Ökológiai sétány, tanösvény és egyéb turisztikai fejlesztések Nyíregyházán

Több mint hárommilliárd forint összegű gazdaságfejlesztési és munkaerő-mobilitási, valamint idegenforgalmi beruházási tervről döntött a nyíregyházi önkormányzat közgyűlése csütörtöki ülésén.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A 120 ezres nagyváros nyugati és déli ipari övezetében 2 milliárd 914 millió forintot költenek majd a közlekedési infrastruktúra javítására. A szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely északi szélén elterülő 300 hektáros Sóstói-erdőben pedig 3 kilométer hosszú erdei-ökológiai sétányt és tanösvényt alakítanak ki, amely a fás területen át egészen a Nyíregyházi Állatparkig vezet majd.

Kovács Ferenc, a város Fidesz-KDNP-s polgármestere az ülésen bejelentette: a kormánnyal kötött Modern városok program keretében a gyógyhellyé nyilvánított Sóstógyógyfürdőre tervezett négycsillagos, több mint 100 szobás szálloda építésére tíz pályázat érkezett. Az építési munkálatok várhatóan 2017-ben indulnak meg.

Az önkormányzati vezető arról is szólt, hogy a Modern városok program keretében Nyíregyháza rendelkezésére álló 23,75 milliárd forint összegű beruházási keretre eddig már 6,2 milliárd forint értékű fejlesztési pályázatot fogadtak el.

A most jóváhagyott több mint 2,9 milliárd forint gazdaságfejlesztési és munkaerő-mobilitási beruházási összegből a nyugati ipari területen, a Kertvárosi-negyedben felújítják a Szélsőbokori, a Derkovits és a Legyező utat, a 36-os főút és a Szélsőbokori út kereszteződésében új csomópontot alakítanak ki, valamint korszerűsítik a Róka-bokori utat, amely a francia Michelin-gumigyárat köti össze az M3-as autópályához kapcsolódó, Nyíregyháza nyugati elkerülő úthálózatával.

A déli ipari övezetnek a fő útját, a Tünde utcát újítják fel, amely a Nyíregyháza-Nyírbátor közötti úton át csatlakozik az M3-as sztráda nagyszállás-nagykállói fel- és lehajtójához. A tervezett Sóstói-erdei sétányon tájékoztató és demonstrációs táblákon ismerhetik majd meg a turisták az erdő teljes faunáját, védett, ritkaságnak számító növény- és állatfajtáival együtt.

Forrás: MTI


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.