Tovább „gőzölög” Budapest téli kampánya

A Budapest téli „vízgőz-csapjából” áradó kedvezmények – vagyis a nagysikerű Budapest Winter Invitation (BWI) téli forgalomélénkítő promóció elemei – immáron számos marketingeszközön keresztül csábítják a külföldi utazókat a magyar fővárosba, a Magyar Turizmus Zrt. és a BWI akcióban részt vevő partnerek együttműködésében.

Két nagy nemzetközi piacvezető utazási portálon – Expedia és Hotels.com – microsite-ok hívják fel a promóció részleteire a figyelmet, ráadásul a BWI népszerűsítéséhez többek között a Financial Times és a Eurosport oldalain további megjelenések is hozzájárultak, tájékoztatta lapunkat a Magyar Turizmus Zrt.. Mindezek által összesen több millió potenciális utazó értesülhet Budapest szépségei mellett arról, hogy az MT Zrt. szervezésében immár hatodik alkalommal megvalósuló BWI promóció számos kedvezményt kínál egészen 2012. március 31-ig. Mint ismeretes, a különleges BWI kampánycsomag keretében 2=3; 3=4 szállodai kedvezményajánlattal várják a vendégeket, akik fővárosunk nevezetességeit és történelmi fürdőink gyógyító, pihentető hatásait is megismerhetik.

How to Spend It

2011 novembere óta a Financial Times gondozásában megjelenő How to Spend It magazin online változata is a BWI promóció által nyújtott kedvezmények kihasználására invitál. A szerkesztőségi típusú hirdetésekkel havonta átlagosan 66.500 prémium egyedi látogatót ér el a „How to spend it” internetes oldala, míg a Financial Times hétvégi számával megjelenő nyomtatott magazin 2012. január 7-én megjelent számában duplaoldalas hirdetéssel csábítja több mint 262 000 európai véleményvezér olvasóját a téli Budapest szépségeinek megismerésére.

Budapest téli „kampánycsapja” az Expedia nemzetközi piacvezető utazási portál is, amelyen az angol mellett német, francia, olasz, spanyol, svéd és finn nyelvű kedvcsináló olvasható a magyar főváros téli kincseiről. A BWI promóciót az expedia.co.uk oldalon további online felületek is népszerűsítik, amelyek több mint 10 millió megjelenést biztosítanak a magyar főváros turisztikai kínálatának egészen 2012. március 31-ig.

Az Expedia mellett a portálcsalád másik nemzetközi piacvezető tagja, a Hotels.com is a BWI promóció kiemelt együttműködő partnere. Az oldalon szintén számos nyelven hívják fel az utazók figyelmét arra, hogy a Budapest Winter Invitation keretében miért éri meg a magyar fővárosban feltöltődni.

2011. november 24. és december 4. között 1,1 millió felhasználó láthatta a Eurosport oldalain a BWI ajánlatokat bemutató videobannereket, amelyek által a potenciális utazók szintén kedvet kaphattak egy téli, budapesti feltöltődéshez.

A Budapest Airporton a hazainduló külföldi, illetve átszálló utasok a járatuk indulására várakozva a repülőtéri tájékoztató monitorokon szintén a Budapest Winter promóció kisfilmjét láthatják. A promóciós időszak alatt így közel 3 millió utas találkozik majd a visszatérésre ösztönző ajánlattal, és Budapesttel mint télen is izgalmas fürdővárossal.

A BWI promócióhoz először csatlakozott Wizz Air légitársaság saját kommunikációs felületein – többek között hírlevél formájában – hívta fel utasai figyelmét a BWI különleges kampánycsomagjára.

A budapesti téli élményeket az MT Zrt. külképviseletei is népszerűsítik

Németországban internetes hirdetés mellett, a berlini Magyar Nagykövetség kirakatait az Unter den Lindenen, a város egyik legforgalmasabb, turisták által is igen sűrűn látogatott sétányán, a Brandenburgi Kapu szomszédságában, a Budapest Winter Invitation akció hirdetései borítják, így juttatva el a legjelentősebb téli forgalomélénkítő promóció üzenetét több mint kétmillió potenciális utazóhoz.

A Magyar Turizmus Zrt. 2011/2012-ben is számos összehangolt akcióval népszerűsíti a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő BWI-kampányt a szomszédos Ausztriában. Ennek részeként többek között a Top Times magazinban, a nagyközönségi, színes Reise Aktuell magazinban és az igen népszerű, 350.000 olvasóval rendelkező VOR Magazinban – amelyet a bécsi metrókocsikban is elhelyeznek – jelentek meg budapesti, téli kikapcsolódásra csábító hirdetések. A kultúrára- és az utazások iránt rendkívül fogékony hallgatósággal rendelkező Radio Stephansdom hallgatói pedig nyereményjátékok és fizetett hirdetések formájában találkozhattak a magyar fővárosba invitáló népszerű ajánlatokkal. A 2012. év elejére tervezett tévékampányokkal (RTL, Austria9) együtt, közel 5 milliós (!) célközönséghez jut el az MT Zrt. üzenete Ausztriában, miszerint „síelés előtt, helyett, vagy után” nálunk pihenjék ki téli fáradalmaikat az osztrák turisták.

Az ausztriai magyar képviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, MT Zrt.) összefogásával az EU elnökség jegyében megvalósult programajánló katalógus sikere alapján készült el a hazánk 2011. évi őszi-téli programjait felvonultató kiadvány 5.000 példányban. A brosúra, amelyben a BWI promóció is helyet kapott, nagyközönségi rendezvényeken került terjesztésre, valamint valamennyi érintett intézmény szakmai partnere is kézhez kapta. Az MT Zrt. közvetítésében továbbá, Budapest idén először képviseltette turisztikai kínálatát a Bécsi Karácsonyi Vásáron, amely jó lehetőséget teremtett arra, hogy még az adventi időszak elején közvetlenül felhívják az osztrákok figyelmét a magyar fővárosba csábító ajánlatokra.

A földrajzi közelség miatt az osztrákok elsősorban közúton vagy vonattal utaznak hazánkba, ezért az MT Zrt. november végétől online és DM-kampányt is indított stratégiai együttműködésben Ausztria egyik piacvezető utazási irodájával, a Railtours Austria-val. Az ÖBB és a Rail Tours Austria törzsutasai hírlevélben is tájékoztatást kaptak a téli budapesti programlehetőségekről. A kiterjedt online és DM-akciónak, valamint a print megjelenéseknek köszönhetően is több százezer potenciális turista értesülhetett az ellazító téli hazai kínálatról.

Az Ausztriában vonattal utazók valamennyi IC és EC járat fedélzeti magazinjából (www.bahnmax.com) is kedvet kaphattak az akciós budapesti tartózkodáshoz, a lap téli száma többoldalas összeállításban prezentálta az aktuális budapesti attrakciókat és a BWI akciót. Ausztria egyik legjelentősebb, buszos utakra specializálódott touroperátorával (www.blaguss.at) és kiemelt partnerével, (www.westbus.at) szintén kooperációban népszerűsíti az MT Zrt. a BWI-kampányt.

Lengyelországban a legismertebb szakmai turisztikai portálon, (http://tur-info.pl/) elhelyezett megabanner, egészen február végéig vonz „Budapest gőzölgő termálvíz-csapjainak megnyitására”, és a BWI akcióban való részvételre. Az internetes hirdetés várhatóan 4.792.000 oldallátogatást és 1.576.000 egyedi látogatót generál a Budapest Winter Invitation promóciónak. Egy hónapon keresztül, egészen január 15-ig, az egyik legnagyobb lengyel portál, az onet.pl (több mint 13,5 millió felhasználó), továbbá január 8-ig, a 12,3 millió felhasználóval rendelkező Wirtualna Polska www.wp.pl portál turisztikai menüjében is felfigyelhetnek az érdeklődők a budapesti téli kedvezményeke. Ezen kívül a www.esky.pl online értékesítő portál segítségével 83.000 felhasználó értesülhetett 2011 decemberében a különleges BWI kampánycsomagról egy DM-akció keretében, amelyhez egy külön blog is készült. A lengyel turisták körében Budapest egész évben kedvelt úti cél, de évek óta az egyik legkedveltebb szilveszteri európai desztinációnak számít. Január és február hónapokban Lengyelországban kéthetes téli szünet van az iskolákban, így a feltöltődést kínáló, budapesti termálfürdő-belépőt is magába foglaló Budapest Winter Invitation akció attraktív ajánlat az egész családnak, a téli síelés alternatívájaként. Egyiptom csökkenő népszerűsége miatt Budapest valóban az egyik ,,legforróbb” téli úti cél lehet a lengyel utazók körében.

A Magyar Turizmus Zrt. Hollandiában és Belgiumban is nagyszabású online kampányba kezdett a BWI népszerűsítése céljából. Hollandia legnagyobb napilapjának online portálján, a www.detelegraaf.nl utazási (Reizen) rovatának nyitólapján leaderboard látható 1 hónapon keresztül, míg Belgium vezető hírportáljain – www.hln.be (weer rovat) ill. a www.7sur7.be (meteo rovat) – közel 2 héten keresztül 3AD bannerek formájában zajlik, illetve zajlott a kampány. A De Telegraaf napi 475.000 fős látogatottsággal, míg a HLN.be 290.000, a7sur7.be pedig 110.000 látogatóval rendelkezik. A kampány a 2011. év végi, az utazások tervezése szempotjából a legfontosabb időszakban zajlik, illetve zajlott: Belgiumban december 21-31. között, míg Hollandiában december 15-től 2012. január 15-ig.

Budapest téli szépségeit a spanyol média képviselői tanulmányút keretében ismerhették meg, Szlovákiában pedig szintén online kampány zajlott a BWI népszerűsítésére, melynek keretében az MT Zrt. google adwords kampánnyal, valamint a topky.sk és a pravda.sk oldalakon elhelyezett internetes hirdetésekkel invitálta az utazókat Budapestre a 2011. november 21. és december 18. közötti időszakban. Romániában a 2011. év végi forgalomélénkítő kampány során hívták fel az utazók figyelmét a promócióra, méghozzá nagy látogatottságú internetes portálokon.

A déli szomszédos országokban az októberben megrendezett belgrádi Herbafast Fashion Selection divathét kapcsán a rendezvénysorozat közel 12.000 látogatója körében „hozta divatba” az MT Zrt. Magyarország turisztikai kínálatát és a Budapest Winter Invitation akció kedvezményes ajánlatait.

Mint arról korábban beszámoltunk, a BWI keretében a három vagy négy éjszakára érkező vendégek amellett, hogy az utolsó éjszakát ingyen kapják, idén is további kedvezményeket vehetnek igénybe a kuponokból álló BWI voucher segítségével. A BWI különleges kampánycsomagja ezúttal is tartalmaz ingyenes fürdőlátogatást a magyar főváros megjelölt történelmi fürdőinek – Gellért, Rudas vagy Széchenyi fürdő – valamelyikében, ami az előző BWI akció során igen nagy népszerűségnek örvendett a vendégek körében. A BWI keretében hazánkba látogató utazók a Budapest Kártya segítségével fedezhetik fel a fővárost, amely a kampány üzenetéhez illeszkedve 2=3 (48h=72h) kedvezményt biztosít. A voucher ezen kívül kedvezményes hajós városnézést és autóbérlést is hirdet a BWI vendégek számára.

A Budapest Winter Invitation akció sikeréhez a különböző online és offline felületeken való megjelenések mellett a kiemelt stratégiai partnerek széleskörű együttműködése is hozzájárul. A 2011/2012. évi marketingakció együttműködő partnereinek köréhez – a budapesti három-, négy- és ötcsillagos szállodák, a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Budapest Airport Zrt., a BTDM Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft., a Budapest Gyógyfürdői Zrt., az Expedia és Hotels.com nemzetközi piacvezető utazási portál, a Legenda Kft., a Wizz Air légitársasaság és a Sixt autókölcsönző – további budapesti, belvárosi ötcsillagos szállodák is csatlakoztak.

Az akció részleteiről az utazók a BWI-honlapon olvashatnak.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.