Siófok öt strandja újult meg a főszezonra

Megújult Siófok öt strandja az idei nyári főszezonra, a forrást az uniós pályázaton elnyert 148,4 millió forint mellett 33,8 millió forint saját erő adta - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.

A város legnépszerűbb szabad és fizetős strandján július közepétől már használhatják a vendégek az új öltözőket és értékmegőrzőket, kerékpárpontokat, napozóágyakat és padokat, UV mérő berendezést, valamint az akadálymentesített vizesblokkokat, öltözőket és vízbe emelő lifteket is. A fejlesztést az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop), "A természetes fürdőhelyek komplex és élményközpontú fejlesztése" pályázatból valósították meg. Siófok minden partszakaszán minőségi strand infrastruktúra fejlesztések valósultak meg, szem előtt tartva a strandolni vágyók igényeit, a biztonságos fürdőzés fontosságát és az akadálymentességet - olvasható a közleményben.

 

Az Ezüst- illetve Aranyparton, a város két szabad strandján is elérhetővé váltak az új szolgáltatások és eszközök a turisták és lakók számára. Három helyszínen mobilszínpadot is kihelyeztek, a biztonság érdekében pedig egyes helyszínekre mentőmellényeket és vízből mentésre szolgáló katamaránhajót is vásároltak. A közlemény szerint a város strandjait üzemeltető Balaton Parti Kft. feladata az elkészült infrastruktúra működésének biztosítása és az eszközök hosszú távú hasznosítása. A fejlesztéssel érintett helyszínek a Siófok Ezüstpart szabad strand, a Siófok Újhelyi strand, a Siófok Nagystrand, Siófok Aranypart szabad strand, és a Siófok Sóstói strand.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.