Újra helyzetbe kerülhetnek a RIB-ek  

Az anyagi alapoktól megfosztott RIB-ek 2004-ben TURET néven érdekképviseleti testületet alapítottak. Erőteljes lobbizásuk meghozta az eredményt, persze ehhez az is kellett, hogy egy kormányzati döntés révén Kolber István, a vidék gondjait ismerő miniszter kezébe kerüljön az ágazat sorsa.  

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

'

2005-től tehát Budapest, illetve a Balaton 300-300, a többi 7 régió egyenként 200 milliós forrásból gazdálkodhat. A RIB-elnököknek sikerült a Területfejlesztési Tanácsokban (TFT) megtartaniuk szavazati és döntéshozói jogaikat. 

A „láthatatlan” régiók 

Mint Rusznák Imre, a Budapest–Közép-Duna vidék RIB, valamint a TURET elnöke elmondta, Budapesten olyan nagyságrendű beruházások és attrakciók kellenének, melyek támogatásához ennek tízszerese is kevés lenne. A Bécsi Turisztikai Hivatal olyan jelentős, törvényben megszabott összeget fordíthat az osztrák főváros turizmusának marketingjére, amelyről itt Budapesten csak álmodni lehet. A jelenlegei RIB-ek virtuális szervezetek, mivel önálló jogi státussal nem rendelkeznek. Valódi regionalitásról szerinte nem is lehet szó, hiszen a Regionális Marketing Igazgatóságok (RMI-k) – amelyekben egy-egy munkatárs a RIBek „munkaszervezeteként” működik –,

a Magyar Turizmus Rt. részlegei. Kerekes László, a Tisza-tavi RIB elnöke is túlhaladottnak és korszerűtlennek ítéli a RIB-ek jelenlegi formai kereteit. Valamennyi ágazatnak van regionális hálózata, csak a turizmus nem, pedig a turizmus az egyetlen, ahol nem a vállalkozó egyedül, hanem a vállalkozó és térség együttesen képes eladható terméket előállítani. A Tisza-tó és általában a vidék turizmusának fellendítésére fontosnak tartja a 200 milliós pályázati keretet, hiszen ezzel a kisvállalkozókat, kistelepüléseket lehet helyzetbe hozni. Nagy Imre, az Észak-magyarországi RIB és Gonda Tibor, a Dél-dunántúli RIB elnök is további decentralizációt tartana szükségesnek. A RIB-ek idén saját keretük terhére írhatnak ki pályázatokat. A TFT-k többi pályázatainál is részt vesznek az elbírálásban, a bonyolítás azonban nem régiós szinten történik. A Pályázat-előkészítő alaphoz benyújtott pályázatok (PEA) különösen, de a többi pályázat is lassú, hosszú az elbírálás és főként a kifizetés folyamata. Szinte valamennyi RIB-elnök úgy véli, a nehézkes, drága és késedelmes centralizált ügyintézés helyett a régiók maguk jobban és hatékonyabban végeznék dolgukat. Rosta Sándor, a Balatoni RIB elnöke az elért pozitív változások mellett további teendőnek tartja a RIB-ek jogállásának rögzítését. A RIB-ek jelenleg szakmai-társadalmi szervezetként működnek a Turisztikai Hivatal égisze alatt. Meglátása szerint legalább 70 százalékos biztonsággal előre kellene pályázati
kötelezettségeket vállalniuk azért, hogy a nyertes még az adott évben hasznosítani tudja a támogatást. Patyi Elemér, a Nyugat-dunántúli RIB és Tóth József, az Észak-alföldi RIB elnöke a szervezeti alapok kiszélesítésére törekszik: a többnyire hárommegyés RIB-ek nem érhetik el minden település minden turisztikai vállalkozóját. A turisztikai marketing kistérségi szervezeteinek megerősítését, megteremtését támogatják. Minden statisztikai kistérség központjába telepítenének turisztikai szakembert, megerősítenék a Tourinform-irodákat. A RIB-eknek fentről le és lentről felfelé közvetítő szerepkört kell betölteniük. 

Munkaszervezetre várva 

Mivel saját munkaszervezetük nincs, valamennyi RIB-elnök azon a véleményen van, hogy a Regionális Marketing Igazgatóságokat (RMI) a RIB-ek fennhatósága alá kell vonni. A marketingkeretet is saját elképzeléseik szerint költenék el. A régió elnökei kidolgoztak egy javaslatot, amelyet megküldtek Kolber István miniszternek. Rusznák Imre elmondta, hogy a javaslatban három elképzelés szerepelt, miszerint a RIB-ek és az RMI-k a (1) Magyar Turisztikai Hivatal, a (2) Magyar Turizmus Rt., illetve a (3) Regionális Fejlesztési Tanácsok szervezetén belül tevékenykednének. A RIBelnökök az 1. számú variációt támogatják, de bármely szervezeti megoldást vezetik is be, mindhárom esetben biztosítani kell, hogy a RIB-ek és unkaszervezeteik (RMI) önállóan tudják végezni feladataikat. Szabó Gábor, a Közép-dunántúli RIB elnöke nem ellenezné az összeolvadást, szerinte a TFT egyik albizottságaként együttes pályázatokkal sokkal hatékonyabban használhatnák fel az anyagi forrásokat. Kitűnt ugyanis, hogy a térségfejlesztő tanácsok nagyon sokszor éppen a turizmusban látják a kitörési pontot. (Gond viszont, hogy a TFT-k lehatárolódása nem esik egybe a RIB-ek területével). Amennyiben a RIB-ek elkülönült szervezetben dolgoznak tovább, olyan szabályokat kell hozni, hogy a TFT-k turisztikai ügyekben ne dönthessenek a RIB-ek egyetértése nélkül 

Mire jut pénz idén?

A támogatási keretről ígéret már van, ám pályázat kiírásokat csak a források „megérkezése” után lehet kiírni, amire január és március között kerülhet sor.

'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.