Súlyos árat fizetne Velence, ha elmaradnának a hajós turisták

A hajóstársaságok szövetsége szerint tagjaik mindent megtesznek a környezet védelme érdekében, és ha tovább szigorítanák hajóik bejutását Velencébe, az óriási veszteségeket okozna a városnak.

Európa több tengerparti városában voltak az idén tüntetések a túlzott méretűvé növekedett turizmus miatt. Barcelona és San Sebastián mellett Velencében is történtek megmozdulások. Az olasz kikötővárosban - amely évente több mint 20 millió látogatót fogad, és csak 55 ezer lakossal rendelkezik - idén júliusban 2000 dühös helybéli ment utcára, tiltakozva a növekvő bérleti díjak és a hajós utak káros mellékhatásai ellen.

Sokak szerint ki kellene tiltani a városból a hatalmas tengerjáró hajókat, amelyekről egyszerre több ezer utas száll partra. A környezetvédelmi aggályok és a helyi lakosság tiltakozása oda vezetett, hogy szeptember 21-én sajtókonferenciát rendezett Velencében a Hajótársaságok Nemzetközi Szövetsége az iparág aktualitásairól és a kilátásairól, a személyszállító hajózás gazdasági hatásáról, a környezetvédelmi felelősségről és az alternatív útvonalakról. A CLIA a világ legnagyobb tengeri utasszállító Szövetsége, amelynek tagjai évente 24 millió utast szállítanak.

Gazdasági hatások

Beszéljenek a tények – kezdi a CLIA által kiadott közlemény, és sorolják is: a személyhajózás közel 4300 embert foglalkoztat és 200 vállalkozásnak nyújt bevételt Velencében és környékén. A Velencébe érkező hajók 436,6 millió euro bevételt generálnak nemzeti szinten – vagyis közvetlenül ennyit költenek az utasok, a hajóstársaságok és a hajók személyzete. Ebből 283,6 millió eurót Velence területén költenek el, a maradék 153 milliót pedig Itália más részein. A kapcsolódó iparágakban további 170 millió euro bevételt generálnak a Velencébe érkező hajók. Egy kutatás szerint a város GDP-jének 3,26%-át adja a hajózási iparág.

Környezetvédelmi felelősség

A szakmai szövetség álláspontja szerint a hajózási iparág nemcsak jót tesz a város gazdaságának, hanem odafigyelnek a környezet megőrzésére is. Mindent megtesznek azért, hogy megőrizzék a város szépségét és természeti környezetét a következő generációk számára. A CLIA tagjai önként vállalták, hogy részt vesznek a velencei Kék Zászló Megállpodásban, és több mint egymilliárd dollárt invesztálnak környezetbarát technológiákba.

Ez egy folyamat, amely folyamatosan csökkenti a hajók környezeti hatását – állítja a sajtóanyag. Majd hozzáteszik, hogy ezeket a tényeket Veneto tartomány Környezetvédelmi Ügynöksége – az ARPAV tette közzé legutóbbi tanulmányában. Az anyagból egyebek mellett az is kiderül, hogy a velencei szálló porban fellelhető mikrorészecskék kibocsátásáért ugyan 12%-ban felelősek a tengerjáró személyhajók, azonban télen, amikor a leginkább szmogos a levegő, ezek a hajók nem is közlekednek.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy 2016 óta minden személyhajót üzemanyaghatékony motorral szereltek fel, ráadásul az utóbbi időben a társaságok komplett szűrőrendszereket szereltek be a hajókba, amelyek az olyan szennyező anyagok több mint 90%-át kiszűrik, mint a kén-dioxid, a nitrogen-dioxid vagy a szén-dioxid. Az összes nagy társaság invesztál az új fenntartható technológiákba, elsősorban a folyékony földgáz alkalmazásába. A hajókon a szemét újrahasznosítás mértéke egy utasra lebontva 60%-kal magasabb, mint a szárazföldön - hangsúlyozzák. Évente 80 ezer tonna papír, műanyag, alumínium és üveg újrahasznosítása történik meg a hajókon. A hajózási iparág odafigyel a környezetre, álláspontjuk szerint ez a fenntartható turizmus egyik formája. A turistákat megfelelő szervezettséggel, ütemezve küldik a városba, és ezzel nem okoznak túlzott tömeget.

Önkorlátozás, alternatív útvonal

Végezetül arra is emlékeztetnek, hogy az utóbbi öt év során a hajóstársaságok számos önkorlátozást vezettek már be Velencében: 96 ezer tonnásnál nagyobb hajók nem juthatnak be a lagunába, korlátozták a kikötések számát is. Ennek eredményeként Velence elvesztett félmillió utast: 2013-ban 1,8 millió, 2016-ban 1,4 millió fő. Az idén 13%-kal kevesebb volt a turistaérkezés, mint egy évvel ezelőtt. Ennek hatására az egész Adria utasforgalma csökkent 6,5%-kal. Számításaik szerint amennyiben minden 40 ezer tonna feletti, azaz ún. “nagy hajót” kitiltanak a lagunából, a Velencébe érkező turisták száma 90%-kal csökkenne a 2012-es adatokhoz képest. A turisták által elköltött összeg 283 millióról 40 millió euróra esne, a foglalkoztatottak száma 3660-ról 600-ra csökkenne. A CLIA igyekszik alternatív útvonalat találni Velencébe Giudecca Csatorna helyett. Elképzelhető, hogy a jövőben a Vittorio Emanuele III Csatornán keresztül közelítenék meg a várost.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.