Négymilliárd kerékpárútra

Négymilliárd forint keretösszeggel pályázati felhívás jelent meg kerékpárutak létesítésére, felújítására a Pest megyei önkormányzatoknak - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a támogatási kérelmeket 2018. szeptember 24-től lehet beadni a kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának idei, ötödik pályázati felhívására. A program célja a Pest megyei települési önkormányzatok területén a helyi hivatásforgalmi - a lakás és a munkahely vagy az iskola közötti - kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása, illetve a települések "kerékpárosbarát" fejlesztéseinek elősegítése, a megye kerékpáros közlekedési infrastruktúrájának bővítése és a kerékpárút-hálózatokhoz csatlakozás biztosítása.

A pályázat keretében legalább 20 és legfeljebb 200 millió forint értékben van lehetőség kerékpárutak kiépítésére, vagy már meglévő kerékpárutak korszerűsítésére, felújítására a főutak belterületi szakaszai mellett.

A fejlesztéssel érintett kerékpárutak lehetnek a településközpont és lakott területen kívül elérhető településrész között, lakott területen kívül elhelyezkedő munkahelyek és a település belterülete között, illetve a települések belső, helyi közútjai mentén vagy külterületi szakaszon két település között, amennyiben a fejlesztéssel az érintett települések között folyamatosan használható kerékpárút jön létre.

Emellett lehetőség nyílik nem önálló nyomvonalon vezetett, hanem a meglévő útpályán felfestéssel kijelölt kerékpáros nyom kialakítására, korszerűsítésére; forgalomcsillapító, a közlekedésbiztonságot fokozó megoldások megvalósítására, valamint biztonságos kerékpártárolók és kerékpárparkolók építésére és közmű kiváltására, zöldterület-építésre is. 

A "Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén" című pályázati kiírásra a támogatási kérelmeket 2018. szeptember 24 -én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon - ismertette az államtitkár.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.