TDM-pályázatok

Minden szakértő egyetért abban, hogy a Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) hálózatának létrehozása a hazai turizmusban az utóbbi évtizedek legfontosabb fejleménye. A megvalósítás egyre konkrétabb folyamatában az is látszik, hogy a szabályozás finomításra, a résztvevők szemlélete módosításra szorul.

Amint arról előző számunkban beszámoltunk, áprilisban megjelentek a régóta várt TDM-pályázatok, júniusban egyes vidékeken a pályázati határidő is lezárul. Pályázatot csak azok adhatnak be, akik szerepelnek a TDM előzetes regisztrációs listáján. Az országos listán tíz pályázati régió szerepel: Észak-Magyarországot összevonták a Tisza-tóval, de háromfelé bontották a Balatont. A közelmúltban a szerkesztőségünk birtokába került listán már minősítve szerepelnek az előzetesen regisztrált pályázatok. A lista négy kategóriában 131 pályázatot tartalmaz, közülük öten kaptak feltétel nélküli támogatást. A beérkezett regisztrációs adatlapokat az RFÜ, a RIB, az RMI, az NFÜ ROP IH és az ÖM TSZÁT munkatársaiból álló szakmai grémium minősítette.

A TDM országos hálózatnak készül, ám a jelenlegi pályázati kiírást nem lehetett ráigazítani a fővárosra, így Budapest nem szerepel a regisztrációs listán. A megyei önkormányzatok körül összesen ketten pályáztak. Nem szerepel a listán a TDM mintájaként emlegetett Gyenesdiás vagy a régóta működő Nyugat- Balaton sem, legalábbis nevesítetten nem. Visegrád, Siófok, az Írottkő Natúrpark, Zalakaros és Hajdúszoboszló azonban „támogatásra javasolt” minősítésükkel már nyertesnek érezhetik magukat. 

„Visegrád város vezetése kezdeményezte a Visegrádi Marketing Klub létrehozását, amelynek tagjai a város legfontosabb turisztikai szolgáltatói, illetve a Pilis Parkerdő Zrt. és a Pro Visegrád kht. A Marketing Klub alakul át most a TDM-et működtető egyesületté. A pályázat önrészét az önkormányzat és a vállalkozók közösen állják. A felajánlások várhatóan messze meghaladják a pályázatban előírt 15%-os önrészt” – tudtuk meg a visegrádi helyi TDM-pályázatot összeállító és az előkészítést végző Budai és Barta Turisztikai Tanácsadó Kft. ügyvezetőjétől, Budai Zoltántól.

Gyomaendrőd, Paks, a Gödöllő és Környéke Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) és Balatonfenyves jelentkezését elutasította a bírálóbizottság. A GKRTE úgy sejti, hogy egyesületüket a Gödöllő város mint magterület által benyújtott párhuzamos pályázat miatt utasították el. E két pályázó között napokon belül egy együttműködési megállapodást célzó egyeztetésre kerül sor. A gödöllői önkormányzat ugyanis ahhoz az 59 pályázóhoz tartozik, amelyek a „Támogatásra javasolt feltételekkel” minősítést kapták. 63 pályázó az „Átdolgozás és továbbfejlesztés mellett támogatásra javasolt” jegyet kapta a megmérettetésen, így rájuk most komoly feladat vár, ha a nyerők közé kívánnak kerülni. 

Régiós teljesítmények

Régió Elutasított Támogatásra
javasolt
Támogatásra
feltételekkel javasolt
Átdolgozás és
továbbfejlesztés
mellett javasolt
Összesen
Észak-Magyarország –- 11 19 30  
Balaton (3) 1 2 8 8 19
Észak-Alföld –- 1 6 10 17
Dél-Alföld 1 13 2 16
Közép-Dunántúl –- –- 13 2 15
Dél-Dunántúl 1 –- –- 12 13
Nyugat-Dunántúl –- 1 6 5 12
Közép-Duna-vidék 1 1 2 5 9

Kétszer jók

Vannak azonban kétszeresen is sikeres pályázók, szinte kivétel nélkül az Északmagyarországi régióban, amely amúgy is toronymagasan a legnagyobb számú regisztrált TDM-pályázat (összesen 30) birtokosa. Dr. Nagy Imre, az Észak-Magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke tájékoztatása szerint a TDMhálózat kiépítésére szánt 60 milliárd forintból 24 milliárd forintot már odaítéltek. Az előzetes regisztráció szerint az Észak-Magyarországi régióban nemcsak 23 helyi TDM alakulhat (amelyek a vendégszámtól függően 85 százalékos támogatottsági rátával 35-50 millió forintos pályázati pénzt kaphatnak), hanem e régióban kivételesen már térségi TDM-ek is pályázhatnak. A térségi TDM-ek szintjén 50–100 millió forint az elnyerhető összeg. Így Sárospatak önkormányzata egyszer város és környéke, egyszer pedig a Tokaj- Zemplén térségi TDM-re kapott regisztrálást. (Tokaj maga külön is regisztrált, Tokaj- Hegyalja térségre.) Gyöngyös önkormányzata a Mátraalja térségre, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola pedig Mátra mintatérségre nyújtott be pályázatot és nyert regisztrálást. Edelény önkormányzata szintén sikeresnek tarthatja magát, hiszen Aggtelekkel helyi, Aggtelekkel térségi TDM-létesítésre benyújtott dupla pályázata is szerepel a listán. Az Aggteleki karsztvidék egy harmadik TDM létesítését célozta meg sikeresen. Mivel a Tiszatavi régiót Észak-Magyarországgal vonták össze, Tiszafüred önkormányzata szerencsés helyzetbe került: Az Észak-Alföldi régiónál Tisza-tavi, az Észak-Magyarországi régiónál helyi, városi TDM létesítésére pályázott és nyert regisztrációt. Miskolc önkormányzata pályázatát szintén egy helyi és egy térségi TDM létrehozására is befogadták.

A mezőny reményteljesebb első három helyén az Észak-magyarországi, a Dél-alföldi és a Közép-dunántúli régiót találjuk, míg a Dél-dunántúli régió 13 pályázatából 12 az „Átdolgozás és továbbfejlesztés mellett javasolt” minősítést kapta.

Az ismert ausztriai, német és egyéb európai TDM-szervezetek önkormányzati többségen alapuló, egységes jogi-szervezeti felállásban, kizárólag a turisztikai marketingre szakosodva végzik munkájukat. Az egységes séma teszi lehetővé horizontális és vertikális összekapcsolódásukat. A TDM létrehozásának katalizálására nálunk is legnagyobb számban (83) az önkormányzatok vállalkoztak. A további jelentkezők típusa nagyon változó: 24 turisztikai egyesület, 15 többcélú – kistérségi- vidék- és városfejlesztési – társulás, három természetvédelmi terület, két termál-bormarketing egyesület. TDM-gesztorságra vállalkozott még a Hella 91 Kft. (Kárász); a Károly Róbert Főiskola (Gyöngyös); a Zánka Gyermek- és Ifjúsági Centrum, valamint a Szaktudás Kiadó Ház (Ráckeve).

Konferencia a TDM-szervezetekről

Nyíregyháza önkormányzata és főiskolája május 20–21-én már másodszor szervezett TDM-konferenciát. Dr. Hanusz Árpád, a Nyíregyházi Főiskola intézeti igazgatója a múltban is úttörő szerepet játszott az együttműködésen alapuló térségi turisztikai marketing megvalósításában. Nyíregyháza vonzáskörzetével, a kiemelt nagyprojektek közé került Nyírbátorral, Máriapóccsal és Nagykálló-Harangoddal együtt regisztrált a TDM-pályázatra. Az előadók egyetértettek abban, hogy fontos szervezeti változás indult meg a TDM-ek létesítésével. Tény azonban, hogy összesen öt pályázó kapott első körben zöld utat. Most, hogy megszületett a pályázati kiírás, és „élesbe” fordultak a dolgok, több önkormányzat elgondolkozott azon, érdemes-e olyan TDM fenntartásának 68 százalékát vállalnia, amelyben három panzió és két étterem érdeke felülmúlhatja a település turisztikai elképzeléseit. Úgy hírlik, Miskolc városa visszalép a kettős (helyi és térségi) TDM költségeinek felvállalásától, és nem lesz egyedül. Az Észak-Alföldi régió 17 pályázója közül végül 14–15 nyújt be pályázatot. Változik tehát a regisztrációs lista, ami nem baj, hiszen sokan most gondolják át, hogy a megnyert pályázati pénzek mellé a hosszú távú fenntartáshoz van-e elegendő turisztikai potenciáljuk, együttműködési készségük. Nagy az átpolitizáltság: az azonos gondolkozásúak fognak össze, nem a jó termékek. A TDM-hez csatlakozó szolgáltatók szemléletének formálására nagyobb hangsúlyt kellett volna fordítani az előkészítés során. Sok vállalkozó csak azért társult a TDM-hez, mert rövid távon közvetlen hasznot lát benne, nem ismeri még fel az együttműködésben rejlő előnyöket. Nyíregyházán például a Tourinform kedvező árú turisztikai fogadócsomagok létrehozására igen nagy erőfeszítéseket tett, de a szolgáltatók nem hajlottak arra, hogy a nagyobb közös forgalom érdekében kedvezményeket adjanak. Azt is felróják a szakemberek, hogy nem valósult meg a profiltisztítás: a Leader-szervezetek vidéken 70 százalékban ugyancsak turisztikai termékfejlesztéssel és promócióval foglalkoznak, ami kontraproduktív. A turisztikai marketing céljából létrehozandó TDM pályázati kiírásban csupán a nyertes TDM promóciós költsége nevesített, 10 százalékban. A település vagy térség promóciójára ez kevés, a TDM szervezetére viszont sok. Arról sem rendelkezik a kiírás, hogy a pályázatból megvalósított beruházások, a beszerzett informatikai eszközök, az adatbázis tulajdonjoga öt év után, esetleges megszűnés esetén kit illet.

 

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.