MaReSz-közgyűlés: új elnökségi tag

2022. május 31-én a Bálnában tartotta idei Közgyűlését a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége, amelyen az Elnökség szakmai beszámolója és az idei évi tervek felvázolása mellett az egyik megüresedett Elnökségi tag pozícióra választottak új tisztségviselőt a tagok.

Ganczer Gábor köszöntője után bemutatta a MaReSz új munkatársát, Kecskés Nóra Lilit a tagságnak, aki a titkársági adminisztratív feladatok mellett a maresz honlap megújításáért valamint a social media plaftormok aktívabb használatáért lesz felelős.

Az Elnökségi beszámoló részeként Vaskó Tünde leköszönő Elnökségi Tag a 2022. március 8-án a Hungexpo új Kongresszusi Központjában megvalósult Event Touch rendezvényről számolt be a tagoknak, mely a várakozásokat felülmúlva közel 500 fő részvételével és 40 kiállító megjelenésével valósult meg.

Visszaveti a háború a nemzetközi megrendeléseket

Horváthné Zsigmond Eszter, a MaReSz főtitkára a Szövetség legújabb piacfelmérő kutatásának eredményeit ismertette a tagsággal, melynek eredményeiből jól látszik, hogy habár a 2021-es év már jobb teljesítményt hozott a szakmának, mint a 2020-as, az eredmények még mindig nem közelítik meg a 2019-es számokat, 2021-ben is még csak átlagosan a 2019-es békeév rendezvényvolumenének 50-60 % valósult meg. Ugyan a koronavírus járvány enyhült, de a külpolitikai helyzet bizonytalanságának hatását a válaszadók majd’ 40%-a érzi saját rendezvényein, leginkább a külföldi ügyfelek és résztvevők elmaradásában. A legnagyobb kihívások a szakmában a munkaerőhiány a növekvő nyersanyag- és eszközárak valamint az emelkedő munkaerőköltségek. A kutatás részletes eredményei a Szövetség honlapján lesznek  hamarosan elérhetőek.

Ezek a lobbitémák 2022-re
Ganczer Gábor, a MaReSz Elnöke elmondta, hogy a Szövetség továbbra is folytatja a szakmai érdekvédelmi tevékenységét, karöltve a többi társszövetséggel. A jelenlegi kormány stabilizálódása után a MaReSz ismételten felveszi majd a fonalat a turisztikai szakma megfelelő döntéshozóival az olyan javaslatokról, melyek élénkítenék a piacot, mint például a reprezentációs adó, szociális hozzájárulási adó mentességének meghosszabbítása, az 5%-os rendezvény ÁFA bevezetése és az orvosi, gyógyszerészeti témájú rendezvényekre vonatkozó napi limit emelése.

Újra díjat osztana a szövetség
Rókusfalvy Gábor a MaReSz idei tervei között kitért a Szövetség megújított díjrendszerére a Flash díjra, - melyet most, hogy már valamelyest stabilizálódott a piac és nagy számban elérhetőek a megrendelések-, az Elnökség döntése alapján meghirdet a Szövetség. A díj célja, hogy bemutassa a rendezvényszakma komplexitását, hogy mind a szervezői és szolgáltatói oldal bemutathassa „legflashebb” munkáit és az újonnan bevezetett hiánypótló szakmai elismerések felkerüljenek az ország kreatív szakmai díjainak palettájára nemzetközi porondra emelve ezzel a magyar rendezvényszervezési szaktudást.

Az elnökségi beszámolókat követően a tagok megismerhették a 2021-es pénzügyi eredmény alakulását, illetve a 2022-re előirányzott pénzügyi tervezetet. Éder Zoltán a Felügyelőbizottság Elnöke pozitívan véleményezte a pénzügyi beszámolót, melyet a Közgyűlés elfogadott.

Két jelöltből választottak elnökségi tagot
Az új Elnökségi tag megválasztása előtt az Elnökség megköszönte Vaskó Tündének a MaReSz Elnökségi tagjaként az elmúlt tíz évben tanúsított fáradhatatlan munkáját.
A megüresedett elnökségi tag pozícióval kapcsolatosan a Közgyűlést megelőző online jelöltállítási szakaszban két fő jelöltette magát a tisztségre, Fábián Attila, a Smarteq AVS Kft ügyvezetője és Kassai Zsolt, a Special Effects Zrt. vezérigazgatója. A Közgyűlés többségi szavazattal Fábián Attilát választotta meg a tisztség betöltésére, akit a jelenlegi Elnökségi tagok üdvözöltek.

A tisztségválasztást követően a MaReSz Alapszabályát és Szervezeti és Működési Szabályozását érintő módosítási javaslatok megvitatása következett, melyhez kapcsolódóan az idei Közgyűlés konkrét javaslatok mentén elfogadta a módosításokat. A Közgyűlés záró napirendi pontja a Szövetségbe való új belépő tagok, illetve az idén kilépő tagok ismertetése volt.


A Közgyűlést követően került megrendezésre az MTPA Rendezvény ReStart konferenciája, melyen számos MaReSz tagcég képviselője részt vett kerekasztal beszélgetések és előadások formájában.

Forrás: MaReSZ


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.