Minőség és elegancia a Szépasszony-völgyben

Eger Magyarország harmadik leglátogatottabb városa. A történelmi nevezetességek, a finom helyi borok, a barokk épületek és a gyógyvizek minden korosztály számára vonzerőt jelentenek.

Orosz László és felesége, Ibolya tizenöt éve vásárolta meg és üzemelteti a szépasszony-völgyi Ködmön csárdát, amelyet folyamatosan fejlesztenek. „Az étteremben több nyelven beszélő felszolgálók és mesterszakácsok dolgoznak – avat be a részletekbe Orosz László. – A Ködmön csárda 2002-től a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség tagja, majd a következő évben Európai Uniós védnöki táblát kapott kiemelkedő gasztronómiai tevékenységéért. Bajzát Attila szakácsmesterünk a régió legjobb szakembereit tömörítő Reform Chef Klub tagja. Tóth László szakácsmesterünkkel együtt évek óta gondoskodnak arról, hogy vendégeink elégedettek legyenek, és vissza is térjenek hozzánk. Az étterem 250, valamint tavasztól őszig a terasz további száz vendéget tud egyszerre fogadni. Tóth Zoltán hotelés étterem-igazgató a kezdetektől a cégnél dolgozik, a nehézségekben és a sikerekben is osztozik velünk. Igazi, vérbeli vendéglátós, azt mondják, erre születni kell. Számunkra a vendég a legfontosabb, s arra törekszünk, hogy ezt a szemléletet továbbadjuk” – emeli ki a tulajdonos.

„Már évekkel ezelőtt foglalkoztatott bennünket a gondolat, hogy az étterem mellé hasonlóan színvonalas szállodát hozzunk létre – veszi át a szót Orosz Ibolya. – Aki Egerbe látogat, szinte kivétel nélkül megtiszteli látogatásával a völgyet. Mindannyiunk érdeke, hogy aki egyszer itt járt, jó emlékekkel távozzon, és viszszatérjen. Ebből nemcsak a szállodák és éttermek tulajdonosai profitálnak, valamint az idegenforgalmi adón keresztül az önkormányzat, hanem a város többi kereskedője, hiszen a vendég napjait nem csak a szállodában tölti. A Nemzeti Fejlesztési tervhez kapcsolódó ágazati operatív program egyike, a Regionális Fejlesztési Operatív Program /ROP/ 2005-ben írt ki pályázatot új szálláshelyek kialakítására. Elérkezettnek láttuk az időt a cselekvésre.¨

A Hotel Ködmön Wellness négycsillagos szálloda falai között összhang uralkodik a hagyományos európai értékek, valamint a mai modern, minden igényt kielégítő technika között. Vannak titkai, amelyeket csak az ismerhet, aki többször viszszatér ide. Minden szegletében derűt és nyugalmat sugároz. Tökéletes hely a pihenésre. A nyugalom szigetén nincs helye a telefon csörgésének, s ha a vendéglátókra bízzuk magunkat, néhány nap múlva kipihenten, új emberként távozhatunk. A hotelben 20 kétágyas szoba várja a vendégeket. A szuperior szobák és a lakosztályok jakuzzi káddal felszereltek. Összesen nyolcvan fő befogadására alkalmas a ház. Két, igényesen felszerelt, összenyitható konferenciaterem is rendelkezésre áll, amelyek alkalmasak csapatépítő tréningek, kisebb konferenciák számára. A szálloda alapszolgáltatásához tartozik a fürdőrészleg és az internet ingyenes használata, a zárt parkoló, a szobákban LCD-televíziók, fürdőköpeny, papucs és hajszárító. Az asztalon friss gyümölcs és kiváló egri bor, a wellnessben frissítő víz és tea oltja szomjat. A kikapcsolódást a wellnessrészleg teszi teljessé, ahol – Egerben még egyedülálló módon – fényterápiás, élményelemekkel felszerelt pezsgőmedence, aromaterápiás gőzfürdő, szauna, szolárium, kerti jakuzzi és vitaminbár szolgáltatja a kényelmet. A masszázsrészlegen kilencféle kényeztető luxuskezelés, csokoládémasszázs, négyféle gyógyító, regeneráló iszappakolás nyújt felüdülést. A szállodához tartozó Cafe Habanában latinos hangulat, koktélok és vérpezsdítő zene várja a vendégeket.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.