Új értékesítési igazgató a Qatar Airways budapesti irodájában

- jelentette be Grisha Jenkov, a Qatar Airways regionális vezetője a magyarországi járata működésének 5. évfordulóját ünneplő légitársaság estjén, a budapesti Four Seasons hotelben.

Öt éve, 2011. január 17-én egy kora tavasziasan meleg napon 14:33-kor érkezett a Ferihegyre a Qatar Airways első, menetrend szerinti, budapesti járata. Az induláskor még heti négy, bukaresti közbenső leszállással közlekedő járat kezdeti foglalási mutatói alapján már a másnapi sajtótájékoztatón merték ígérni, hogy hamarosan napivá válik. Úgy is lett; alig két hónappal később bejelentették a napi járatot illetve a bukaresti megálló kiiktatását. Az önállóság egészen 2012 májusáig, a budapesti járat Zágrábig történő meghosszabbításáig tartott. Nem mintha nem bíztak volna már egy önállóan is életképes budapesti járatban, de nyitni kívántak a Nyugat-Balkán felé, nem kockáztatva egy közvetlen összeköttetést. A terv bejött, 2014. október 1-től már csak heti négyszer közlekedett tovább az akkoriban leginkább A321-es gép a horvát főváros felé, majd 2015 márciusában Zágráb végleg levált.

Időközben a Qatar Airways Cargo is szemet vetett a magyar szállítmányozási piac lehetőségeire. 2012. július 1-én este 20:10-kor landolt hetente kétszer közlekedő teherszállító járata egy korosabb A300-as személyében. A járatot azonban bő egy évvel később a magyar cargo piac lejtmenetére hivatkozva csendben felfüggesztette a vállalat. Tavaly ősszel Őexcellenciája Akbar al Baker, a Qatar Airways Csoport ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre rejtélyes mosollyal az arcán azt felelte, hogy vizsgálják a visszatérés lehetőségeit. Március 3-án a Qatar Cargo visszatér, ezúttal már az A330F típussal.

A sok utashoz és a járatsűrítéshez csapat is kell. 2016. április 1-től lép hivatalába a Qatart elhagyva egy kalandos kitérőt követően a debreceni repülőtér járatfejlesztési igazgatói posztját elfoglaló Tamás László utódja. A budapesti Qatar Airways képviselet új, Magyarországért és Szlovákiáért felelős értékesítési igazgatója bő egy hónap múlva Sárik Tamás lesz. A légiközlekedési karrierjét a Malévnél kezdő szakember 11 évet húzott le a legkülönbözőbb pozíciókban a jobb létre szenderített Magyar Légiközlekedési Vállalatnál, de még csődjét megelőzően, 7 éve igazolt át a Qatar Airways dohai központjába. A szakember a Távol-Keletről és az indiai szubkontinensről származó bevételek optimalizálásáért felelős vezető, de hozzá tartozott a cég csoportos utaztatási üzletága is.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.