Utazási irodák célkeresztben

Utazási hirdetéseket vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), tavaly október óta öt utazásszervezővel szemben indult eljárás hiányos vagy megtévesztő tájékoztatás miatt – mondta Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője az M1 televízióban. A szóvivő a Turizmus Online kérdésére közölte: van olyan eljárás, amely már közel egy éve folyamatban van.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A GVH azt vizsgálta, hogy az utazási irodák az utazási szerződés megkötése előtt megfelelő tájékoztatást adnak-e az utasoknak.

Tavaly egy ügy zárult bírsággal, és helyreigazító közlemény közzétételére is kötelezték a céget. Ennek kapcsán a Turizmus Online-on is beszámoltunk arról, hogy a GVH 1,3 millió forintra büntette a Kaland Travel Kft.-t, mert az a fogyasztókkal szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, amikor egyes kommunikációs eszközein az általa szervezett Bécsi adventi vásár, Velencei karnevál, Földközi-tenger gyöngyszemei és Garda-tó fantázianevű utazásokra nézve egyes, az utazások kiválasztása szempontjából lényeges jellemzők tekintetében fontos, kötelezően feltüntetendő információkat csak az utazási szerződés megkötését követően hozott a fogyasztók tudomására. Ilyenek voltak egyebek mellett a szálláshely földrajzi elhelyezkedése, további felmerülő költségek, illetve azok meghirdetett ára (alapár) nem az általánosan alkalmazott fogyasztói ár volt a Bécsi adventi vásár, Velencei karnevál és Garda-tó fantázia nevű utazások esetében.

Hiányos és megtévesztő tájékoztatás

Ezenkívül még négy eljárás van folyamatban jelenleg utazási irodák ügyében a hivatalnál – van, amelyik már tavaly május óta –, a négyből egy eljárás indult idén. A kifogásolt hirdetésekben szereplő üzenetek hiányos és megtévesztő tájékoztatást adnak az utazások kiválasztása szempontjából lényeges kérdésekről, például az utazás áráról, a pluszköltségekről, a szálláshely helyszínéről.

Basa Andrea a gyakori problémák között említette, hogy a fakultatív programok árát nem tartalmazza a meghirdetett ár. Az is gyakran előfordul, hogy a fakultatív program valójában nem fakultatív, mert a körutazásnál a másik városba szervezett egész napos kirándulásról a csoport nem tér vissza az adott városba, így azon kötelező a részvétel.

Az is előfordult azonban, hogy egy utazási vállalkozás kedvezményes ajánlatként hirdetett meg olyan csomagot, amelynél a hirdetésben szereplő magasabb alapárat korábban nem alkalmazta, vagy olyan szolgáltatást, amelyet az árban eleve benne foglalt szolgáltatásként vehettek igénybe az utasok.

Hogyan kerülhetők el a hasonló helyzetek?

A GVH a megfeleles.hu oldalon részletesen tájékoztatja a vállalkozásokat arról, hogy milyen szabályoknak kell megfelelni egy termék vagy szolgáltatás reklámozása során, ehhez önellenőrző listát is közöl a weboldalon.

Ebben pl. a következő kérdések olvashatók:
• Rendelkezésre áll bizonyíték a reklám megjelenésekor az állítás alátámasztására?
• Egészségre hatás/gyógyhatás állításakor tudományosan elfogadott bizonyítékok állnak rendelkezésre?
• Nincsen egyértelmű tilalom az állítás közzétételére?
• A reklámban látható nem akciós árat tényleg alkalmazták? A korábbi árat ésszerű ideig (pl. nemcsak egy-két napig) alkalmazták?
• A reklám olvasható? Mindegyik esetben látszik minden információ, „apró betű”?
• Ha vannak kiegészítő feltételek, azok nem módosítják lényegesen az ígért árat, kedvezményt?
• Az „akár” jó ár széles körűen elérhető, nem csak egy-két fogyasztónak?
• Látható, hogy az akciós ár/kedvezőbb ár mettől meddig elérhető?
• A „legolcsóbb” ár vagy más elsőbbségi állítás igazolható? Ha például nincs korábbi saját ár vagy versenytárs megjelölve, mindenkivel szemben igazolható?
• Ha „ingyenes” az ajánlat, tényleg nem kell érte fizetni?

Tájékoztatás az utazóknak

Az utazóknak pedig azt tanácsolta a GVH, hogy ellenőrizzék az utazás lefoglalása előtt, hogy pontosan mit tartalmaz az ár, erről a versenyhivatal Gondolja Végig Higgadtan programja keretében az utasokat weboldalán is tájékoztatja.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.