Nincs összefogás: veszélyben az európai turizmus

Eduardo Santander, az európai utazási bizottság (európai turisztikai ügynökségeket fog össze) vezetője a CNBC-nek elmondta, a sztenderdizáció és harmonizáció hiányától tart leginkább.

Az európai gazdaságnak mintegy 10%-át teszi ki a turizmus, közvetlen és közvetett módon 27 millió embernek ad munkát a régióban. A koronavírus miatt azonban ez a szektor is kényszerpihenőre került március óta, mivel sok ország lezárta határait és utazási korlátozásokat vezetett be a vírus terjedésének megfékezésére. Mostanság egyre több európai ország nyitja meg részlegesen vagy teljesen határait, hogy segítsék a nyári turizmus beindulását, de szakértők szerint az újranyitási politikák közötti koordináció hiánya hátrányba sorolja Európát más turistacélpontokkal szemben.

Eduardo Santander, az európai utazási bizottság (európai turisztikai ügynökségeket fog össze) vezetője a CNBC-nek elmondta, a sztenderdizáció és harmonizáció hiányától tart leginkább. Az Európai Bizottság múlt héten adta ki azokat az irányelveket, amelyek mentén szerintük a régió turistacélpontjainak ki kellene nyitniuk. Ezek között olyan ötletek vannak, mint az étkezésre és úszómedencékre vonatkozó foglalási rendszer kiépítése, de a döntést minden esetben az egyes nemzetek kormányainak kell meghoznia. Mindez pedig ahhoz vezetett, hogy nagyjából minden ország más intézkedéseket vezetett be a turisták fogadására. A hónap elején kijött jelentés szerint a legtöbb európai turisztikai desztináció idén 30-40%-kal kevesebb turistára számít, mint tavaly.

A jelentés szerint Franciaország lesz a leginkább kitéve a turizmus visszaesésének Európában, ahol a várakozások szerint 38 millió látogatóval kevesebb lesz idén, mint 2019-ben. Szakértők szerint az a baj, hogy az olyan országok, mint az USA vagy Kína egységes fellépést mutatnak ebben a kérdéskörben, ezért sokkal vonzóbb turisztikai célpontok lehetnek, mint Európa. Az OECD nemrég megjelent elemzése szerint a világ öt leglátogatottabb országa Franciaország, Spanyolország, USA, Kína és Olaszország, a 2018-as látogatószámnak több mint negyedét ezek az országok vonzották be.

Forrás: portfolio.hu


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.