Óvatos, de határozott lépések Európa felé

Magyarországi járata után az idén nyáron megnyitotta második európai útvonalát Peking és Brüsszel között a Hainan Airlines. A negyedik legnagyobbnak számító kínai légitársaság a jövőben folytatja interkontinentális hálózatának bővítését, melynek jelenleg csupán a flotta szűkössége szab határt.

'

Néhány éve még valószínűleg Európában is kevesek hallottak a Hainan Airlinesról. Az 1993-ban létrehozott magántulajdonú társaság székhelyéről, a Kína délkeleti részén található szigetről kapta elnevezését. A 730 millió jüan jegyzett tőkéjű légitársaságból az évek során egész turisztikai vállalatbirodalom nőtt ki, 2000–2001- ben több kisebb regionális légitársaságot, a China Xinhua Airlinest, a Chang’an Airlinest és a Shanxi Airlinest is magába olvasztotta.

A Hainan volt egyébként az első magán-légitársaság Kínában, amely ráadásul nyilvános részvénykibocsátás keretében szerezte meg a növekedéséhez szükséges anyagi hátteret. Emlékezetes, hogy Soros György magyar származású amerikai befektető is beszállt a légitársaságba, amikor 1995-ben 25 százalékos részesedést, az idén pedig további részvényeket vásárolt.

Augusztus végén a HNA csoport 117 repülőgéppel rendelkezett, amelyek kapacitása 10 és 200 férőhely között mozgott. A legtöbb gép Boeing, kevés Airbusuk Xianba, illetve Tibetbe közlekedik. A 21 ezer főt foglalkoztató légitársaság 2004-ben már tízmillió utast szállított, árbevétele elérte a 8,4 milliárd jüant. Ezen mutatószámok alapján a HNA lett Kína negyedik legnagyobb légitársasága. Tavaly ezzel szemben az utasok száma már elérte a 12,8 milliót – közölte lapunkkal Zhao Kai, a légitársaság magyarországi képviselet-vezetője. 90 városból 500 útvonalat üzemeltetnek, bár a nemzetközi kapcsolatok száma még meglehetősen kevés. Budapesten és Brüsszelen kívül Szöulba, Oszakába, Bangkokba indítanak menetrendszerű járatokat.

A nemzetközi hálózat bővítését tűzték ki célul a következő évekre, ennek keretében évente egy új külföldi desztináció felvételét tervezik hálózatukba. Jövőre várhatóan Zürichbe indítanak járatot, mivel ott már rendelkeznek leszállási engedéllyel. 2008-tól Észak-Amerika keleti, illetve nyugati partvidéke következik, bár a konkrét desztinációkat még nem nevezték meg.

Magyarországon két-három hónapon belül külön irodába költözik a jelenleg még a Malévnél vendégeskedő Hainan-képviselet – említette meg Zhao Kai. Jelenleg a Malév a kínai légitársaság GSA-ja, amely 100 helyet garantáltan megvásárol a kínai légitársaság minden járatán, azonban nemsokára áttérnek a „free sale” szisztémára, vagyis mindenkinek annyi helye lesz a járaton, amenynyit elad. Ezért hirdetett meg a közelmúltban értékesítési menedzseri pozíciót a képviselet.

Sanghaji járat: élt egy hónapot

Augusztus 20. után újra csak Budapest és Peking között közlekedik a Hainan Airlines és a Malév közös üzemeltetésű járata, pedig alig egy hónapja vezette be a kínai légitársaság a meghosszabbított, Budapest–Peking–Sanghaj útvonalat. Zhao Kai, a Hainan Airlines magyarországi képviselet-vezetője munkatársunkkal közölte, hogy a csomagok kínai vámvizsgálatával és a visszaúton a Sanghajból Oroszország felett való átrepüléssel kapcsolatos problémák miatt döntöttek úgy, hogy járatuk újra csak Pekingig repül. A téli időszakban, decembertől március végéig pedig a jelenlegi heti három járat helyett kettő közlekedik Pekingbe.

A három nagyágyú nyomában

Korábban kilenc nagy állami tulajdonú légitársaság működött Kínában, de a közelmúltban három cégbe integrálták a kisebbeket, így ma az Air China, a China Eastern és a China Southern uralja a piacot. Ezek közül a 260 repülőgépből álló flottával rendelkező China Southern a legnagyobb. A Hainan Airlines árbevétele még csak a fele a többiekének, de bevételei évente 15, flottája pedig 20 százalékkal bővül. A légitársaság hatékonyságára jellemző, hogy míg nemzetközi átlagban 170 alkalmazott jut egy repülőgépre, a három nagy állami kínai légitársaságnál pedig 280, addig a Hainannál csupán 80! 

Képünkön: a Hainan elnöke, Chen Feng Brüsszelben
az első járat fogadásakor
'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.