Turizmus Törvény: van még rajta mit dolgozni

A készülő Turizmus Törvény nem minden pontjával ért egyet maradéktalanul a szakma - derült ki a törvénytervezet megvitatására rendezett találkozón szerdán, a Parlamentben. Ez persze már eddig is kiderült több, a szerkesztőségünknek is leküldött közlemény szerint. Szerdán azonban legalkalmasabb helyen, a törvényhozás házában ütköztethették nézeteiket a törvénykezés szakmai képviselőivel az idegenforgalmi ágazat szereplői.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mit mondtak a szakmai előadók? Nos, lássuk sorban:

Hoffmann Henrik elnök, (Balatoni Regionális TDM Szövetség) az ország elsőszámú üdülőrégiója (19 helyi TDM és 2000 szolgáltató) nevében statisztikákkal igazolta a Balaton turizmusának megtorpanását. Csökkent a vendégéjszaka szám, a szálláshelyek kihasználtsága és a bevétel. Nyilvánvalóan az összefogás, és a TDM-ek munkája segíthetné a válságból való kilábalást. A TDM pályázati kiírás anomáliái miatt azonban a TDM - ek hosszú távú fennmaradása kétséges, pedig létük az egyes tóparti önkormányzatok összefogását is elősegítené. Javasolta, hogy csak azon önkormányzatok kaphassanak IFA támogatást az államtól, ha társulnak egy TDM-hez és átadják számukra az IFA bevételeiket. Ebből alulról felfelé építkezve, a törvénytervezettől elérő százalékban finanszírozni lehetne a térségi és regionális TDM szinteket. A turisztikai szolgáltatók szakmai ellenőrzés pedig legyen a kamarák feladata.

Az önkormányzatok oldaláról

Dr. Bóka István elnök (Balaton Fejlesztési Tanács) kissé másként látta a dolgokat. A balatoni turizmus helyzetéről hasonlóan vélekedik, de nem hiszi, hogy az önkormányzati IFA átadása egyedül segítene a helyzeten. Az uniós támogatások tekintetében hátrányba került a Balaton térsége, a települések gazdasági ereje is fogyóban. Ebben a helyzetben érthető a konfliktus a TDM-ek és az önkormányzatok között a forráselosztás illetően. A vállalkozók szálljanak bele a közös munkába, ne viselkedjenek potyautasként. A TDM rendszer alulfinanszírozott, nyilatkozta.

Deák Imre vezérigazgató

(Danubius Hotels Nyrt.) kifejezte örömét, hogy végre összeér, ami egybetartozik, vagyis a vendéglátást beemelte a törvénytervezet a turizmus fogalmába. A törvénytervezetből azonban hiányolta a turizmus marketing szervezeteinek nyújtandó normatív állami támogatás rögzítését, mind országos és nemzetközi szinten (Magyar Turizmus Zrt.) mind belföldi hálózatában (TDM rendszer). Ha az IFA felhasználását nem szabályozzák szigorúbban, olyan helyzetek alakulhatnak ki, mint ma Budapest esetében. A BTDM költségvetésének mindössze 5 százalékát biztosítja a főváros! Állami hozzájárulásokat ne adjanak fenntarthatatlannak bizonyuló fejlesztésekhez, a minőség javítása legyen a cél. Veszélybe sodorja a meglévő vállalkozásokat a szabályozók folyamatos változtatása. A munkába járás költségtérítése újabb teher az elvárt bérfejlesztések mellett, hiszen a turizmus a legnagyobb élőmunka igényű ágazat. Hiányolta a gyakorlati képzésből az állami támogatást. Az egészség turizmus meghirdetett felfuttatásához hiányzik a feltétel rendszer, és nincs profiltisztítás a wellness és a gyógyszállók elvárt szolgáltatásai tekintetében sem.

Nincs turizmus vendéglátás nélkül

- mondta Kovács László elnök (Magyar Vendéglátók Ipartestülete), aki üdvözölte a vendéglátás turizmushoz történő kapcsolását. Az ágazatban 156 000 ember dolgozik, több mint 17 000 vállalkozásban, melyből csak pár száz esik nagyvállalat kategóriába. A kis-és középvállalkozások az élőmunkát terhelő magas járulékok, valamint az adók és a túlburjánzó adminisztráció miatt a szürke zónába kénytelenek menekülni. Drasztikus a reprezentációs adó, a dohányzás elleni törvény, a játék automatákra kivetett adóemelés, és igazságtalan az Artis Jus tevékenysége. Enyhíteni kell a 0 százalékos alkoholszint előírását is. A vendéglátó ipar tisztulását a koncessziós törvény megalkotása biztosíthatná.

Összehangolva

Bodrogai László igazgató, (Közép-dunántúli RMI) felszólalásának kulcsszava az együttműködés volt. Az RMI kapcsolati tőkéje és felhalmozott tudása révén segít a pályázatok megírásában, a stratégia készítésében. Feladatuk a régiós turisztikai marketing összehangolása, kapcsolatot képeznek a különféle szintű és feladatú szereplők között (Magyar Turizmus Zrt., a TDM - ek, szolgáltatók, egyesületek).

Külön kategória

Molnár József, ügyvezető igazgató, (BTDM) bejelentette, hogy elkészült Budapest turisztikai stratégiájának vázlata, melyet a szakma véleményének meghallgatása után véglegesítenek. A főváros TDM szervezet sajátos jellege miatt külön definiálást érdemelne a törvényben. Javasolta, hogy a SZÉP kártyával lehessen turisztikai (Budapest és egyéb) kártyákat vásárolni, hiszen a drasztikus elvonások miatt szinte csak üzleti tevékenységgel tudják fenntartásukat biztosítani.

A túlzott szabályozás ártalma

Polgár Tibor, elnök, (Turisztikai Managerek Szövetsége) túl általánosnak tartja a Turizmus törvény tervezetét. Az előző felszólalók által már jelzett összehangolatlan és túlzó szabályozók ártanak a turizmusnak. A vállakozások egyéni ügyeskedésben bíznak, és nem tud létrejönni a csapatban való gondolkozás. Fontosnak tartja márkaépítést (Budapest, Balaton), a sportturizmusban rejlő lehetőségek kihasználását, és a nagykapacitású kongresszusi központ felépítését.

A nem túlzott szabályozás ártalma

Baumann Irén (ügyvezető, Bridge Tours Utazási Iroda) rámutatott, hogy a szabályozások nem eléggé szigorúak és hatékonyak a fekete utazásszervezőkkel szemben. Tartalmazza a törvény a kiutaztatás, beutaztatás és belföldi utaztatás valamint a kongresszus szervezés fogalmát, és ehhez illessze a kaució kérdését is. Az illegális utaztatók fokozottabb ellenőrzését kérik a Fogyasztóvédelemtől. Szerinte még az illegálisan utazást szervező idegenvezetők is milliárdokat lopnak ki az állam zsebéből.

Az előadásokat követően több felszólalás

hangzott el: egy szállodás elítélte az ingyenes tőkejuttatást, viszont kamattámogatást, beruházási adókedvezményt és az amortizáció felgyorsítását javasolta a szállodaiparban. Egy hozzászóló rámutatott, hogy a Ryanair igazolása nem felel meg az adótörvényeknek, ezért az utazási irodák és az üzletemberek nem tudják elszámolni jegyeiket. A Turizmus törvény kissé önkényesen 6-10 szobáig tekint panziónak egy szálláshelyet. E méretben nem lehet gazdaságosan üzemelni, és igazságtalan az építményadó kivetése is a nagy négyzetméter felületű szállodákra. Hasznos lenne turizmus napot tartani Budapest kerületi polgármesteri számára is, hogy megértsék az ágazat jelentőségét. Szorgalmazni kellene az ország kép kialakítására megkezdett civil együttműködés folytatását is. A gyógyfürdők megjelenítése nem eléggé hangsúlyos a törvénytervezetben. A minősítésükre vonatkozó előírásokra is hivatkozni kellene. A szakma valamennyi képviselője ragaszkodik a gyakorlati képzés támogatásának visszaállításához.

A Parlamenti Nyílt Napot összegzésképen eredményesnek ítélte Bánki Erik,(elnök, Országgyűlés Sport-és Turizmusbizottság) és ígérete szerint a javaslatokat megkísérlik átverni a tárcákkal folytatott egyeztetéseken.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.