Mi lesz veled, hazai környezetvédelem?

Nyílt levélben fordult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a WWF Magyarország és 85 civilszervezet Nagy István agrárminiszterhez a természetvédelemért is felelős tárcánál történt jelentős létszámleépítés miatt.

Nyílt levél

Nagy István miniszter

Agrárminisztérium

Tisztelt Miniszter Úr!

Hazánk környezetvédelmi civil szervezeteiként szeretnénk felhívni a figyelmét a 1535/2018. (X. 29.) Korm. határozat „a közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedésekről” végrehajtásával kapcsolatos problémákra. Ismereteink szerint az Agrárminisztérium a kormányrendelet végrehajtása során a minisztérium teljes állományához képest aránytalanul nagymértékben sújtotta a környezetvédelem területét. A minisztérium részére kirótt 252 fős létszám az egész minisztériumra vetítve 32%-os leépítést írt elő, míg tudomásunk szerint a Környezetügyért Felelős Államtitkárságra közel 50%-os leépítés lett kiróva.

Különösen fájdalmas intézkedésnek értékeljük ezt, figyelembe véve azt az ágazatot érintő hosszútávú intézkedési sort, melynek következtében a 2010-ben megszüntetett akkor 400 fővel működő Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kapacitásai a mai napra az AM Környezetügyért Felelős Államtitkárságán töredékére, hozzávetőlegesen 70 főre csökkennek. Erre a folyamatra és ennek káros következményeire már számtalan alkalommal, a legkülönbözőbb fórumokon és formában felhívtuk a természetvédelemért felelős

minisztérium és a kormány mindenkori vezetőinek figyelmét, ezt folyamatosan dokumentálva közzé is tettük a www.magyartermeszet.hu honlapon. Állj ki a magyar természetért kampányunk keretében a környezet- és természetvédelem ügyéért aggódó állampolgárok nagy számban fejezték ki ellenvéleményüket a folyamattal kapcsolatosan, amely úgy tűnik, ennek ellenére folytatódik.

A természetvédelmi érdekek érvényesítésének kormányzati hiányosságait jól jelzi az is, hogy az elmúlt időszakban több ügyben is (állami tulajdonú Natura 2000 földterületek értékesítése, nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő földterületek Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez történő telepítése) olyan alkotmánybírósági döntések születtek, melyek a természetvédelmi oltalom szintje csökkentésének elkerülésére hívták fel a kormányzat figyelmét.

A környezetvédelmi szakterület aránytalan sújtása a leépítések során azért is különösen váratlan, mert a tiszta profilú környezetügyi államtitkárság megalakulása, a két helyettes államtitkárság és hat főosztály létrehozása azt a szándékot mutatta, hogy a Minisztérium reagál az egyre égetőbb környezetvédelmi kihívásokra, és elkezdte emelni az ágazat súlyát. A napokban végrehajtott súlyos, és más államtitkárságokhoz képest aránytalan leépítés ennek ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot, és a környezet- és természetvédelem központi közigazgatási szervének működésképtelenségét vetíti előre.

Mindez történik akkor, amikor mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy az ágazat feladatai nem csökkennek, hanem folyamatosan növekednek. Minden, a környezetügy témáját érintő hazai és nemzetközi jelentés azt mutatja, hogy az erőfeszítéseket növelni kell, amelyhez szükséges sokféle eszköz egyike a megfelelő kapacitások biztosítása mind központi, mind helyi szinten. Ha egy pillanatig is komolyan gondoljuk a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát, a Nemzeti Környezetvédelmi Programot, a Nemzeti Természetvédelmi Alaptervet, amelyeket mind ellenszavazat nélkül fogadott el a Parlament; ha meg akarjuk valósítani az Alaptörvényben rögzített környezeti célokat, mint például a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaság vagy a természeti erőforrások védelme; ha meg akarunk felelni a nemzetközi vállalásainknak, legyenek azok az EU stratégiai célkitűzései a területen vagy a nemzetközi egyezmények által előírt célok és feladatok, akkor a környezetügy további megnyirbálása elfogadhatatlan.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a védett területek kezelése szempontjából kulcsfontosságú a nemzeti park igazgatóságok közel 20 év alatt kiforrott rendszere, mely a közmunkaprogram sajnálatos megszüntetésén kívül további leépítésre most nem kényszerült.

Alulírott civil szervezetek arra kérjük Miniszter Urat, hogy a környezetügy szervezetrendszerének aránytalanul nagy leépítését szüntesse meg és biztosítsa a megfelelő kapacitásokat az előttünk álló feladatokhoz, mind személyi állomány mind pénzügyi eszközök tekintetében.

Budapest, 2018. november 12.

Kezdeményező szervezetek:
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Magyar Természetvédők Szövetsége
WWF Magyarország

82 csatlakozó szervezet:
A Parasznyai Ifjúságért Egyesület
Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület
Baloldali Alternatíva Egyesülés
Beklen a Nagykunsági Civil Társadalomért Alapítvány
Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Beretzk Péter Természetvédelmi Klub
"Bihar" Kis-sárréti Civilek Társasága
Bodrog Egyesület
Bors Alapítvány
Börzsöny - Ipoly-mente Polgári Természetőrség
BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság
Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület
CSEMETE Természet és Környezetvédelmi Egyesület
Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Duna Charta
Életfa Környezetvédő Szövetség
Élőlánc Magyarországért
E-misszió természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Energiaklub
Erős Vidék Egyesület
Európalánta Egyesület
Fauna Alapítvány
Fenntarthatóság Felé Egyesület
Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
Gaja Környezetvédő Egyesület
Galgamenti Népfőiskola
GATE Zöld Klub Egyesület
Geográfusokért Alapítvány
Giligán Egyesület
Göcsej Természetvédelmi Alapítvány
GreenDependent Fenntartható Megoldások Egyesülete
Greenpeace Magyarország Egyesület
Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány
Harmónium Egyesület
Hidra Természetvédelmi és Ifjúsági Egyesület
Holocén Természetvédelmi Egyesület
Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat (Százhalombatta)
Humusz Szövetség
Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület
Kerekerdő Alapítvány
Keszthelyi Környezetvédő Egyesület
Kishantosi Vidékfejlesztési Központ
Körlánc Szegedi Munkacsoport
Környezeti Tanácsadó irodák Hálózata Szövetség
Körös Klub Természet- Környezetvédő Természetbarát Egyesület
Közép-magyarországi Zöld Kör
Levegő Munkacsoport
Magonc Alapítvány
Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség
Magyarország Kulturális és Természeti Örökségéért Alapítvány
Mezsgye Alapítvány
Micimackó és a Természet Alapítvány
Mozgalom az Egészséges Város Környezetéért Civil Társaság
Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesület
Nők a Balatonért Egyesület
Országos Természetőr Egyesület
Ökológiai Stúdió Alapítvány
Ökotárs Alapítvány
Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
Pécsi Zöld Kör
RÁBA-Műgát és Térségéért Egyesület
Reflex Környezetvédő Egyesület
Serpentes Alapítvány
Szárnyaskerék Egyesület
Szerkő Környezeti Nevelési Egyesület
Szövetség az Élő Tiszáért
Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért
Természet Felfedezése Alapítvány
Természetes Életmód Alapítvány
Tölgy Természetvédelmi Egyesület
Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület
Védegylet Egyesület
Zöld Akció Egyesület
Zöld Kapcsolat Egyesület
Zöld Kör
Zöld Óvoda Hálózat Egyesület
Zöld Pont Alapítvány
Zöld Pók Alapítvány
Zöld XVII Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Városfejlesztési Egyesület
Zöld Vadon Egyesület
Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.