Távlatokban gondolkodni

Furcsa helyzetben van a BRTPI frissen kinevezett vezetője, amikor azt kell látnia, hogy magántőkéből egy nagyságrenddel több pénz jut a Balaton fejlesztésére, mint amennyit az állam tud adni.

ttrend • A Balaton környékén élők gyakran azt mondják, hogy a tónak valójában nincsen gazdája, mert túl sok szervezet foglalkozik vele. Ön is így látja ezt?

– A régiónak van egy dedikált koordináló és fejlesztési szervezeti rendszere, amely a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Balatoni Fejlesztési Tanács együttes működésén alapszik. Amellett a Balaton természetesen aktív életet élő régió, amelynek kiemelt üdülőkörzetéhez hivatalosan 164 település tartozik. Ezeken a legkülönbözőbb „hétköznapi” fejlesztések zajlanak. Ráadásul minden minisztérium, amely fejlesztéseket hajt végre vagy támogat, egyben a Balatont is fejleszti. És még lehet említeni azt a számtalan civil szerveződést, amely csak egy-egy részcél megvalósítására áll össze, de öszszességében mégis a tóért dolgozik. ttrend

• Ezek munkája mennyire van összehangolva?

 – A kérdésre jó lenne úgy válaszolni, hogy jól. Sajnos az erőket szétforgácsolja a koordinálatlanság, a jó szándékú, de párhuzamos munkavégzés. ttrend

 • Meg tud-e valósulni egységes koncepció, ha a fejlesztések nagy részét magántőkéből hajtják végre?

– A mai magyar valóság túl színes (itt a kormányzati, önkormányzati és magánerő hármasára gondolok), a Balaton pedig túl nagy térség ahhoz, hogy valamiféle központi, egységes működési szerkezet megvalósítható legyen. Direktívákat tartalmazó koncepció tehát nem vezérli a fejlesztéseket. Ha lenne ilyen, az ellentmondana a vállalkozói szabadságnak, pedig szerintem itt lenne az ideje a korlátozásoknak. Néhány kínálati elem máris túlnövekedett, a piaci szereplők sokszor csak egymás durva legyőzésén keresztül próbálnak fennmaradni. Ma nincs olyan ember, aki fel merné vállalni a korlátozás felelősségét. ttrend

• Ön felvállalná? Konkrétan mit kellene korlátozni?

– Nem tisztem a korlátozások bevezetése. Azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy sok adminisztratív nehezítés helyett Európából éppen az ilyen – ésszerű – piackorlátozási mechanizmusokat kellene átvenni. Ott gyakran hallani arról, hogy bizonyos üzlettípusokból csak akkor nyitható új, ha egy másik bezár. ttrend

• Mit fejlesztene ön a Balaton körül, ha lenne rá 100 milliárd forintja?

– Ha vállalkozóként szolgáltatást fejlesztenék, akkor elvárnám a hozzá vezető utak és az infrastruktúra állami rendezését, ha állami fejlesztő lennék, akkor megfelelő adóbevételt és sok új munkahely megteremtését várnám. Ha vállalkozóként költhetnék el ekkora összeget, akkor azt ajánlanám fel az önkormányzati és állami környezetnek, hogy tegyenek hozzá ők is – ha lehet – ugyanennyit. ttrend

• Mit szól ahhoz, hogy a magánberuházások nyomán keletkező hasznot magáncégek teszik zsebre például az önkormányzatok helyett?

– Baj akkor van, ha a Balatonnál szerzett haszonnal elszaladnak a régióból, és nem itt forgatják vissza a pénzt. Ráadásul éppen azok kezdték el ócsárolni a Balatont, akik korábban – gyenge teljesítmény mellett – a nagy haszonhoz szoktak hozzá. A tó „lenyúlása” bizonyos értelemben ma is folyik. ttrend

• Pontosan mire gondol?

– Sokan akarják a Balatont pillanatnyi anyagi érdekeik mentén jövedelemszerzésre használni, de nem törődnek a tó hosszú távú sorsával. Minden megbecsülésem viszont azoké, akik távlatokban gondolkodnak, és évek óta igyekeznek a vendégeket egyre jobban kiszolgálni. Szerencsére ma már ők vannak többségben. ttrend

• Az SCD Group ahányszor megszólal, annyiszor hívja fel a figyelmet arra, hogy milyen nyereségesen tudnak működni vállalkozások a Balatonnál jóval kedvezőtlenebb adottságokkal rendelkező wörth-i, Genfi- vagy Garda-tónál. Ön szerint jogos az összehasonlítás?

– A közvetlen összehasonlítás nem helyes, a többi tó adottságai semmivel sem kedvezőtlenebbek a Balatonéinál. Nézzük meg a megközelíthetőségüket, majd tekintsünk körül a partjukon állva. Az elmúlt évtizedek zavartalan piaci fejlődése őket sokkal előrébb vitte. Az SCD-nek mégis igaza van. Fejleszteni kell, sőt az is nagyon értékes felismerés, hogy máshonnan is lehet jó példákat hozni. ttrend

• A kilátások pillanatnyilag jónak látszanak, de a vendégéjszakák száma a KSH adatai szerint 5 százalékkal csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ön milyen prognózist adna az idei évre?

– Jó lenne, ha mennyiségben az előző év vendégéjszakáit kissé meghaladnánk, azon belül a belföldi növekedésnek örülnék igazán. ttrend

• Van erre esély?

– Hogyne, belföldön növekedni kezdett a Balaton ázsiója. Rájöttünk, hogy a tó kiváló nyaralók és pihenőhely, az árai pedig végképp versenyképesek. Próbáljon meg csak valaki az előbb említett külföldi tavak valamely promenádján 5-6 euróért helyi ételspecialitást rendelni egy szép étteremben. A Balatonnál ez még mindig lehetséges.

TÓTH BÉLA, a Balatoni Regionális Turisztikai Projektiroda ügyvezető igazgatója

■ Született 1956. október 30-án.

■ Család Családjával Tihany mellett él, felesége az idegenforgalomban dolgozik, két gyermeke általános iskolás.

■ Iskolák • Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola

■ Munkahelyek • Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal, vezetői pozíciók • Budapest Kongresszusi Központ, irodavezető • Balatoni Intéző Bizottság, idegenforgalmi munkatárs • Balatontourist Rt., marketingigazgató • MTRT Balatoni Regionális Turisztikai Projektiroda, igazgató

■ Nyelvismeret Német, angol, orosz

■ Egyéb A Magyar Kempingek Szakmai Szövetsége elnökségi tagja

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.