Sertéspestis jelent meg Pest megyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnapi közlése szerint öt, a Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületén talált vaddisznóból mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát.

Tájékoztatásuk szerint miután a Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületéről több esetben is vaddisznók elhullását jelezték, az országos főállatorvos elrendelte a vaddisznótetemek fokozott keresését a területen és az ott kilőtt vadakból is mintákat vettek. A Nébih laboratóriumába beérkező több tucat minta közül ötnél szombaton az ASP vírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok.

Az országos főállatorvos elrendelte a vadaskert kerítéssel határolt részén a vaddisznó-állomány felszámolását, és kijelölnek egy fertőzött, valamint azon belül a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.

A Nébih szerint a fertőzés megjelenésének okára a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot. Valószínűsítik, hogy emberi közvetítéssel érkezett a vírus a vadasparkba, mert az Magyarországon vaddisznókban az érintett területtől távol van csak jelen. 

Mivel a vírust a kirándulók is továbbterjeszthetik, a Nébih azt kéri, lehetőség szerint egyelőre ne látogassák az érintett területet, és általánosságban véve ne hagyjanak élelmiszer-hulladékot erdőkben, cipőiket pedig alaposan tisztítsák, mossák le a kirándulás után.

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, de a megbetegedett állatok leölése és a kereskedelmi korlátozások jelentős gazdasági kárt jelentenek. Ezért a Nébih szerint a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

Felhívták az állattartók figyelmét arra, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszer-hulladékkal - azaz "moslékkal" - tilos etetni, és ha hirtelen lázas megbetegedést, vérzéses tüneteket vagy elhullást észlelnek a sertésállományában, akkor 24 órán belül értesíteni kell az állategészségügyi szolgálatot.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.