Turizmus menedzsment és marketing ismeretek 2017 szeptemberétől a Budapesti Corvinus Egyetemen

A Budapesti Corvinus Egyetem – a februárban, nappali tagozaton induló államilag támogatott turizmus-menedzsment mesterképzés mellett – 2017 őszétől költségtérítéses esti képzésben is meghirdeti négy féléves turizmus menedzsment mesterszakját.

A piaci visszajelzések alapján választott esti képzési forma előnyeiből adódóan oktatási programunkra nemcsak a munkaerőpiacra frissen kilépő, a közelmúltban alapszakos diplomát szerzetteket várjuk, hanem azokét is, akik akár többéves vagy évtizedes gyakorlati tapasztalattal tudásukat munkájuk mellett kívánják továbbfejleszteni.

A Budapesti Corvinus Egyetem képzése az országban egyedülállóan biztosítja egy menedzsment szemléletű, a Gazdálkodástudományi Kar keretén belül folyó oktatás nyújtotta szinergiákat, így hallgatóink nem csak a turizmus, hanem az alapozó és a kiegészítő tárgyak területén is a legfelkészültebb, nemzetközileg ismert és elismert szakemberektől tanulhatnak. A képzés a desztinációk, illetve a profitorientált vállalkozások menedzsmentjére és marketingjére helyezi a hangsúlyt; benne az online és digitális marketing kiemelt szerepet kap.

A képzéseinkhez történő csatlakozási lehetőségekkel, oktatási programunkkal és oktatóinkkal 2017. január 27-én személyesen is megismerkedhet, nyílt napunkra ide kattintva regisztrálhat.

A 2017 szeptemberében induló esti képzésre való jelentkezés február 15-ig nyújtható be. További információ ide kattintva érhető el.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.