Teltházas volt a hetedik Somlói Juhfarkünnep

A somlói borászok idén hetedik alkalommal rendezték meg ikonikus fajtájuk bemutatóját a Tornai pincészetben. Az ismét teltházas, mégis családias találkozón 17 pincészet 27 Juhfarkját kóstolhatták a vendégek - tájékoztatták lapunkat a szervezők.

A Juhfark 30 évvel ezelőtt egy kihalás szélén álló, elfeledett fajta volt, ami a somlói termelők céltudatos munkája révén mára a világ egyik elismert, sikeres márkájává vált. Ezt bizonyítják a legrangosabb nemzetközi elismerések és a világpiac egyre növekvő érdeklődése is. A Juhfark nagyon szépen mutatja meg a hegy különleges terroirját, vulkanikus talajának és mikroklímájának egyediségét, emellett sokarcú, minden borstílusban magas minőséget produkáló fajta.

A somlói borászok összefogásából létrejött reprezentatív sétálókóstolót 2016-ban rendezték meg először, és azóta minden év őszén bemutatják a közönségnek legjobb tételeiket. A résztvevő borokat szigorú előkóstolón választják ki, az utóbbi években pedig több más garancia is biztosítja a rendezvényen bemutatott borok hamisítatlan somlói minőségét. A Borvidék Hegyközsége ugyanis az Agrárminisztérium támogatásával kampányt indított az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű borok (OEM) népszerűsítésére, és ennek a Somlói Juhfark Ünnep kiemelt eseménye. Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott bor az, amely (minőségi kritériumok mellett) egyértelmű és vitathatatlan kapcsolatban van azzal a szőlőterülettel, ahol készítik. Vagyis az alapanyag teljes egészében a címkén megjelölt borvidéken termett, és itt is dolgozzák fel.  A borok minőségét a Somlón az újonnan megalkotott termékleírással is garantálják, amelyben szintén fontos szerep jut a „legsomlóibb” fajtának.

A Juhfarkünnep programját a sétálókóstoló mellett dűlőtúra, pincelátogatás és mesterkurzusok egészítették ki, amelyeken a résztvevők különböző kontextusokban, mélyebben is megismerkedhettek a fajtával.
Fiáth Attila (WSET) mesterkurzusán a közönség aktív közreműködésével hasonlított össze válogatott Juhfark tételeket más világhíres borvidékek ikonikus fajtáival, mint például a Chablis, a wachaui Zöld Veltelini vagy az Assyrtiko Santorini szigetéről. A ritka élményt kínáló, tanulságos kóstolón a somlói Juhfarkok úgy is kiemelkedően szerepeltek, hogy különlegesen erős volt a nemzetközi mezőny.
Tornai Tamás az elmúlt két évtized különböző évjáratú Tornai Juhfarkjait mutatta be vertikális összehasonlító kóstolóján, amelynek legfőbb tapasztalata az volt, hogy a régi nagy borok még nagyobbakká fejlődtek az esztendők során.



A résztvevő borászatok és borok:
5 Ház Birtok: Juhfark 2020, Juhfark 2019
Baráth Borműhely: Juhfark 2020
Barcza Pincészet: Barcza Juhfark 2020 (szűretlen), Juhfark 2019 (szűretlen)
Csetvei Pincészet: Juhfark 2017
Dobosi Pincészet: Bio Juhfark 2021
Fehérvári Birtok: Reserve Juhfark 2020, Grand Reserve Juhfark 2020
Fekete Pince: Juhfark 2019
Hegedűs-Szabó Pincészet: Juhfark 2020, 2021
Kolonics Pincészet: Juhfark 2021
Kőfejtő Pince: Juhfark 2020, Juhfark 2019, Juhfark 2018, Juhfark 2017
Kreinbacher Birtok: Juhfark Selection 2020, Juhfark 2021
Somlói Apátsági Pince: Juhfark 2020
Somlói Vándor Pince: Juhfark 2021
Szabó Pincészet: Juhfark 2020
Tomcsányi Családi Birtok: Juhfark 2021 (szűretlen)
Tornai Pincészet: Prémium Juhfark 2021, Aranyhegy Juhfark 2020, Grófi Juhfark 2019
Zsirai Pincészet: Juhfark 2020


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.