Összefogás a Tisza mentén

Összefogás a Tisza mentén

Tíz, a Tisza-tótól, a Hortobágytól és Tokajtól nagyjából azonos távolságban fekvő Tisza menti település 11 éve hozta létre térségfejlesztési célból a Tiszatér Társulást (TT). A társult önkormányzatok által fizetett tagdíj adja a TT éves költségvetésének 5-10 százalékát, a konkrét projektek megvalósításához szükséges összegeket a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal és a Munkaügyi Minisztérium pályázatain próbálják megszerezni. A Tiszatér Társulás saját szakmai tevékenységei (pályázatírás, szaktanácsadás, bonyolítás) révén szerzi meg az önfenntartásához szükséges anyagi alapokat. Első pillantásra merész vállalkozásnak tűnhet e térségben turizmusfejlesztésben gondolkodni, de a kisrégiónak kétségkívül vannak turisztikai adottságai

Említést érdemel például Tiszavasvári országosan is elismert jodidos- bromidos gyógyvize, a tiszadobi Andrássy-kastély és gyönyörű környezete az ökológiai szempontból európai jelentőségű Tisza-holtággal, vagy Tiszalök népszerű horgászparadicsoma.

ROP-pályázatot nyertek

Idén a TT két nagyléptékű beruházás megvalósítására pályázott sikeresen, ezek eredményeként a Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) keretében hozzávetőleg 1 milliárd forint értékű támogatást nyertek. A fejlesztések során Tiszavasvári és Tiszalök város belterületén indulnak komplex rehabilitációs munkálatok. Az egész városrészeket érintő projektek közvetlenül is szolgálnak turisztikai szempontokat, hiszen egy vonzóbb, barátságosabb környezet fogadja majd az idelátogatókat, sokoldalúbb, és modernebb szolgáltatásokkal együtt.

Hasznosítási koncepciót készítettek a tiszadobi Andrássy-kastély számára is. Elképzelésük az, hogy a Loirementi kastélyok mintájára épült, a Tisza holtágra tekintő kastély nyitva maradjon a látogatók előtt, minél szélesebb kulturális programcsomaggal csábítsa a turistákat, a szórakozni, művelődni vágyókat.

A Tiszatér kistérségben a főként a folyóra épülő turisztikai programok (horgászat, kerékpározás) érdekében a Magyar Turizmus Rt. támogatásával harmadik éve szervezik a szúnyogirtást.

A társulás a gyógyturisztikai projektek aktív résztvevője, amelynek központjában a tiszavasvári gyógyvízkincsre épülő turisztikai szolgáltatások bővítése és korszerűsítése áll. Első lépcsőként elérték a víz gyógyvízzé minősítését. Elkészült egy majdani gyógykomplexumra vonatkozó koncepció is látványtervekkel. A tiszavasvári strand meglevő épületeinek felújítása pedig már teljesített megbízásaik közé tartozik.

Komoly előrelépést várnak a szükséges építési engedélyekkel már rendelkező Tiszavasvári-Szorgalmatos- Tiszalök kerékpárút megépítésétől, amely a felsorolt turisztikai értékek, adottságok, valamint a kistérségen keresztül áthaladó EUROVELO nemzetközi kerékpárút összekapcsolását jelentené, ennek érdekében a három település már beadta közös pályázatát.

A PEA eddig „nem jött be”

A TT idén pályázott az Európai Uniós Pályázat Előkészítő Alap (PEA) programra is. A PEA nemzetközi és hazai szakembergárdája segítségével szándékoznak további pályázatot benyújtani a ROP „Turisztikai vonzerők fejlesztése” elnevezésű programra. A pályázaton Tiszalök, Tiszadob és Tiszadada települések vesznek részt. Elsődleges célként a Tiszatér kistérség ökoturisztikai kínálatának fejlesztését tűzték ki. Az elképzelések közé tartozik a tiszadobi holtág komplett turisztikai célú fejlesztése, a sétálóutak, kerékpárutak kiépítése, egy ökoturisztikai fogadóbázis kialakítása a kapcsolódó pihenőhelyek térbútoraival együtt. A fejlesztés része a holtág partrendezése és horgászhelyek (stégek) kiépítése. A másik két településen (Tiszalök és Tiszadada) a fejlesztések korlátozottabb mértékben, de szintén a turisztikai vonzerő növelését szolgálják csónakkikötők, horgászstégek, pihenőhelyek kiépítésével. A PEA keretében tervezett projektek összköltségvetése 600 millió forint, amelynek nagy része uniós pályázati forrás.

A projektben a TT és a települések első számú partnere a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, smelynek szakemberei ügyelnek arra, hogy a tervezett beruházás minél kisebb beavatkozást, kárt okozzon a természetes ökológiai folyamatokban és magában a természetben.

A helyi szakemberek szomorú tapasztalata azonban az, hogy a PEA nem gyorsította meg a munka menetét, még mindig a külső szakértői szerződéskötés fázisánál tartanak, el sem indulhatott a tervezési folyamat. A legoptimálisabb szakértői ütemterv szerint még legalább egy évig tart, mire a tervezetet benyújthatják a Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatalhoz. Attól tartanak, hogy a hároméves keret elfogy, mire a PEA pályázata elkészül. Az sem lelkesítő, hogy a PEA rendszerében a jól megfizetett külső, szerződött szakértők a TT szakembereinek nélkülözhetetlen helyismeretére és munkájára támaszkodnak, ám a helyiek munkájának díjazására nem jut a támogatásból.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.