Mérlegen a Forma–1

Az idén kifejezetten sok turista érkezett a mogyoródi futamra, a magyarországi Forma–1-et rendező cég azonban várhatóan ennek ellenére veszteséges lesz, ahogy már évek óta. A megkérdezett turisztikai szakemberek mégis egyetértenek abban, Magyarország jól jár a rendezvénnyel.

„A világon a Forma–1 mindig és mindenhol veszteséges volt a rendező számára, és kimutatható nyereséget hozott a rendező ország számára” – mondta egy éve Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. (HS) elnöke a NetHírlapnak nyilatkozva. Az állítás valószínűleg még mindig igaz, bár megkeresésünkre Palik László titoktartási kötelezettségére hivatkozva részleteket nem árult el. A kijelentés első részét azonban a cég elérhető legfrissebb – a 2005-ös évre vonatkozó – mérlege támasztja alá, a második részét pedig a megkérdezett turisztikai szakemberek, akik egybehangzóan állítják, hogy a Forma–1 egyértelműen pozitívan hat Magyarország idegenforgalmára, még ha ezt nehéz is számszerűsíteni.

Ki fizeti a révészt?

A HS pillanatnyilag elérhető legfrissebb mérlege szerint a társaság mérleg szerinti vesztesége 2005. december 31-én 139 millió 579 ezer forint volt, ami valamivel több mint 45 millió forinttal kevesebb az előző évi veszteségnél. Érdemes megjegyezni azt is, hogy cég eredménytartaléka – amely ebben az esetben az előző évek veszteségeinek az összege – 2005. december 31-én valamivel több mint 1 milliárd 726 millió forint volt.

A HS több mint 70 százalékban állami cég, így veszteségét a költségvetés „nyeli le”. Ugyancsak a költségvetés fizette annak idején a cégalapítás és a pálya építésének költségeit. Nem kaptunk pontos választ arra, mekkora volt a verseny színhelyéül szolgáló ingatlan megvásárlásának és a pálya építésének költsége. Támpontot jelent, hogy a 2005-ös mérlegben az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok valamivel több, mint 3 milliárd forintos értékkel szerepelnek, bár ezt az – amortizációval csökkentett – értéket még abban az évben 5 milliárd 400 millió forintra helyesbítették. A pályának nyilvánvalóan vannak fenntartási költségei, bár ennek nem volt nyoma a publikus mérlegben, hacsak a nem részletezett anyagjellegű ráfordítások között szerepel. 2005 végén csaknem 2 milliárdos veszteség áll tehát szemben a turisztikai bevételek növekedéséből fakadó haszonnal, és akkor a korábban a versenybe fektetett pénzt még nem is számoltuk. Érdemes tehát megnézni, mekkora is ez a haszon.

A holnapi túzok

Köztudott, hogy minden jelentős sportesemény közvetlenül és közvetetten is hat a turizmusra. Különösen igaz ez azokra a versenyekre, amelyeket ugyanazokon a helyszíneken rendeznek meg, nagyjából azonos időpontban. Ilyen a Forma– 1 is, amely Magyarország legnagyobb és turisztikai szempontból legjelentősebb sportrendezvénye. Hatalmas médiaérdeklődés övezi: mintegy 300 millió ember kíséri figyelemmel a versenyhez csatlakozó, amelyet 200 televíziós csatorna közvetít. Népszerűek a versenyt kísérő események is. Tavaly a Hősök terén és a Dózsa György úton rendezett Forma–1-es bemutatót az utólagos felmérések szerint mintegy 204 millió néző követte nyomon. Idén a versenyt megelőző show színhelye a Roosevelt tér, az Alagút és a Lánchíd környéke volt, és bár a fő attrakció – amikor Besenyei Péter műrepülő kirepült volna az Alagútból – az időjárás miatt elmaradt, a Forma–1- es autókat is felvonultató rendezvény nagyon sok nézőt vonzott, csakúgy, mint a verseny előtti este tartott Omega-koncert a Hungaroring parkolójában. Az országimázs szempontjából tehát egyáltalán nem közömbös, hogyan zajlanak ezek az események. Olyan utcai bemutatónak például, amely idén a futam előtt zajlott Budapesten, a Magyar Turizmus Zrt. szerint több millió eurós hírértéke van a főváros számára.

Ennél kézzelfoghatóbb az a hatás, amelyet a verseny miatt idelátogatóknak köszönhetnek elsősorban a szállodák. Mint Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, a budapesti szállodák megteltek az esemény idejére, sőt a 3, 4 és 5 csillagos szállodáktól kapott adatok alapján azt is lehet tudni, hogy kihasználtságuk növekedett az előző év azonos időszakához képest. Csordás Imre, a Magyar Szállodaszövetség budapesti tagozatának elnöke ehhez még annyit tudott hozzátenni, hogy a szállodák foglaltsága a tavalyihoz képest 3 százalékkal nőtt. Amellett megerősítette, hogy valóban vége annak az időszaknak, amikor a Forma–1 idején az átlagosnál jóval többet lehetett elkérni a szállodai szobákért: azt mondta, hogy a szobákat a többi időszakhoz hasonló áron tudták értékesíteni a szállodák. A magyar szállodákban megszálló vendégek költenek is, nagyon nehéz azonban felmérni, mennyit. Az egyetlen ezzel kapcsolatos adat szerint a jegyárbevételben csúcsot beállító 2001-es évben 6 és 8 milliárd forint közötti összeget költöttek azok a turisták, akik a Forma–1-re jöttek Magyarországra.

Kérdés az is, milyen hosszabb távú hatása van a versenynek. A Magyar Turizmus Zrt. 2005-ben és 2006-ban kérdőíves felmérést végzett a versenyt meglátogató vendégek utazási szokásairól. Ebből az derült ki, hogy a külföldiek közel 90 százaléka kizárólag a Forma–1 miatt utazott Magyarországra, de kétharmaduk 3-5 napot, 15 százalékuk pedig legalább egy hetet maradt nálunk. Elsősorban (65 százalék) városlátogatással töltötték az idejüket, második helyre került a kulturális turizmus (29 százalék), a harmadikra pedig (24 százalék) a bor és a gasztronómia. Ebből látszik, hogy nyilván a vendéglátó egységek is profitálni tudtak a Forma–1-ből.

Szponzor nélkül?

Nem a társaságot gazdagítja viszont a szponzoroktól befolyó pénz. Már ha egyáltalán van ilyen – az idén nem volt. Ahogyan a kreativ.hu írja, a tavalyi futamot még szponzorálhatta a Philip Morris, mert a kormány kérésére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felmentést adott az alól az EU-s irányelv alól, amely szerint 2005. július 31. után tilos a dohánytermékek reklámozása a sajtóban. Az idei évre viszont már nem érvényes ez a kedvezmény, új szponzor pedig azóta sem jelentkezett. A jó hír az, hogy így a szponzorpénz elmaradása sem terheli a költségvetést. Ezt a Népszabadság azzal magyarázza, hogy a Hungaroring Zrt. minden marketing- és reklámlehetőségről, illetve közvetítési díjról lemondott a Bernie Ecclestone tulajdonában lévő Formula One Administration javára. A Hungaroring Zrt. mérlegében azonban az egyéb bevételek között szerepel a televíziós jogdíj bevétele. Az az összeg sem a HS-t illeti, amely a versenypálya kiadásából származik. Elég egy pillantást vetni a Hungaroring honlapjára, és kiderül, hogy a pályát nem csak a Magyar nagydíj idején használják – tartanak ott KTM-fesztivált, élményautózást, gyorsulási versenyt, itt van többek között az Allianz Vezetéstechnikai Centrum, a Hungaroring Adventure park. Az ebből a tevékenységből befolyó pénz feltételezhetően a felerészben a HS tulajdonában lévő „Tanpálya” Vezetéstechnikai Centrum Kft.-hez jut. Az összeget nem ismerjük, mivel ez a kft. nem kötelezett konszolidált mérleg készítésére. Azt lehet tudni, hogy a vállalkozás nyereséges.

A HS mérlege szerint a társaság kiadásai jelentősen eltolódnak az anyagi jellegű ráfordítások irányába; ez teszi ki a teljes költség több mint 85 százalékát. Ebben a legnagyobb tétel a rendezői jogdíj. Itt szerepel a mintegy 178 millió forintos jegyértékesítési jutalék, amelyet a jegyértékesítéssel kizárólagosan megbízott Ostermann Kft.-nek fizet a HS. Olyan tételek szerepelnek még a ráfordítások között, mint a reklámés propaganda költsége. Erről 2007- es adataink is vannak (lásd a táblázatot). A táblázatban feltüntetett árak listaárak; a valóságban ennél kevesebbet pénz cserél gazdát.

A Hungaroring Sport Zrt. bevételei és kiadásai

A társaság két legnagyobb bevételi forrását az állami támogatás és a jegyeladások alkotják. Az állami támogatás összege, mint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sajtóosztályán megtudtuk, idén 16 564 096 USD volt. Az állam közvetlenül a Hungaroring Zrt.-nek utalja át az összeget, amely a Forma–1 Magyar Nagydíj rendezői jogdíjának megfizetését szolgálja. Ami a jegybevételeket illeti, az interneten elérhető adatok szerint az idén 250 ezer látogató volt a rendezvényen, ami mintegy 17 százalékkal több a tavalyinál. A jegyárbevételek 33 százalékkal nőttek az előző évihez képest. A tavalyi jegyárbevétel a Napi Gazdaság szerint 1,8 milliárd forint volt, ezek szerint az idei valamivel meghaladhatja a 2 milliárd forintot. Egyes források a befolyt összeget 2,3 milliárd forintra teszik. Nincs sok fogódzónk ahhoz, hogy megállapítsuk, ez sok vagy kevés. Teljes adatsor nem áll a rendelkezésünkre arról, hogyan változott a jegyárbevétel az elmúlt években, de összehasonlításként érdemes tudni, hogy a Price Waterhouse Coopersnek az olimpia várható hatásairól készített tanulmánya szerint a Forma–1 jegyárbevétele 2001-ben érte el csúcspontját, amikor 200 ezer látogató 3,7 milliárd forintot fizetett a jegyekért.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.