Rengeteg javaslat a BKIK-tól a budapesti turizmus mentésére

Levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, melyben együttműködést ajánlott fel a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében. A fővárosi vállalkozásokat tömörítő kamara vezetője egyúttal egy 5 fő pontot tartalmazó javaslatcsomagot is eljutatott a fővárosnak.

A levélben a BKIK elnöke kiemelte: a koronavírus-járvány előtt a budapesti egy főre jutó GDP és az odalátogató külföldi turisták száma lényegesen meghaladta az országos átlagot, így a fővárosi vállalkozások sokkal előnyösebb helyzetben voltak, mint a vidékiek. Ezt a sok évtizedes evidenciát mely például az Európai Unió támogatáspolitikájában is erősen megjelenik írta felül a pandémia okozta gazdasági válság.

A válság hatására a turizmushoz kötődő fővárosi vállalkozások messze rosszabb helyzetbe kerültek, mint vidéki társaik. Míg az ország többi részében a megnövekedett belföldi kereslet részben, sőt egyes régiókban teljes mértékben kompenzálja a kieső, külföldről érkező turizmust, addig Budapesten tartósan kereslethiányos helyzet állt elő, ami rövidesen tömeges elbocsátásokhoz és üzletbezárásokhoz vezethet. Nagy Elek hozzátette: a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarához folyamatosan érkeznek vállalkozóktól az ezzel kapcsolatos problémákat felvető megkeresések. A testület szakértői folyamatosan dolgoznak a megoldási lehetőségeken, melyek Budapest esetében a Fővárosi Önkormányzat támogatása nélkül nem hozhatnak eredményt.

A BKIK többek között az európai uniós nagyvárosok gyakorlatát és az ottani hasonló problémák kezelését is megvizsgálva, a hazai sajátosságok figyelembevételével 5 pontos, több elemet tartalmazó javaslatcsomagot állított össze, mely Budapest Főváros Önkormányzatának segítségül szolgálhat a konkrét intézkedési tervek mielőbbi kidolgozására. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara javaslatcsomagja Budapest Főváros Önkormányzata számára: 

1. Kiadáscsökkentés, továbbá a távolságtartási és higiéniás szabályok betartásának segítése:

a) Átmeneti bérleti díjcsökkentés, indokolt esetben akár elengedés fővárosi tulajdonú ingatlanok esetében.

b) Közterület-használati díjak elengedése.

c) Parkolóhelyek felszabadítása újabb teraszok nyitásához a vendéglátóhelyeknek.

d) A vendéglátóhelyek kiülős helyeinek fűthetőségéhez, illetve téliesítéséhez szükséges beruházások támogatása.
 
e) A vendéglátóhelyekre, turisztikai helyekre gépjárművel érkezőknek a parkolási díj elengedése a fogyasztás, látogatás idejére.
 
f) Ózonos fertőtlenítő készülékek beszerzésének támogatása.
 
g) Maszk és kézfertőtlenítő ingyenes biztosítása a vállalkozások számára.


2. A fogyasztásnövekedés segítése:
 
a) A budapesti lakosság számára utalványok osztása, amivel ösztönözni lehet az éttermi fogyasztást, taxi igénybevétel (pl. 1000 forintos utalvány, amit egy legalább 2000 forintos fogyasztás esetén lehet beváltani).

b) V4 országokból jelenleg jöhetnek turisták, így a főváros biztosítson forrást V4-es turista csomagokhoz
  • reklámkampányra,
  • idegenvezetők díjazásának részbeni átvállalására,
  • beutazáshoz szükséges koronavírus-teszt költségének átvállalására, éttermi és szálláshelyi utalványok biztosítása (pl. egy olyan kedvezmény kidolgozása, amely szerint a szolgáltató elengedi az ár egynegyedét, a főváros kifizeti az ár egynegyedét, és a vendég csak az ár felét fizeti, ami szükség szerint akár egyharmadra módosulhat később),
  • a vendéglátásra és szállásra költött összeg egy bizonyos százalékát (javaslatunk szerint az 50%-át) a vendég részére feltöltenék egy applikációba virtuális pénzként, amiből fővárosi fenntartású szolgáltatásokat tudna kifizetni (állatkerti belépő, BGYH fürdők belépő díjai, tömegközlekedés díja stb.),
  • A Budapest Card díjának teljes vagy részleges elengedése szállás és vendéglátás csomagba építve.
 
c) Trianon 100 évfordulója alkalmából az előző V4-ek csomagot meg lehetne hirdetni a határon túl élő magyarok részére is („Jöjjön, és nézze meg nemzetünk fővárosát!”), a kormány pedig az Ukrajnából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából érkező határon túli magyarokra kiterjeszthetné a V4-ek beengedési szabályokat.
 
d) A határok lezárása miatt a vidékiek Budapestre látogatását is fontos támogatni az előző két pontban részletezett javaslat feltételeivel megegyező konstrukcióban (kivéve a beutazási tesztek támogatását), valamint javasolt a járványbiztos Volán járatok támogatása Budapestre.
 

Forrás: Turizmus Online


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.