hirdetés
hirdetés

A SZÉP kártyáról szép, a foglalkoztatásról kevésbé szép adatok

Míg a SZÉP-kártyára a befizetések egyre nőnek, addig a turisztikai ágazatban dolgozók bére alulmúlja a nemzetgazdasági átlagot.

hirdetés

Dr. Horváth Viktória helyettes államtitkár, (Nemzetgazdasági Minisztérium) tájékoztatást adott a Széchenyi Pihenőkártya használatának eddigi tapasztalatairól. 2013 első negyedévének adatai azt mutatják, hogy a kártya népszerűsége töretlen. Az év első három hónapjában több mint 425 ezer munkavállaló SZÉP Kártyájára történt feltöltés, ami 62 ezerrel több, mint tavaly ilyenkor.

A feltöltés összege 71%-kal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a költés mintegy tízszerese a tavalyi összegnek. (Utóbbi adat elsősorban azzal magyarázható, hogy 2012. év elején még relatíve alacsony összeg volt a kártyákon, tekintettel arra, hogy a bevezető 2011-es évben még kevés munkáltató adta ezt a juttatást.)

Fontos, hogy a kártyákon lévő elektronikus utalványokat a juttatást követő második év május 31-ig fel lehet használni. Szintén új szabály, hogy a lejáró utalványokat a kibocsátók június 30-ig vissza kell, hogy utalják a munkáltatóknak.

Az Európai Bizottság 2012 júniusában kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a pihenő-, üdülési- és étkezési utalványok szabályozása miatt. Az eljárás a SZÉP Kártya esetében a kártya kibocsátási kritériumait érinti, amennyiben a Bizottság azokat túl szigorúnak, és EU-s jogszabályokba ütközőnek értékelte. Az eljárás keretében bemutatták a magyar álláspontot, jelenleg a Bizottság mérlegeli, hogy az Európai Unió Bíróságához fordul-e az ügyben.

Részmunkaidő, munkaerő kölcsönzés, alacsony bérek

Második napirendi pontként Dr. Nemes Andrea (turisztikai főosztályvezető, NGM) és a KSH szakemberei a turizmusban foglalkoztatottak számának alakulását elemezték. Többféle megközelítés lehetséges, a szorosan vett szálloda-és vendéglátásban 164 ezer fő dolgozik, ezt a számot az utazási irodáknál alkalmazottak pár ezerrel növelik.

A nemzetgazdaságban foglalkoztatottak mintegy 4% körüli aránya dolgozik a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban. Ez az arány, az elmúlt 5 évben, a globális válság kitörése óta nem változott, sőt a kilábalás első éveiben valamelyest emelkedett is.

A közvetett foglalkoztatásról a szatellit számla elemzése útján lehet támpontokat kapni. Eszerint a KSH szakemberei 2007-ben mintegy 323 ezerre becsülték a turizmussal kapcsolatos munkahelyek számát. A válság itt is csökkenést hozott, de 2011-től ismét növekedés tapasztalható, 2012-ben 358 ezer főt regisztráltak.

Ami kedvezőtlen, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma aránytalanul magas, jelentős a fekete foglalkoztatás, a kölcsönzött munkaerő alkalmazása az országosnál elterjedtebb foglalkoztatási forma a turizmus területén.

Az ágazatban dolgozók fizetése a nemzetgazdasági átlagnál kevesebb. Mindezek következtében mindkét ágazat részvevői igényelhetnek támogatást a kötelező bérminimum emelés végrehajtásához, elősegítve a munkahelyek, a foglalkoztatási szint megőrzését. ( Az egykor borravalósnak ítélt szakmában a kártyás fizetések miatt alig van borravaló). A Jobbik hozzászólói felvetették, hogy a vendéglátásban értehetetlen módon nem lehet idénymunkást alkalmazni.

 

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai