Rekorderedmények a Germanwings-nél

A Germanwings minden eddiginél jobb eredménnyel zárta 2007-et. A légitársaság kétszámjegyű növekedést ért el mind az utasszám, mind pedig a forgalmi adatok tekintetében.

Tavaly összesen 8 millió utast szállított a Germanwings, ami 12,5 százalékos növekedést jelent összehasonlítva a 2006-os eredménnyel, amikor összesen 7,1 millióan utaztak a Germanwings járatain. A 2007-ben elért 630 millió eurós forgalom szintén nagymértékű, 12,7 százalékos növekedést jelent 2006-hoz képest.

A Germanwings 2007-ben kibővítette „Boomerang Club“ törzsutas programját, és egyes kiemelt repülőtereken kényelmesebb terminálokra költözött át. A tavaly bevezetett „Smart Connect” szolgáltatással az átszálló utasoknak kedvez a légitársaság. A társaság továbbfejlesztette online jelenlétét, honlapján gazdagabb, könnyebben áttekinthető tartalommal és megújult arculattal várja az utazni vágyókat. Szintén a honlap újdonságai közé tartozik az úgynevezett „Blind Booking“ funkció, amellyel a repülőjegyet egy adott, állandó áron lehet lefoglalni. Az utas számára az úti cél a foglalás időpontjában ismeretlen: csak a foglalási visszaigazolás kézhezvételét követően derül ki, hogy mely célállomásra szól a kalandvágyó utas repülőjegye. A német diszkont-légitársaság bevezette az internet alapú becsekkolás lehetőségét, és a „Rail & Fly” szolgáltatást Németországban. A „Rail & Fly” igénybevételével a légitársaság utasai Németország bármely településéről könnyen eljuthatnak a Germanwings legközelebb eső repülőtérére.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.