Népszerű az Online Utazásközvetítői Szövetség

Ugyan csak csütörtökön jelentették be az Online Utazásközvetítők Szövetségének tervezett megalakulását, máris meglepően sok az érdeklődő. Munkatársunktól

Geri Károly a szövetség megalakításának kezdeményezője, a Start Utazási Iroda ügyvezetője a Turizmus Online-nak elmondta: a csütörtökön kiadott közleményük eredményeképp többen megkeresték az új szövetséghez történő csatlakozás lehetőségei felől érdeklődve.

„Mivel a külföldi, elsősorban nyaralási célú utazások javarészét a magyar utasok már az interneten bonyolítják, a szövetség az iparágban minden érdekelt céget és szervezetet felhív, hogy csatlakozzon a szövetséghez, függetlenül attól, hogy az értékesítéseik mekkora hányada zajlik az interneten” - állt a Geri Károly által csütörtökön kiadott sajtóközleményben.

A szövetség tervek szerint április közepe fele alakulhat meg, a szevezeti felépítés kialakítása, a konkrét tisztségviselők kiválasztása még folyamatban van.  

Érdeklődésünkre, hogy nem-e lett volna célszerűbb a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) berkein belül létrehozni egy online érdekképviseletet, Geri Károly úgy reagált, hogy céljaikat egy önálló szervezet keretein belül hatékonyabban tudják elérni.

MUISZ-on kívül

A MUISZ-on túl az utaztatási szakma szereplői létrehoztak az utóbbi egy-két év során két alkalommal is egyes területeket lefedő érdekképviseleti szerveket.

2009. október 15-én Gruber Csaba, a Gruber Travel ügyvezetője kezdeményezésére alakult meg a MUÉSZ, Magyar Utazásközvetítők Érdekvédelmi Szövetsége. Céljuk az utazásközvetítői szakma széleseb körű elismertetése és megbecsülése, illetve mindenek előtt az erőteljesebb érdekképviselet, melyet a MUÉSZ meglátása szerint a közvetítéssel foglalkozó, zömében magyar tulajdonú családi vállalkozások a MUISZ égisze alatt nem kapnak meg maradéktalanul. Mindez múlt idő, mivel a szervezet azóta megszűnt.

A kezdeményezés 2010 elejére, a második közgyűlés idejére érdektelenségbe fulladt. „Sajnos az érdektelenség már a legelején, az alakuló ülésen látszott, hiszen a 60 jelentkező közül végül csak 11 írta alá az alakuló nyilatkozatot. Az a tapasztalatom, hogy az utazásközvetítők figyelme csak a piac egészen szűk keresztmetszetére és rövidtávra terjed. A legtöbbjüket csak a válság túlélése illetve a helyi konkurenciaharcok foglalkoztatják” - nyilatkozta akkor a Turizmus Online-nak Szabó Zsolt a MUÉSZ elnöke, a Travia.hu Online Utazási Iroda tulajdonos-ügyvezetője.

Ennél sikeresebb történetnek bizonyul a MABEUSZ. A különleges név a Magyar Beutaztatók Szövetségét takarja, mely 2010 november 29-én tartotta alakuló ülését. A szövetség első számú célja, hogy a beutaztatást önálló szakmaként ismertesse és fogadtassa el, annak minden szakmai sajátossággával együtt, illetve, hogy a megfelelő jogszabályi hátteret mindehhez megteremtse. Rácsai Ágnes elnök, a Microcosmos Utazási Kft. ügyvezetője a Turizmus Online-nak elmondta: a jelenleg 17 fős tagság továbbra is lelkes, a tagság iránt pedig növekszik az érdeklődés. A szervezet szoros viszonyt alakított ki az Magyar Turizmus Zrt-vel. Szintén készülőben a MABEUSZ weblapja - tette hozzá Rácsai Ágnes.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.