Szavaló főúr, signature ételek és italok, patinás köntös kíséretében

Az Eventrend tavaly novemberben jelentette be a főváros legidősebb kávéházaként ismert Centrál működtetésének átvételét az Özyer Csoporttól. Ezzel a hazai cégcsoport második irodalmi kávéház üzemeltetését vállalta fel Budapesten. A történelmi múlttal rendelkező irodalmi kávéházat az április 11-vel, a Költészet Napjával kezdődő héten nyitják ki ismét.

A bérleti szerződést az Eventrend Group és az Özyer Csoport a Matild Palotában, ünnepélyes keretek között írta alá. A felújítási munkák azonban, és az előre eltervezett nyitás ideje elhúzódott az időközben robbanásszerűen megjelenő, és a világon mindenütt megszorító intézkedéseket magával hozó covid-járvány kitörése, majd újabb és újabb hullámainak következtében. 

 

Most azonban már felállt az új csapat a házban, kialakították a konyha magyar és francia vonalat képviselő koncepcióját, és olyan újításokat is bevezettek a régiúj irodalmi kávéház működtetése során, amely mind azt célozza, hogy még többen legyenek kíváncsiak arra - és legyenek aztán törzsvendégei a háznak -, mit tud adni ma betérő vendégeinek ez a patinás múlttal rendelkező kávéház.

Kik a Centrál jelenlegi arculatának, gasztronómiájának kialakítói?

Mancza Norbert igazgató, aki 5 éve dolgozik az Eventrend kötelékében. Több helyet is létrehozott vagy ő nyitotta meg. Vezetése alá tartozik többek között a Kazinczy utcai Brklyn, az Up Hotel teljes vendéglátása, valamint több szezonális nyári hely Budapesten és a Balatonnál. 

Juhász Dániel kreatív executive séf, aki évekig a Dérynében és a Viking Cruise-nál dolgozott séfként külföldön, így kiemelkedő tapasztalata van hazai és a nemzetközi vendégek kiszolgálásában. A cégcsoportnál - többek között - főszerepet vállalt a tavaly nyári Spoon hajón működő Brklyn Boat gasztroegység beindításában, az Up Hotel konyhájának elindításában, illetve nevéhez fűződik többek között a Centrál Grand Cafe gasztronómiai koncepciójának kialakítása. 

Bán Balázs séf, több, mint 10 éves konyhai tapasztalattal rendelkezik. Ez idő alatt megfordult a legjobb és legforgalmasabb helyeken, többek között a Four Seasonben található Kollázs étteremben és a Dérynében is. 

Juhász Máté séf, aki Franciaországban sajátította el a francia konyha alapjait, ahol évekig dolgozott és szerzett tapasztalatot. Fiatal kora ellenére otthonosan mozog mind a bisztró és fine bisztró területein. Erőssége a kreativitás, a folyamatos megújulás. 

Ők ketten, kiegészítve egymást, együttesen vezetik mostantól a Centrál konyháját.

És fontos még megemlíteni - főként egy kávéház esetében - a patisserie séfet, Takács Juditot is, aki 12 éve dolgozik cukrászként, mestercukrászként. Sőt, 4 éven át a Művészetek Palotája vezető cukrásza volt. Szeret új alapanyagokkal, formákkal, ízekkel, színekkel játszani, a letisztultság, az eredetiség, a kreativitás és a precizitás jellemzi munkáit. 

Milyen üzenetet szeretnének átadni vendégeiknek a mai üzemeltetők?

  • A francia és magyar kávéházi kultúra találkozása
  • Progresszivitás/modernitás és klasszikus értékek szimbiózisa 
  • Grand Café életérzés 
  • Két zongora egy kávéházban
  • Pezsgőbár és nyitott kávéskonyha 
  • Irodalmi étlap irodalmi főúr prezentálásában

Milyen életérzés, hangulat várja mostantól a kávéházba érkezőket?

A nagykávéház egy olyan hatalmas tér, ahol a nagy ablakok, nagy belmagasság, tükrök, csillárok, díszes belső tér, igazi nagypolgári miliőt jellemez. Itt bordószínűek a bőrpamlagok, csillogó borítású a fapadló, klasszikus kávéházi márványasztalok mellett egyedi tervezésű elemek, zöldnövényzet és izgalmas térelrendezés, kialakítás jellemzi a közös nagy teret.

Próbálják megőrizni azt a miliőt, ami mindig is jellemző volt rá: ez a belvárosi kávéház egyike volt a századforduló legfontosabb irodalmi találkozóhelyeinek. Az 1887-ben alapított,  számtalan átépítést megélt vendégváróhely a Károlyi Mihály utca és az Irányi utca sarkán álló történelmi épületben, visszafogottan elegáns, pezsgő hangulatot árasztó, fesztelen hely szeretne lenni a város közepén.

Egy vendéglátóhelynél alapkérdés: milyen a gasztronómiája, étel- és italkínálata?

Ételkínálat: Az étlapon a párizsi és budapesti nagykávéházakra jellemző könnyed bisztró konyha mellett megtalálható a progresszív, egyedi ételek is. Ebben nagyon hangsúlyos a reggeli- és brunch kínálat, egyedi süteményekkel, klasszikus és különleges tojásételekkel. A kínálat elég széles , így lehetővé teszi, hogy a nap bármely szakában, bármilyen alkalom, esemény idején bárki választhat neki megfelelő fogást az étlapról.

Desszertek: Az elmúlt több mint 130 évben a Centrál híres volt desszertjeiről, így ez az egyik fő rendezőelve az étlapnak. A nagy klasszikusok és és újragondoltak együtt szerepelnek az üvegpultnál is megtekinthető választékban. 

Champagne & Koktél Bár: A kínálatot a lezser elegancia, érzéki játékosság, kifinomultság jellemzi leginkább. Egész nap kérhetők klasszikus és kortárs kávék, különleges hideg-meleg italok. Hangsúlyosak itt a frissítő-hűsítő italok, amelyek közt megtalálhatók az ikonikus és modern kedvencek egyaránt. A kora esti óráktól élő zene mellett reflektorfénybe kerülhetnek a nagy francia házak által kínált champagne-ok, illetve a ház signature koktéljai.  

 Ki a jelenlegi üzemeltető?

Az Eventrend Group 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik nemcsak kávéházak, hanem éttermek, szállodák üzemeltetésében és rendezvényszervezésben is. A cégcsoporthoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, emellett 5 vidéki hotel és 11 rendezvényhelyszín is. Jelenleg Magyarországon és Csehországban vannak jelen a vendéglátás piacán.  

Milyen változásokat hozott a megjelenés terén az új üzemeltető színre lépése?

Korhű bejárat visszaállítása: a korábbi oldalsó bejárat helyett, a 2000-es felújításnál kialakított, a kávéház közepére vezető lengőajtó vette át a főbejárat szerepét, ettől a belépő valóban egy Grand Caféban érzi magát az első perctől kezdve. 

Megújult a teljes padozat, és egyedi tervezésű térelválasztó elemek is helyet kaptak. Egy nagy közösségi körkanapé és ahhoz illeszkedő dohányzóasztalok szolgálják azok kényelmét, akik elsősorban kötetlen beszélgetésekre térnek be.

A beltér meghatározó hangulata az eklektikus és szecessziós formavilág. Az ehhez tartozó tárgyi kultúra is megjelenik a kávéházban, így írógépek, könyvek, íráshoz használt eszközök, klasszikus kávéházi márványasztalok, korabeli thonett székek. 

Finomabb lett a kávéházi világítás, hangulatos asztali lámpák kerültek a térbe, századelős állólámpák teszik hangulatossá az estéket és a megújított falakat díszítő fényekkel emeljük ki.  A korábbiakhoz képest világosabb lett a beltér, ennek célja a könnyedség, fesztelenség érzésének javítása.

Egyedülálló módon két zongora is helyet kap a kávéházban, a bejárat egyik és másik oldalán, amelynek célja, hogy a napközbeni kávéházi rész és az esti bár-éttermi rész is dedikált zenei programot élvezhessen. 

 

Újraéled a kávéház történelmi kávéskonyhája a korábbi cukrászpult helyén. A térbe sok klasszikus kávéházi növény került, az arany különböző árnyalatai, a zöld és világos barnás színek uralják a tér sok elemét.

Kik dolgoztak a belső tér átalakításán?

A Centrál belső élményének megteremtésén az Eventrend által összefogott, különböző tudású és múltú szakemberek dolgoztak. Így kapott helyett a csapatban Hergenrőder Ildikó belsőépítész, Meskó Zsolt színházi rendező, Tihanyi Péter kreatív stratégiai vezető, valamint a belső csapat: Mancza Norbert ügyvezető, Juhász Dániel séf, valamint Nagy Gábor, Kőrössy Zoltán alapító partnerek. 

Mitől lett híres anno a Centrál Kávéház? Kik voltak a Kerek Asztal Lovagjai?

Eredetileg 1887-ben nyílt meg Erényi Ullmann Lajos házában. Az építészeti terveket Quittner Zsigmond készítette el. Maga a kávéház a ház földszintjén volt és nyolc teremből, két játékszobából, egy kávékonyhából és egy ruhatárból állt. A mennyezet és a falak díszítését Scholtz Róbert készítette. Alapítója Seemann kávés volt, aki veje, Frankl részére rendezte be a kávéházat. A következő tulajdonos Grüneck Gusztáv 1900-ban vette át a kávéházat, őt pedig veje Mészáros Győző követte 1905-ben. Ez volt a kávéház virágzó korszaka, a pesti szellemi élet egyik centrumaként tartották számon.

A régi Centrál Kávéház egyik legfontosabb hagyománya a híres vendéglátáson túl a kávéház intellektuális jellege, a pezsgő kávéházi szellemi élet volt, hisz egykor éjjel-nappali nyitva tartás mellett festők, építészek, szobrászok, újságírók, színházi emberek, fotósok, muzsikusok, művészettörténészek, orvosok, egyetemi tanárok otthona, törzskávéháza volt. 

1905-től Mészáros Győző vette át a kávéház vezetését, aki nagy súlyt fektetett a kávéház szellemi életére. Ekkor élte a kávéház a fénykorát. A Centrál Kávéház Tudósasztala körül vitázott többek között Gombocz Zoltán nyelvész, Eckhardt Sándor művészettörténész, Szekfű Gyula és Hóman Bálint történészek. A Centrál Kávéház nevezetes Kerek Asztala körül szerkesztette Kiss József a Hét című újságot, innen indult el, majd ide tért vissza 1920-ban a New York Kávéházból a Nyugat. Törzsvendég volt itt Ady, Karinthy, Móricz, Babits, Osvát, Kosztolányi, Krúdy, Ignotus, Szabó Lőrincz, Tóth Árpád, Kaffka Margit, később Illyés Gyula, Tamási Áron, Veres Péter – hogy csak néhányat említsünk az akkori szellemi életének nagyjai közül. 1940 és 1944 között a Centrálban működött a Bólyai Akadémia irodalmi és társadalomtudományi baráti kör Püski Sándorral, Féja Gézával.

A második világháború után a Centrálban szerkesztették az első irodalmi folyóiratot – az Újholdat – így lettek a kávéház törzsvendégei Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky, Szabó Magda, Mándy Iván, Örkény, Ottlik, Hubay, Devecseri Gábor, Somlyó György.

Hogy vált a hazai irodalmi élet központjává?

A Centrálban az első jelentős esemény az volt, amikor Kiss József a Váci utcai Koronából átköltöztette Kerek Asztalát és a frissen alapított A Hét szerkesztőségét. A cikkek nagy részét itt írták és a frissen elkészült írásokat átküldték az Atheneum nyomdába. A Hét fiatalabb íróinak csoportja alapította meg Nyugatot, amely az új eszméket, új hangot képviselte. A Hétre a főváros összes kávéháza előfizetett.

Kiss József Kerek Asztalának tagjai sokan mások mellett: Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Ignotus, Heltai Jenő, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc.

A Centrál szellemi központtá vált, és a Nyugat íróinak törzshelyévé is egyben. A lapnak kétszer is volt itt törzsasztala. Az első 1908-tól, az indulástól, 8 éven keresztül mindennaposak voltak az összejövetelek. A Nyugat írói minden kedden összegyűltek a „Nyugat-zsúr”-ra, szerdánként pedig az írónők tartották itt összejöveteleiket. Ezeken az eseményeken rendszeresen vettek részt: Ady Endre, Kosztolányi Dezső. Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Osvát Ernő, Schöpflin Aladár, Gellért Oszkár, Babits Mihály.

A második törzsasztalnál 1920-körül állandó vendég volt Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Surányi Miklós, Nagy Lajos, Kárpáti Aurél, Szabó Lőrinc, aki „folyton írt a kávéja mellett”, valamint egy ideig József Attila is. Szabó Dezsőnek is, habár mindig lenézte a nyugatosokat, külön asztala volt Táltos néven, az 1920-as években, egészen 1925-ig, amikor a budai Philadelphiába tette át székhelyét.

Megbecsült vendége a kávéháznak Karinthy Frigyes, aki miután Budáról Pestre költözött, a Hadikból a Centrálba tette át székhelyét. 1934-1938 között itt töltötte sok délutánját. Itt észlelte végzetes betegségének első tüneteit, majd műtétje után itt írta az Utazás a koponyám körül első vázlatait. Karinthy asztalánál gyakran megtalálható volt a fiatal Ottlik Géza.

Milyen sors várt a házra a II. világháború után?

A második világháború után eszpresszóvá alakították, majd 1949-ben bezárták. Ezután a Paprikaközpont Nemzeti Vállalat került a helyére, majd 1953-tól a Metro Építő Vállalat kultúrotthona és üzemi étkezdéje működött benne. 1965-től a kávéházat az ELTE Eötvös-klub néven diákklubként üzemeltette. A berendezések maradványai közül a lambériát és a lépcsőrendszert, a mellvédeket, oszlopokat, kandelábereket, falikarokat védetté nyilvánították. Márványtábla őrizte a nagyhírű vendégek emlékét. A hetvenes-nyolcvanas évek kedvelt egyetemi találkozó- és szórakozóhelye volt. Sajnos a márványtáblák eltűntek, s már a védett berendezésekről sem lehet tudni. 1993-ban az épületben nyílt meg a Wizard’s játékterem.

Majd tulajdonosváltása és átépítése utáni újbóli megnyitása 2000-ben volt, a beruházást Somody Imre üzletember finanszírozta.  Ő is nyitotta újra a méltó módon helyreállított történelmi nagykávéházat, azonban rengeteg pénzét felemésztette a helyreállítás és az ehhez képest aránytalan bevétele a háznak, így kénytelen volt eladni egy török üzleti csoportnak a történelmi hely üzemeltetési jogát.

2020-ban a Covid járvány miatt 18 hónapra bezárt a kávéház, ez idő alatt kezdődtek a tárgyalások az új üzemeltetővel, az Eventrenddel, amely most újranyitotta a Centrált.

 

Forrás: Eventrend / Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.