Valahogy így történt munkatársunkkal is, akivel egy áprilisi délután a berlini vonat besuhant a város pályaudvarára. A szállodába menet kétségek gyötörték: „Miért épp itt rendezik a 42. GTM-et?” Másnap kerékpárra pattant, és kétségei oszlani kezdtek: ahogy szaporodtak a kilométerek, úgy tárultak fel a város titkai. Egy remek turisztikai termékké összerakott város képe kezdett kibontakozni.

Több mint ezer évvel ezelőtt I. Ottó gondoskodott róla, hogy Magdeburg a Német- Római Császárság székhelyévé váljon. Azt már nem érhette meg, hogy Németföld első gótikus katedrálisa itt meredjen a menny felé; pontosan ott, ahol a császár a végső nyughelyét is adó román templomot emeltette. A katedrális túlélte a harmincéves háborút és a II. világháborút is. Nem úgy az innen kőhajításra fekvő Szent János-templom. Szegény Luther Márton, ha látta volna, hogy kétszer is romhalmazzá vált az a templom, ahol 1524-ben elhangzott beszédét követően a reformáció mögé állt az egész város, igencsak keserű arcot vágna. De mert felvilágosult ember volt, bizonyára nem venné zokon, ha látná, hogy e templom mára a város egyik legnépszerűbb rendezvénytermévé vált. Vélhetően Magdeburg másik nagy Ottója, az itt nyugvó Otto von Guericke is örömmel mutatná be egy, a főhajóban rendezett gálavacsora közönsége előtt, mire képes a vákuum két réz félgömbbel. Az 1646-ban Magdeburg polgármesterévé lett kísérleti fizikus pár várossal odébb, Regensburgban kápráztatta el fejedelmi közönségét azzal, hogy az általa fejlesztett légszivattyúval légüressé tett réz félgömböket 16 ló sem volt képes szétfeszíteni. „Mutatványa” mérföldkővé vált a légnyomás szerepének megértésében. A városban lépten-nyomon házfalakra pingált félgömbökbe botlik az ember. Akinek nem esne le, mi végre ez a nagy félgömbözés, az a gömböket követve előbb-utóbb a Guericke Múzeumnál találja magát, ahol megismerhetők a tudós egyéb találmányai is.

Szocreál és Hundertwasser

Ki hallott már a cukrászstílusról, avagy Zuckerbäckerstilről? Az, aki megcsodálta a magdeburgi szocialista realizmus alkotásait. Tény, hogy a korszakból megmaradt Sztálin- barokkot egyre több helyen mutogatják az utókornak. A gondosan kiglancolt, mini Karl Marx Allee-t idéző épületek még színesek is. Annyira azért nem, mint a magdeburgi modernizmus házai. „A szín az élet zamata” – állította az építész Bruno Taut, aki Walter Gropiusszal a Neues Bauen és az ebből kinövő Bauhaus egyik atyja. Míg Gropiusék Dessauban teljesedtek ki, addig Taut Carl Krayl kollégájával Magdeburgot szabta át. A főképp lakónegyedeket tervező páros látásmódját leginkább az Otto-Richter Strasse expresszionista festésű házain figyelhetjük meg. Az utolsó házát Magdeburgban tervező Hundertwasser sem fukarkodott a színekkel. A 2005-ben átadott, Zöld Citadella névre keresztelt háza az utcáról nézve rózsaszín, akár egy minyon. Fentről már inkább néz ki parknak, köszönhetően az épületbe ültetett több száz fának. A komplexumban lakások és boltok mellett hotel is üzemel.

Zöldséges indusztriál

Magdeburg Németország egyik legzöldebb városa: területének közel 13%-a parkosított, ugyanakkor a várost körbeveszik a szélerőművek, itt is gyártják őket. Akad rajtuk kívül másik olyan ipari jellegű létesítmény is, amelyet büszkén mutogatnak a helybeliek, és még a közvetlen közelébe is engedik a kíváncsiskodókat. A város határában található az az Elbát más német folyókkal összekötő zsilip és csatornarendszer, amelynek része a világ leghosszabb úgynevezett csatornahídja. A 2003-ban átadott létesítmény az Elbát és árterét íveli át 918 méter hosszan és kapcsolja össze az alaposan megrakodott uszályok számára az Elba-Havel és Mittelland csatornákat Magdeburg kikötőjével. A tövében halad az Európa egyik legnagyobb bringatúrás forgalmát lebonyolító Elba menti kerékpárút. A hídra kapaszkodó lépcső előtt, a bringatárolónál informatív tábla tájékoztatja az utazót arról, mit lát. „Gyere fel a lépcsőn, kedves utazó, és csodáld meg a német mérnöki zsenialitás egyik alkotását!”