmondta, az idei év első hét hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 1,4 százalékkal emelkedett a belföldi vendégéjszakák száma, a belföldi szállásnövekedésből adódó szállásdíj-növekedés pedig megközelítette az öt százalékot. Az idei év mutatói még pozitívak lesznek, jövőre azonban inkább már stagnálás valószínűsíthető.

A becsült visszaesés nagyjából reálisnak látszik: a korábbi tapasztalatok azt mutatják, a gazdasági megszorító intézkedéseknek valamekkora hatásuk van ugyan, de nem számottevő. Az 1995-ben, a Bokros-csomag idején az előző évihez képest mindössze egy százalékkal esett vissza a belföldi vendégek száma és 1,5 százalékkal a vendégéjszakáké. A belföldi és a kiutaztatóturizmus visszaesését hozta magával a német kormány Agenda nevű megszorító csomagja is 2002–2003-ban.

Rengeteg olyan történés van egyébként, amelynek ennél nagyobb hatása lehet. Tóth István János szerint például az amerikai beutazások számát akár 15 százalékkal is megnövelheti a magyar külügyminisztérium egyik jól sikerült húzása; a magyar külügyi képviselő a televízióban adta át az USA-ban ismert humoristának és műsorvezetőnek, Steve Colbert-nek azt az okmányt, amelyben értesítik, hogy ő nyerte meg az M0-s északi hídjának nevére kiírt szavazást. „Ha egy amerikai turista eddig európai utazást tervezett, elment Párizsba, Rómába és Prágába. Ezzel az egyetlen akcióval Magyarország olyan érdekessé vált, hogy sokan Budapestet is meg fogják nézni Prága mellett” – teszi hozzá.

Szép remények

A hosszabb távú hatásokat nagyon nehéz felmérni. Eleve nem tudni, sikerül-e véghezvinni a reformokat, és még ha igen is, hogyan. Nem ismerjük eléggé a csomag tartalmát sem. Az biztos, hogy ha elérik a céljukat – azaz képesek lesznek-e többek között hatékonyabban finanszírozni a közszférát –, annak rengeteg pozitív hatása lesz, értelemszerűen az életszínvonalra, a fogyasztásra és többek között a turizmusra is.

Abban, hogy erre mennyi az esély, nem teljesen értettek egyet a megkérdezettek. Somogyi Zoltán nyilván némi kincstári optimizmussal azt mondja, „mivel a konvergenciaprogram csak rövid távon számol a reálbérek csökkenésével, a hazai turizmus továbbra is az ágazat növekedésének motorja maradhat”.

Pesszimistább Tóth István János, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy az eddigi kormányok gazdasági tevékenysége – lényegében a privatizáció elveinek kidolgozása és lebonyolítása kivételével, amelyet az Antall-kormány mintaszerűen megoldott – dilettáns cselekedetek sorával volt jellemezhető.

Addig is, amíg ez a kérdés eldől, vannak olyan tényezők, amelyek okot adnak némi optimizmusra. Ilyen például az üdülési csekkek szárnyalása; ez év augusztusának végéig 12,3 milliárd forintnyit értékesítettek belőle, ami 51 százalékkal több az előző évinél. A beváltott csekkek értéke 8,6 milliárd forint volt, ami 63 százalékos növekedést jelent. Somogyi Zoltán szerint a pozitív hatások között kell említeni az olyan akciókat, mint amilyet a Magyar Szállodaszövetség tagjai által biztosított „Félpénzes napok üdülési csekkel” nevű akció vagy a „Nagy Ízutazás” elnevezésű gasztroturisztikai rendezvénysorozat. Előbbi eredményeképpen például az érintett szállodákban megháromszorozódott az üdülési csekkek forgalma. A szakember azt tette még hozzá, hogy „a jövő a diverzifikáció irányába mutat, a kulcs a helyi igények felmérésében és professzionális kielégítésében rejlik.”

Tóth István János egyébként azt ajánlja a szállodáknak, hogy reklámozzák a szolgáltatásaikat, hogy ne veszítsék el a vendégeket. Szerinte egyébként éppen azokban a dolgokban lenne könnyű fejlődni, amihez nem kell pénz; például érdemes lenne a vendéglátóknak kedvesebbnek és rugalmasabbnak lenniük.

'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.