Mit hoz az európai szállodáknak 2012?

Ennek igyekezett utánajárni közös elemzésében a világ elso szállodaipari egyeteme, a The Ecole hôteliere de Lausanne (EHL) és a Horwath Consulting, amely nemzetközi irodahálózatának segítségével 11 európai piacon térképezte fel a szállodaipar pillanatnyi helyzetét, a befektetoi környezetet és a várható kilátásokat.

A brit hotelek 2011 elso kilenc hónapjában 5,9 százalékos növekedést értek el az egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel terén (Revpar). Ez elsosorban a napi átlagárak emelkedésének köszönheto, de szerepet játszik benne a fováros húzóereje is, valamint az új erore kapott üzleti beutazás. London tavaly már elérte a válság elotti szintet, ami a Revpart illeti, idén pedig még jobb eredményekre számíthat, hiszen az olimpia miatt a világ figyelme rá szegezodik majd.

Szakértok különbözo véleménnyel vannak arról, mit hoz majd a városnak a 2012-es nyári játékok, a Horwath Consulting elemzoi mindenesetre biztosak abban, hogy egyetlen szoba sem marad üresen az olimpia idején. Idén 4000-rel, a teljes londoni kínálat 3,8 százalékával gyarapodik a szobaszám a fovárosban foként a budget, valamit a négy-, ötcsillagos kategóriában.

A vidéki hotelek is profitálhatnak némileg a világraszóló sporteseménybol, azonban az o sorsuk sokkal inkább a brit GDP függvénye. A vidéki házak legtöbbje nagyban függ a helyi corporate kereslettol, amely a közszféra dolgozóira szánt kiadások folyamatos kurtításával tovább esik majd. Ezenkívül a brit családok életszínvonala harmincéves mélypontra süllyedt, ami nem kedvez a belföldi turizmusnak. London továbbra is számíthat befektetoi aktivitásra, a vidék azonban sokkal kevésbé. Az ottani hotelek kilátásait ráadásul tovább rontja, hogy a bankok mérlegük javítása érdekében sokszor nyomott árakon igyekeznek megválni a bedolt hiteles szállodai ingatlanoktól, amelyek foleg vidéken találhatók.

A brit banki környezet általánosan 50-60 százalék közötti hitelfedezeti rátát, magas hitelelbírálási és szolgáltatási díjakat követel meg a beruházóktól, így leginkább a magas nettó értéku egyéni szállodáknak és a tengerentúli dúsgazdag készpénzes vevoknek áll a zászló. A gyenge font is az utóbbiaknak kedvez, de elonyhöz juttatja a bedolt hotelekre vadászó helyi vállalatokat is.

Franciaországban nonek az átlagárak

A francia szállodások a 2010-es jó foglaltsági mutatókra alapozva tavaly megemelték az átlagárakat a felso kategóriás házakban, így éppen annyival nott a Revpar, mint az azt megelozo évben, még úgy is, hogy az alacsonyabb kategóriájú szállodák nem muzsikáltak túl jól. 2012-re országos szinten 3-4 százalékos növekedést prognosztizálnak a Revparban az átlagárak további emelkedésére és a Párizs iránti kereslet növekedésére alapozva. A francia fováros kevésbé szenvedi meg a válságot, emelkedik tengerentúli utasainak száma, azon belül is az egyre jobban költo kínaiaké. A banki környezet azonban itt sem túl kedvezo a szállodaipari befektetok számára, ami a hatszázalékos, 12-15 éves futamideju kamatokat és a 40-50 százalék között elvárt tokeellátottsági mutatót illeti. Ezenkívül a francia kormány azt tervezi, hogy az élelmiszerek és italok áfáját 5,5-rol hétre emeli.

Több foglalkoztatott Németországban

Németországban tavaly a vendégéjszakák számával együtt nott az árbevétel, és az átlagáraikat is emelték a hotelek. A szállodások a növekvo bevételeiket nemcsak eszközökre, hanem munkaerore is költötték, így az ágazatban tavaly 7000-en dolgoztak, többen, mint az azt megelozo évben. Ez az elemzok szerint részben az új idegenforgalmi adónak köszönheto, amelyet Münchenben tavaly, Aachenben, Hamburgban, Lübeckben és Brémában idén, Berlinben pedig jövore vezetnek be. A német szállodapiacon muködo nagyvállalatok 70 százaléka kapott a vonzó befektetési partnereknek járó Blue Chip besorolást. Ezek a cégek 15-20 százalékos növekedést értek el a Revparban. Németországban a szobáknak mindössze 26 százaléka tartozik nemzetközi láncokhoz. A multik részesedése a jövoben biztosan noni fog, mivel egyre több márkafüggetlen ház igyekszik csatlakozni valamelyik lánchoz pozíciójának megerosítése és piaci részesedésének növelése érdekében.

A legújabb trendek azt mutatják, hogy három szegmens fejlodik töretlenül a német turizmusban: a (központi fekvésu, tiszta, modern, de kevés járulékos szolgáltatást kínáló) budget szállodák szegmense, a medical wellness, valamint a tengeri és folyami hajózás. A legutóbbi növekedését némiképp visszavetheti, hogy 2012. január 1-jétol hét helyett 19 százalékos áfa terheli. A német szállodapiacon 2013 végén új koncepcióval jelenik meg a Lindner Hotels, amely négycsillagos házakat kínál majd üzleti és városlátogató turistáknak. A szobák a legújabb kommunikációs technológiákkal lesznek felszerelve, hiányzik azonban majd belolük a recepció, a lobbi és az étterem.

Spanyolország: sikerév volt 2011

Más országokhoz hasonlóan Spanyolország is ébredezik Csipkerózsika-álmából. A 2009- es mélypont után 2011-ben történtelmének 3. legjobb eredményét aratta a 20,9 millió látogatóval. A turizmus egyébként szó szerint húzóágazat az ország kilábalásában a válságból. A szállodaiparban tavaly újra megélénkültek a beruházási ügyletek: az elso hónapban 15 hotelprojekt fejlesztésérol született döntés 400 millió euró értékben, ez az elozo évi nagyságrend 75 százaléka. 2012-re javuló mutatókat várnak a szakemberek, amelyben nagy szerep jut állítólag a condominium szegmens fejlodésének.

Annak ellenére, hogy Olaszország gazdasága különösen megszenvedi a globális recesszió hatásait, az ország szállodaipara 2011-ben az összes mutatót tekintve javulást könyvelhetett el. Ez köszönheto volt többek között a nagy tömegeket vonzó eseményeknek, mint például a köztársaság fennállásának 150 éves évfordulója vagy II. János Pál pápa boldoggá avatása, amely önmagában több mint egymillió külföldi vendéget vonzott. A 2011-ben több olasz városban bevezetett idegenforgalmi adó nem vetette vissza a külföldiek utazási kedvét, és az ország olyan kulcsfontosságú úti céljai, mint Róma, Velence, Milánó és Firenze, nagyléptéku gyarapodást értek el nemcsak a foglaltság, hanem a napi átlagárak tekintetében is.

Az ágazat az idei évvel kapcsolatban is bizakodó: a kormányváltástól a belföldi utazási kedv élénkülését remélik, a beutazási kedv növekedését pedig már tapasztalják. Az olasz gazdaság szorult helyzetében tárt karokkal várja a külföldi beruházókat, és ez a szállodaiparra is igaz, ahol a nemzetközi láncok hatszázalékos részesedése az ország legnagyobb versenytársaiéhoz viszonyítva (Franciaország 31 százalék, Spanyolország 22 százalék) elenyészo. A vegyes képet mutató férohelykínálat boven hordoz még lehetoségeket mind a beruházók, mind az üzemeltetok számára – állapítják meg az elemzok, akik a muemlék épületek szállodákká átalakításában is látnak fejlodési potenciált.

Dübörgo Skandinávia

Európa legvidámabb barakkja továbbra is Skandinávia, ahol tavaly a térség legnagyobb (Bella Sky Comwell, Koppenhága) és a legmagasabb (Scandic Victoria Tower, Stockholm) két szállodáját adták át. A Revpar Norvégiában, Svédországban és Dániában, valamint azok fovárosaiban egyaránt növekedett, akárcsak – legalábbis az elozetes adatok szerint – a napi átlagárak és a foglaltság. A Revpar Stockholmban két számjeggyel nott.

Skandinávia legnagyobb szállodavállalata, a Nordic Choice Hotels kivonul a dán piacról, házait a térségben ismert First Hotels veszi át. Az eurozóna válsága elkerüli ugyan a kiugróan muzsikáló térséget, de a helyi valuták árfolyamának erosödése miatt lehet némileg tartani a beutazás visszaesésétol és a kiutazás erosödésétol a belföldi turizmus rovására. Mindezek ellenére a repterek és a kikötok a kereslet növekedésével számolnak, a szállodások pedig a foglalkoztatottság emelésére és további beruházásokra készülnek. A nemzetközi láncok tovább növelnék piaci részesedésüket a térségben. A helyi hoteltulajdonosok és bankok azonban vonakodnak az üzemeltetési szerzodések kötésétol, legalábbis a fovárosokon kívül.

Beruházások Hollandiában

Hollandiában is folytatódott a 2008-as hullámvölgybol való kilábalás, az év második felében azonban már az eurókrízis felhoi árnyékolták be a holland gazdaság egét. Idén, ahogy már t avaly év végén is, várhatóan a GDP növekedéséhez igazodik majd a Revparé, az elobbi pedig a vártnál (1,7%) alacsonyabb lesz az elemzok szerint: egyszázalékos, ha nem üt be újabb válság. Ezzel egy idoben a szállodai férohelyek száma folyamatosan no: a tulipánok országában szinte minden napra jut egy bejelentés valamilyen szállodai beruházásról, amelynek elsosorban Amszterdam a helyszíne, ahol már tavaly is ezer új szállodai szobát adtak át, és az ötcsillagos szegmensben számos felújítás történt.

Negatív árverseny Írországban

Az ír ágazat az utóbbi években számos problémával küzdött: 2006 és 2009 között jelentos túlkínálat alakult ki a piacon, a helyzetet pedig súlyosbította a tengerentúli látogatók számának hirtelen visszaesése. Ezt a belföldi utazók megnyerésével igyekeztek ellensúlyozni a szállodák, azonban úgy egymás alá ígértek az árérzékeny írekért, hogy a lefelé húzó árspirálból azóta sem gyoznek kikecmeregni. A nyomott átlagárak miatt jelentosen romlott az ír szállodaipar jövedelmezosége, olyannyira, hogy mára számos ház vált fizetésképtelenné, és az ingatlanok 11 százaléka a hitelezok kezébe vándorolt. Ez a mérték idén várhatóan tovább no. Sok ír szállodaüzemelteto kapva kap az alkalmon, és átveszi a bedolt hotelek üzemeltetését, míg a nagy nemzetközi márkák (például Marriott, Hilton, Starwood) mérsékelték jelenlétüket az ír piacon. Ezzel együtt a tavaly minden hónapban emelkedést tapasztaltak az átlagárakban és a foglatságban a dublini és corki házak, jóllehet a többi vidéki városban tovább fog tartani a kilábalás. A vendéglátás és a szálláshely-szolgáltatások áfájának csökkentése (13,5 helyett 9 százalék), a vízumkönnyítés több tengerentúli piac (például India, Szaúd-Arábia, Oroszország) számára, a brit turisták megcélzása, valamint a londoni olimpia mind olyan tényezok, amelyek növekedéssel kecsegtetnek az ír szállodásoknak 2012-ben.

Oroszország: fontos a helyismeret

A számos európai versenytársánál biztosabb lábakon álló, energiahordozókban bovelkedo Oroszországban az átmeneti megtorpanás után tavaly ismét felvirágzott a szállodai beruházások piaca. Moszkvában és a fobb nagyvárosokban nagy ütemben bovült a luxuskategória, akárcsak a középkategóriás szegmens, olyan nemzetközi márkákkal, mint a Park Inn, a Courtyard by Marriott, az Ibis és a Novotel. A 800 ezer fo fölötti városokban, mint Jekatyerinburg, Kazan és Samara, a középszegmens már túlkínálattal fenyeget. A 150 ezres kisvárosokban azonban még mindig bizonyítottan nagy a kereslet az orosz üzleti utazók részérol. Jóllehet a nemzetközi láncok szívesen bovítenék az országban portfóliójukat, a fobb szerep továbbra is a helyi befektetoknek jut. Ez nem véletlen, hiszen számos beruházás vérzett már el a helyismeret hiánya miatt. A Horwath Consulting azt javasolja a külföldi, de még az orosz befektetok számára is, hogy feltétlenül keressenek egy helyben lévo, megbízható orosz partnert, aki az ottani szabályozások és üzleti viszonyok útvesztoiben biztos kézzel kormányozza majd projektjüket. A szállodai befektetoi kedv legnagyobb kerékkötoje, hogy kevés helyi és nemzetközi bank hitelez oroszországi befektetések számára, vagy ha igen, csak nagyon magas kamatra. A Horwath Consulting (HC) elemzoi szerint vonzóbbá tenné a turisztikai befektetok számára az országot a vízumkönnyítés, valamint a piacnyitás további diszkont-légitársaságok számára. Az elobbire egyébként már tett ígéretet az orosz kormány a Szocsiban megrendezésre kerülo 2014-es téli olimpiára, valamint a 2018-as futball-világbajnokságra készülodve.

Rekord közeli lengyel eredmény

Egyebek mellett a lengyel gazdaság stabilitásának, a fizetoképes belföldi kereslet növekedésének, valamint az ország uniós elnökségének köszönheti a lengyel szállodaipar, hogy 2011-ben a házak foglaltsága, a napi átlagárak és a Revpar egyaránt elérték, de legalábbis megközelítették a minden idok legsikeresebb évének számító 2008-as év eredményeit. Idén a helyzet várhatóan tovább javul, lévén, hogy Lengyelország Ukrajnával együtt a 2012-es futball Európa-bajnokság házigazdája. Erre az évre 6000 új szoba kerül piacra 70 létesítményben, ami nyolcszázalékos növekedést jelent a szobák összkínálatában.

Az új szobák fele a nagyvárosokban nyílik, jelentos részük nemzetközi szállodaláncok irányítása alatt. Sok már muködo, lengyel tulajdonú szálloda eloszeretettel csatlakozna nagy láncokhoz. A HC elemzoi szerint a Hilton, a Best Western, az LHG, az Accor és az Intercontinental márkák jelennek majd meg a franchise üzemeltetésu hotelek piacán elsosorban alacsonyabb árkategóriájú terrmékeikkel, és piacra készül lépni a német Motel One futurisztikus low budget szállodáival. A vidéki kapacitás hasonló mértékben fejlodik, mint korábban, a házak profilja azonban más jellegu: a konferencia-, valamint condo hotelekre van igény.

Javulásnak indult teljesítmények

Horvátország 2013-ban csatlakozik az Európai Unióhoz, így a 2011-es sikerév után idén további növekedést jósolnak szállodaiparának. Déli szomszédunk igyekszik megteremteni a kedvezo feltételeket az ágazat gyarapodásához, ennek köszönhetoen idén számos hotelt nyitnak nagy nemzetközi márkák foként Zágrábban és a tengerparton (az Isztrián, Splitben és Dubrovnikban). A Hilton számára tunik a legvonzóbbnak a friss uniós terjeszkedés.

Romániában a túlkínálat miatt nagy harcot vívnak egymással a szállodák a jövedelmezoségért. A városi házak foglaltsága észrevehetoen javult, elérte az 52 százalékot, míg a napi átlagárak a 2010-es szinten rekedtek. Idén elsosorban szintén a foglaltság terén várható növekedés. Új beruházásokban nem bovelkedik szomszédunk, néhány fejlesztés várható például Kolozsváron és Brassóban.

A bolgár szállodaiparba két évvel ezelott gyuruzött be a válság, és jóllehet azóta a foglaltság némiképp nott, a napi átlagárakban még mindig nem mutatkozik jelentos javulás, így a márkafüggetlen szállodák nagy részénél jelentosen romlott a jövedelmezoség. A városi szállodákban 2011-ben 30 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el, mint az azt megelozo évben. Az adózási morál javítása és a szürkegazdaság kifehérítése továbbra is megoldásra váró problémák az országban. Számos nagyvállalat – köztük a Hilton, a Meliá és az Accor – készül házakat nyitni Bulgáriában a közeli jövoben.

Montenegróban is folytatódik a kilábalás. 2011- ben az elozetes adatok alapján 10 százalékkal nott a vendégéjszakák száma. 2012-ben több nagyléptéku, évekig tartó turisztikai fejlesztés is indul Tivatban, Lusticában és Sveti Marko szigetén. Szerbiában javultak tavaly a mutatók mind a foglaltság, mind az árak terén. Az ország turizmusfejlesztése elsosorban Belgrád és néhány nagyobb város üzleti turizmusára fókuszál, a közeljövoben azonban számos spaszolgáltatásokat kínáló és hegyvidéki üdüloszálloda fejlesztése fejezodik be (például Stara Planina, Kopaonik), illetve kezdodik. Ezenkívül a fovárosban számítanak még nagy nemzetközi márkák terjeszkedésére.

A fovárosban, Kisinyovban töltik el a moldovai vendégéjszakák 80 százalékát, és a legfontosabb kereslet a MICE-piacról mutatkozik. A válság legmélyebb éveiben (2008–2009) a napi átlagáralk 15, a foglaltság 10 százalékkal zuhant. Idén tovább folytatódik a konszolidáció, a szállodások a magasabb árak érvényesítésében reménykednek.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.