Új elnökségi tagokkal bővült a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület

November 25-én tartotta tisztújító közgyűlését az idén 10 éves Mátra Jövője Turisztikai Egyesület. A több mint 90 tagot számláló egyesület elnökévé ismét Kápolnai Nagy Ágnest választották, aki az alapítás óta vezeti a szervezetet.

A hat tagú elnökségben helyet kapott a Selfness Hotel Vadvirág igazgatója, Eperjesi Richárdné, a Sástó Hotel vezetője, Szádoczki Zoltán, valamint a Kárpát-medencei Turizmus Egyesület elnöke, Víg Tamás is. Az új elnökségi tagok mellett a korábbi elnökségből folytatja a munkát Gyurkóné Zaja Zsuzsanna, a Domoszlói Turisztikai Egyesület elnöke, Lakatos István, Sirok település volt polgármestere és Labancz Attila, a Négy Évszak Bistorant vezetője.

A közgyűlésen az elmúlt év értékelése mellett már a jövő évi tervekről is szó esett. Már hozzáférhető a szolgáltatóknál a Mátrai pecsétgyűjtő, amelyben 19 mátrai attrakció és vendéglátóhely felkeresése a cél, jövő évtől pedig a Mátra kártya biztosít kedvezményt a Mátrába érkezőknek.

A közgyűlést megelőzően az egyesület az immár hagyományos Mátra konferenciára hívta a térség turisztikai szolgáltatóit, önkormányzatait. A konferencia résztvevőit a MátrAsztal várta, ahol a helyi termékek bemutatójával és kóstolójával a mátrai gasztronómia sokszínűségét mutatták be a rendezők.

Kápolnai Nagy Ágnes elnök bemutatta a 10 éves egyesület munkáját, az elért eredményeket. Kiemelte, hogy idén több új programmal bővült a kínálatuk, ilyen például a Hálózsákos éjszakák a Siroki várban. Ezek továbbgondolása mellett kapcsolódási pontokat keresnek az egyesület tagjai által szervezett programokhoz, melyek közül kiemelkednek a I love Mátra által szervezett túraprogramok és a Mátra Ásványház keretében megvalósult ásványgyűjtő programok.

A konferencián Horváth László országgyűlési képviselő köszöntötte az érdeklődőket, majd Bay Judit, a Budavári Kft. észak-magyarországi régióvezetője a kft. által üzemeltetett műemlékekről, a folyamatban lévő, illetve tervezett fejlesztésekről, így többek között az edelényi, füzzérradványi, tiszadobi létesítményekről adott tájékoztatást. Az alsótoldi Toldi vendégház példaértékű szolgáltatást nyújt autista gyerekek részére, ezzel kapcsolatban a jógyakorlat megvalósítását mutatták be.

Víg Tamás „TDM-ek és turizmusfejlesztés Közép-Európában és a Kárpát-medencében” címmel tartott előadást, emellett a Mátra új lehetőségeire is felhívta a figyelmet, így többek között arra, hogy számos olyan – jelen pillanatban elhanyagolt – érték van a Mátrában, melyek újragondolása fontos lehet. Felvetette egy Mátrai Turistamúzeum létrehozásának gondolatát, aminek aktualitását adja, hogy jövőre lesz 130 éve, hogy megalakult Magyarország első turistaegylete a Mátrában.

A Heves Megyei Iparkamarától File Sándor a pályázati lehetőségek mellett a szakképzésről is beszélt előadásában, Bárdos Béla a Mátrai Erőmű képviseletében az erőmű zöldenergiás fejlesztéseiről szólt, Klausmann Viktor, a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány elnöke pedig a biztonságos túrázás fontosságát emelte ki, bemutatva az alapítvány sokrétű tevékenységét.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.