New York szerelem kastélya

Vigyázat! A történet nagyon szirupos, nagyon romantikus, és nagyon megható. Nemcsak nőknek…

A New York-i Waldorf Astoria és a philadelphiai Bellevue-Stratford szállodák igazgatója, George C. Boldt annyira szerette feleségét, Louise Kehrer Boldt úrhölgyet, hogy 1897-ben megvette a Szent Lőrinc folyó medrében megbúvó Hart szigetet, hogy arra élete párjának egy takaros kis faházat építtethessen fel. Mivel a mágnás pár év múlva úgy látta, hogy az apró ház méretei alapján már nem fejezi ki szerelmének nagyságát, érzései tisztaságát és vagyona súlyát, így először 1898-ban tetemes pénzért szív alakúvá formáztatta át a korábban tinta pacnira hasonlító sziget körvonalát, majd 1900-ban belevágott egy hatemeletes, amerikai felfogásban értelmezhető romantikus stílusú kastély felépítésébe, amelyet pont a faház helyén képzelt el.

A megbízó megrendelése alapján a George Wattson Hewitt és William Dempster Hewitt építészpáros tervezte megakastélynak egy XVI. századi Loire-menti francia erősség kontúrjait kellett követnie, amely a korabeli amerikai sajtó szerint az Egyesült Államok legnagyobb magántulajdonú háza lett volna. A gigantikus méretű, 120 szobás Csipkerózsika váron 900 munkás, ács, kőfaragó és képzőművész dolgozott éjjel-nappal nagy titokban, három műszakban, hogy az asszony meg ne tudja, milyen ajándékot készül átadni neki férje. Mivel a tervezőpáros az építkezés befejezését 1905 – minő véletlen – Valentin napjára időzítette, így Boldt további négy megaépítményt építtetett fel az időközben Szívre átkeresztelt szigeten, s további hét épületet a szomszédos szigeteken, hogy felesége egy pillanatig se érezze úgy, hogy nem szeretik eléggé.

Míg a szomszédos szigeteken egy hatalmas méretű jacht házat, gazdasági melléképületeket, golf- és teniszpályát, istállókat, valamint egy lovaspóló területet is kialakítottak, addig a Szív szigeten egy középkori stílust követő, két mólóval is kiegészített gépházat, egy sok tornyos vendégházat, valamint az Alster toronyra keresztelt négyemeletes építményt húztak fel, ahol a Boldt család éldegélt a kastély építése ideje alatt. Természetesen az olasz, francia, és angolkertekkel tagolt építményeket egy földalatti alagútrendszerrel is összekötötték.

A romantikus mesébe azonban 1904-ben egy tragikus kimenetelű történet szövődött: Louise szívinfarktus következtében ugyanis váratlanul elhunyt. A férj a veszteség hatására összeomlott. George C. Boldt azonnal elrendelte a munkák felfüggesztését, majd pár hónappal később családjával közösen végleg elhagyta a szigetet. Ekkor fogadta meg, hogy a félkész kastélyt sohasem fogja felépíteni. Az épületek állaga hamarosan romlani kezdett, amelyet a későbbiekben nemcsak a zord időjárás, a Szent Lőrinc folyó vízszint-ingadozása, hanem a vandál behatolók rombolása is tovább pusztított.

Hetvenhárom évvel később az Ezer Sziget Vállalat jelképes 1 dollárért 1977-ben megvette az egész rommezőt, hogy a szigeten még álló épületeket egyrészt rekonstruálhassa, másrészt pedig az eredeti tervek szerint felépíthesse azt a romantikus álmot, amelyet anno Boldt és a Hewitt testvérpár elképzelt. Az állami cégnek húsz év kellett ahhoz, hogy majdnem teljes egészében rendbe hozhassa az épületeket. Az első és a második emeleti szobákat például csak 2011-ben tudták berendezni modern bútorokkal. A többi négy emelet, illetve az alagsorban 1903-ban kiképzett úszómedence, tekepálya még mindig felújításra vár. A befejezésre váró kastély egyébként népszerű célpontja az amerikai és a kanadai turistáknak.

Forrás: GyártásTrend


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.