Szüretelünk, de egy kicsit savanyú a szőlő

Évekig próbálkozott Magyarország a Welcome to Hungary beutaztató vásár megszervezésével, ám az átütő siker elmaradt. Egyértelmű, hogy a nagy nemzetközi konszernek, a tengerentúli bevásárlók számára egy vagyunk a sok közép-európai ország közül, s magunkban nem jelentünk igazi vonzóerőt. Számukra legfeljebb Európa vagy ennek nagyrégiói (Nyugat-, Dél-, Középvagy Észak-Európa) jöhetnének számításba.

Elvben lett volna rá lehetőség, hogy Magyarország az Európai Unióhoz frissen csatlakozó tíz ország közös beutaztató vásárát megrendezze. Ausztria azonban előbb ismerte fel a kézenfekvő megoldást, és saját incoming vásárát nagyrégióssá bővítette. 2007 januárjában köszönthetjük első ízben az Austrian and Central European Travel Business vásárt, az ACTB-t.

A cseh, a magyar, a szlovák és a szlovén nemzeti turisztikai hivatalok társultak az osztrák kezdeményezéshez, így 2007. január 28. és február 1-je között a Bécsi Vásárközpontban várhatóan öt ország, valamint a Dunai Országok Marketingszövetsége (Die Donauwerbung) 600-700 szolgáltatója lesz jelen. A várakozások szerint a 120-130 országból érkező 1400-1500 szakmai látogatóval és a nemzetközi turisztikai sajtó 220-250 képviselőjével vehetik fel a kapcsolatot. A vásárt követően a szakmai bevásárlók január 30. és február 1-je között tanulmányutat tesznek az általuk kiválasztott országban. Az ACTB-t évenként fogják megszervezni, és 2009-től a rendezés helyszíne is rotálni fog a részt vevő országok között, amennyiben azok a szervezés logisztikai és minőségi feltételeinek megfelelnek.

Az előnyök

Az ACTB sikerre van ítélve, hiszen tökéletesen megfelel a globalizált világnak, egy nagyrégió turisztikai kínálatát gyűjti egy csokorba, s ez a tömör kínálat felélénkíti a térség iránti érdeklődést. Több, Európán kívüli nagy utazásszervező máris örömmel üdvözölte a kezdeményezést. Van, akinek ideje, van, akinek büdzséje nem engedi, hogy Közép-Európa nemzeti vásárait egyenként keresse fel. Nem elhanyagolható az sem, hogy módjuk lesz a termékek árainak és minőségének összehasonlítására, továbbá új ötleteket meríthetnek a térség országain átívelő utak szervezéséhez. Egy helyen, egy időben több új kapcsolatfelvételre lesz mód, ez segíti és ösztönzi a régiós üzletkötéseket. Így látja ezt Drégely Ágnes, a Tour East Tour ügyvezetője, aki a MUISZ beutaztatóbizottságának vezetője is. A márciusi időpont nem kedvezett a magyar incoming vásárnak – mondja –, aki a térségben bevásárolni akart, az már januárban megtette Bécsben. A beutaztatásban érdekelt utazásszervezők már korábban kezdeményezték a csatlakozást a januári osztrák vásárhoz, így most örömmel nyugtázták a Magyar Turizmus Zrt. döntését. Remélik, az MT Zrt. eléri, hogy a magyar stand megfelelő helyet kapjon, és a vásárt követő tanulmányutakra olyan jó választékot fog kínálni, amely lehetőleg sok érdeklődőt vonz. A verseny most nagyon élessé vált, átlátható, áttekinthető, egymással összehasonlítható lesz a részt vevő országok teljesítménye, vásári megjelenésének minősége és természetesen a vállalkozók kínálata is. Drégely Ágnes úgy véli, hasznos lenne, ha a tanulmányutak megtervezésekor bevonnák a szakma képviselőit is.

A magyar részvétel

Kelecsényi Ágnes, az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint Magyarország turizmusa nyert ezzel az új lehetőséggel. Ez a közös bécsi incoming vásár tágabb mozgásteret biztosít, mint a kifejezetten termékspecifikus hazai vásáraink (gyógytermálturizmus, illetve üzleti turizmus). Minden részt vevő ország, így Magyarország is lehetőséget kapott post-convention túrák felajánlására, amelyeken a „bevásárló” utazásszervezők ízelítőt kaphatnak a hazai kínálatból. Az MT Zrt. 100-150 fő meghívására vállalkozott, természetesen a végleges szám a jelentkezésektől függ. Elvben a Hosted Buyerek (meghívott szakmai partnerek) szervezését az Österreich Werbung és a MT. Zrt. külföldi képviseletei azonos piacon, közös levélben együttesen végzik, a bejelentkezések aztán online történnek. Szlovéniának, Csehországnak és Szlovákiának csak néhány országban van igazi turisztikai képviselete, azokon a helyeken ők is bekapcsolódnak a szervezésbe, nyilatkozta dr. Erdei János, az MT Zrt. Németország– Ausztria–Svájc régiójának igazgatója.

A magyar stand vonzerejét a már más vásárokon is rendkívül sikeresnek bizonyuló Gerbeaud kávéház növeli az ACTB-n. A tanulmányút tervezete (Sárvár, herendi porcelánmanufaktúra, Budapest) már összeállt.

Cikkünk leadásáig (szeptember 15-én lejárt a jelentkezési határidő) az alábbiak jelentkeztek a 36 négyzetméteres magyar standra: Hotel Páva Plaza; Danubius Hotels Rt.; Szalók Holding Zrt.; Pólus Palace Göd; LM Panoráma Travel; Aktív Tours; Tour East Tour; Wellpress; Európa Rendezvényiroda és a Travel Trans Union.

Österreich und…

Osztrák és Közép-Európai Utaztatói Szakvásár (ACTB) néven vonul be a történelembe ez az új kezdeményezés. Néhány kérdés a nagy eufóriában azonban nyitva maradt. Milyen kritériumok alapján és kik döntik el, hogy 2009-re a többi részt vevő ország valamelyike teljesíti-e a szervezés „logisztikai és minőségi feltételeit”? Ha többen is átugorják a lécet, hogyan választják ki, melyik más ország fővárosában legyen a vásár? Az is kérdés, hogy mi lesz a már bevezetett actb névvel.

El kell ismerni, az osztrák turizmus kiválóan használta fel már az Európai Unió legutóbbi bővítése előtti időszakot is arra, hogy uniós támogatással Kelet felé nyisson, kiépítse szakmai hídfőállásait. Teljes joggal nyilatkozta Arthur Oberascher, az Österreich Werbung hamarosan leköszönő elnöke: Ausztria turizmusa a korábbi atb regionálissá bővítésével (ACTB) turisztikai tudásközpontként pozicionálta magát, és lehetősége lesz ágazati innovátorként működni a térségben. Az osztrák gazdasági minisztérium és a gazdasági kamara ösztönzésére és támogatásával nemrég beindították az „Exportwerkstatt Tourismus”-t, amely a nemzetközi porondra kilépni akaró turisztikai vállalkozások számára biztosít oktatást és képzést. Ezen nemcsak a jogi, gazdasági feltételekkel, de a kulturális szokásokkal, más országok turistáinak elvárásaival is megismerkedhetnek a résztvevők. A képzést 75 százalékban a „Go International” alap támogatja.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.