Sziget: elfogadás és nyitottság maradnak a hívószavak

Bár lapzártánk idején még javában zajlik a 2017-es Sziget záróbulija, az már szinte biztosra vehető a szervezők szerint, hogy az idei jegyeladások 8-10 százalékkal maradnak el a tavalyitól. Ugyanakkor a rendezvény a jövőben is az elfogadásról és nyitottságról szól majd — nyugtatott meg mindenkit Gerendai Károly, a Sziget Kft. leköszönő vezetője a helyszínen tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„Ez volt az utolsó év, amelynek szervezésében részt vettem” — így az alapító Gerendai. „Szeretem annyira a Szigetet, hogy hagyom tovább fejlődni, nem akarok ennek a fejlődésnek gátja lenni. Az én életem már más, nem is nagyon ismerem a mai zenekarokat” — ismerte el a plénum előtt, az újabban a Lupa-tavi strandjába és éttermeibe energiát fektető Gerendai Károly. Hozzátette: a szervezők átllagéletkora 30 év. Aminél ő jóval fiatalabb volt, amikor 25 éve — mai áron — alig 90 ezer eurós költségvetéssel útjára indították a Diákszigetet. „25 év, még elhinni is nehéz” — sóhajtott fel a 47 éves Gerendai

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, az amerikai Providence Equity Partners megvásárolta a Sziget Kft. 70%-át. Az új tulajdonos azonban bevallásuk szerint nem szól bele a fesztivál koncepciójába, a háttérből figyeli, hogy jól fektetett-e be közel 8,5 milliárd forintot. A Sziget Kft. a menedzsment jogokat továbbra is kézben tartja. „5-6 éve dőlt el, hogy átadom a vezetést, véletlen egybeesés, hogy idén vették meg a céget” — igyekezett Gerendai elejét venni különböző találgatásoknak. Vevők már korábban is érdeklődtek, de a Sziget Kft-nél azzal akartak üzletet kötni, aki tiszteletben tartja a fesztivál alapértékeit. A befektető nem csupán piacot akart szerezni, hanem akár exportálható márkát és tudást – magyarázták.

Az idén már mintegy 20 millió eurós költségvetésű Sziget tavaly elérte kapacitásának felső határát a közel félmilliós látogatószámmal. Ebben az évben 450 ezerre számítanak. A nyereség hasonló mértékű csökkenésétől azonban nem tartanak. A többnapos belépők már jó előre elkeltek. Bár a szombati nap éjjelén még mindig lehetett szombatra napijegyet venni, azért aznapra is jutott mintegy 90 ezer látogató. A napijegyeket idén is elsősorban magyarok vásárolták, míg a jellemzően többnapos belépőket vásárló külföldiek közül a hollandok vezetik sort a franciák, olaszok és németek előtt. A magyar közönség aránya idén 50% alatt alakul. Berta András a Sziget Kft. nemzetközi igazgatója úgy látja: a fesztiválpiacon túlkínálat állt elő, a növekvő kereslet miatt a fellépők akár 50-60%-kal is emelik áraikat, amit a jegyárakba szinte lehetetlen beépíteni. Szerinte a piac konszolidációja várható.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mit gondol a magyar kormány az állami apanázst is kapó Sziget által képviselt elfogadásról és nyitottságról a Gerendai Károlytól a stafétát átvevő Kádár Tamás azt felelte: nincs mindenben összhang a politikával, de politikai kérdéseket nem kommentálnak. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a Sziget a legnagyobb hazai idegenforgalmi attrakció. Az idén mintegy 100 országból érkező szigetlakók a várakozások szerint mintegy 42 millió eurót költenek el magyarországi tartózkodásuk során. Eddigi története alatt 320 millió euróval járult hozzá a Sziget a magyar GDP-hez, míg adóként 16 millió eurót fizettek be.


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.