Mi lesz a francia Riviérával a gazdag oroszok nélkül?

Az orosz-ukrán konfliktus a két legnépszerűbb dél-franciaországi üdülővárosban is érezteti hatását. Pedig a vagyonos oroszok jelentős összegeket költenek, akárhova mennek.

Az idei nyáron már jelentősen csökkent az orosz turisták száma Cannes-ban és Nizzában. A Côte d’Azur két legfelkapottabb városában főleg a gazdag oroszok töltötték szabadságukat, de idén már harmadával kevesebben érkeztek az egyik legnépszerűbb szállodába, az InterContinental Carltonba is, márpedig ezt éppen egy orosz mágnás alapította száz évvel ezelőtt.

Pontos számadatok a francia tengerparton üdülő szupergazdagokról nem ismertek, csupán annyi bizonyos, hogy 2012-ben 400 ezer orosz turistát regisztráltak Franciaországban, amely egyike a legnépszerűbb európai célpontoknak. Az orosz átlagturista ugyan csak 1500 eurót költ egy út alkalmával – de az igazán gazdagok egy napi szállásköltségre szánnak ennyit. A Carltonban egy szoba egy éjszakára 1400 eurót kóstál, s ebben még nincs benne a 42 eurós parkolási díj és a szintén ennyibe kerülő – pazar – reggeli.

Az oroszok egyébként valódi luxuscélpontként kezelik Franciaországot. Egy friss felmérés szerint 54 százalékuk (!) négy- vagy ötcsillagos hotelben kíván megszállni ott tartózkodása alatt. Az elmúlt évek a válság ellenére is elkényeztették a franciákat, ugyanis évről évre egyre többen választották úti célnak a francia Riviérát. A 140 millió lakosú Oroszországból 15,3 millió turista kelt útra 2012-ben – közülük 5 millióan Nyugat-Európát választották. A Roland Berger tanácsadó cég 2012-es felmérése – még az ukrán konfliktus kitörése előtt – azt prognosztizálta, hogy 2012-15 között 7-16 százalékkal nő majd a kiutazó oroszok száma, akiknek 77 százaléka Nyugat-Európát favorizálja, vagyis oda kíván utazni.

Kevesebb gazdag orosz utazik a francia Riviérára

Az orosz-ukrán konfliktus és az Oroszország ellen bevezetett korlátozások azonban máris éreztetik hatásukat a Riviérán is. A luxusszállodákban és elegáns üzletekben kevesebb a pénzes orosz turista, és a foglalások sem adnak okot optimizmusra.



Márpedig az drága utakat és hoteleket favorizáló középosztály – az oligarchákról nem beszélve – egyre jelentősebb vásárlóerőt képvisel. A Merrill Lynch 2012-ben publikált felmérése szerint a tehetősnek számító középosztály a népesség 14 százalékát tette ki, és növekedése folyamatos. Az amerikai pénzügyi csoport tanulmánya szerint 2020-ra már a népesség 40 százalékát teheti ki. A feltételes mód azonban teljesen indokolt, hiszen az Oroszország ellen bevezetett szankciók és az ukrán konfliktus alaposan megrázhatja az orosz középosztályt is. Ennek első jelei már láthatók: a kevesebb kiutazó mellett az állam is beavatkozott a turizmusba. Az orosz kormány ugyanis különféle intézkedéseket vezetett be a belföldi turizmus felfuttatására. Ennek keretében olcsóbb repülő- és vonatjegyet kínáltak már idén nyáron is a hazai üdülőhelyekre, elsősorban a krími tengerpartra. Az ottani belügyminisztérium pedig már odáig ment, hogy felszólította mintegy 4 millió alkalmazottját arra, hogy külföld helyett otthon töltse szabadságát.

Törökország és Egyiptom az élen
Az oroszok körében a legnépszerűbb továbbra is Törökország – ide évente több mint kétmillióan utaznak. A 2012-es statisztikák szerint a második helyen Egyiptom állt, még az ottani zavargások kirobbanása előtt. A harmadik legnépszerűbb turisztikai célpont meglepő módon Kína, ahová 1,5 millió orosz látogatott. A legnagyobb növekedést Thaiföld mondhatja magáénak: 2008 óta 50 százalékkal nőtt az orosz turisták száma. Az oroszok 2011-ben 32,5 milliárd dollárt hagytak külföldön, ezzel a hetedik legtöbbek költő nemzetnek számítanak. Az első helyen továbbra is Németország áll 85 milliárd dollárral, a 78,8 milliárdos Egyesült Államok mögött.

Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.