Újabb kastély felújítása lett kiemelt beruházás

A Nemzeti kastélyprogramba tartozó szabadkígyósi Wenckheim-kastély kiállítása a XIX. század második felének főúri életformáját mutatja majd be élményalapúan.

A Nemzeti kastélyprogramba tartozó szabadkígyósi Wenckheim-kastély és park rekonstrukciójával, valamint turisztikai célú fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

A helyi önkormányzat 2016 decemberében a kastély felújításához az európai uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) nyert el 1,5 milliárd forintot. A neoreneszánsz-eklektikus stílusú kastély 1875 és 1879 között épült Ybl Miklós tervei alapján. A felújítás negyven százalékos készültségi szinten van - mondta Virág Zsolt, a Nemzeti kastélyprogram és nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek.

Felújítják a kastély főépületének teljes földszintjét, a pince egy részét, a főlépcsőházat és a kilátótornyot, valamint a főépület közvetlen környezetét. Az épületben kialakítanak egy interaktív családtörténeti kiállítást, valamint kávézót és ajándékboltot, a kastélyparkban pedig egy tematikus játszótér létesül. A kastély a munkálatok miatt nem látogatható, de a kastélypark a felújítás alatt is nyitva áll az érdeklődők előtt.

A kastély kiállítása a XIX. század második felének főúri életformáját mutatja be élményalapúan, a tárlat a Vendégségben Wenckheiméknél címet viseli majd. Különböző élményelemeket is kialakítanak: az úgynevezett napfényes műteremben különböző korabeli háttérrel, jelmezekben fényképezkedhetnek a látogatók, akik egy VR-szemüveg segítségével a kastély feletti repülés élményét is átélhetik. Kipróbálható lesz a személyzeti hívócsengő-rendszer, és korabeli képeslapot is lehet írni egy preparált íróasztalon. Egy vetítőteremben a grófi családhoz vagy a kastélyhoz köthető régi filmeket fognak vetíteni. Az épület 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból születik újjá, amelyet a magyar kormány további 1,5 milliárd forintot meghaladó hazai támogatással egészített ki. A szabadkígyósi kastély 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján épült, Wenckheim Krisztina kérésének megfelelően annyi ablaka volt, ahány nap van egy évben, annyi szobája, ahány hét, és annyi bejárata, ahány évszak. A második világháború után mezőgazdasági és élelmiszeripari szakközépiskola költözött a falak közé. A földszinten tantermek, az emeleten kollégium lett az eklektikus kastélyból. Az iskola 2011-ig működött itt.

Forrás: napi.hu


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.