Rendezvénycsarnokot, kézműves sörfőzdét és múzeumot is kap Nagykanizsa

Félmilliárd forintot kapott a Modern városok program keretében tervezett négy beruházás előkészítésére Nagykanizsa, amely rendezvénycsarnok, versenyuszoda és konferenciaközpont építésének, illetve az egykori ferences kolostor felújításának előkészítésre fordíthatja ezt az összeget.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester pénteki sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a miniszterelnök tavaly júniusi, nagykanizsai látogatásán állapodtak meg azokban a fejlesztési célokban, amelyek meghatározzák a város jövőjét. A kormányhatározatba foglalt megállapodás része a négy beruházás, ezek előkészítésére használhatja fel a város a nemrég megérkezett félmilliárdos összeget.

Kifejtette: a keleti városrészben háromezer néző befogadására alkalmas, multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok épül, amely sportversenyeknek, koncerteknek adhat helyet, de vendéglátó-ipari szolgáltatással is kiegészülne. A meglévő városi uszoda mellett 50 méteres versenyuszoda készül a vizes sportoknak otthont adva.

Felújítják a régóta üresen álló és 50 éves ingyenes használatra átvett egykori ferences kolostort, ahová a rend történetét, valamint alapítójának, Assissi Szent Ferencnek az életét bemutató kiállítást, múzeumot, de kézműves sörfőzdét is terveznek. A főtér északi részén régiós konferencia- és rendezvényközpontot kívánnak kialakítani - sorolta a polgármester.



Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára - egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője - a többi között arról beszélt: a fejlesztési programok indítására az is lehetőséget adott, hogy a kormány az elmúlt években átvállalta az önkormányzatok adósságállományát.

Hozzátette, a nagykanizsai fejlesztésekhez nem közvetlenül kapcsolódik, a térséghez azonban szorosan kötődik a Mura-program, amely a kormánynak szóló előterjesztés formájában már elkészült. Ez egy olyan helyi gazdaságfejlesztési program, amely jelentős turisztikai beruházásokat is tartalmaz, de része a vendéglátás, a kertészet, a földművelés, a helyi élelmiszeripari termelés és feldolgozás fejlesztése is.

Kerékpárutak, a lovas és bakancsos turizmus lehetőségeink összekapcsolása, bővítése is szerepel a Mura-programban, amely a térségben élők számára arra adna lehetőséget, hogy helyben boldogulhassanak, áruik, termékeik pedig brandként kerülhessenek piacra - fogalmazott az államtitkár.

Nemrég arról számoltunk be a Turizmus Online-on, hogy Nagykanizsán is lesz közbringarendszer:az újonnan kiépített kerékpárkölcsönző-hálózat első elemét decemberben adták át a városban, ahol tavaszra 10 dokkolóállomáson 80 biciklit lehet majd igénybe venni.

Forrás: MTI


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.