Üzletember fapadoson?

Egyre több diszkont-légitársaság köt szerződést a GDS-szolgáltatókkal, köztük az egyik piacvezetővel, a Travelporttal. A jelenségről a korábban az American Airlines és a Qantas Airways színeiben éveket lehúzó David Gomesszel, a Travelport légi kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk a budapesti CEE Aviation konferencián.

Kinek az ötlete volt, hogy a fapadosok lepaktáljanak a GDS-szolgáltatókkal?

Európában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a Ryanair indította el a fapados-forradalmat, pedig az egész a Southwesttel kezdődött. A Ryanair alapítói hozzájuk mentek ötletekért, az ő forgatókönyvükből dolgoztak. Majd jött az easyJet, amely elkezdett elsődleges repterekre üzemelni, amihez szeretett volna fizetőképesebb utasokat szerezni és megkeresett minket. Mi megkértük őket, hogy dolgozzanak ki egy speciálisan ügynököknek szóló árat. Nem fogadták tárt karokkal az ügyfeleink azt a légitársaságot, amely korábban nyíltan hirdette magáról, hogy „ügynökmentes övezet”. Egy évbe tellett, mire beállt az értékesítéshez elengedhetetlen bizalom. Hasonló a Rynair története is. Esetükben mára az évi 82 millió utasuk 22%-a üzleti utazó, ugyanez az easyJetnél 12 millió az évi 66 millióból.

Miért szálljon egy üzletember fapadosra?

A fapadosok sokat fejlődtek az utóbbi időkben; első számú repülőterekre közlekednek, rugalmas viteldíjakat dolgoztak ki. Másfelől hajlamosak vagyunk beskatulyázni az üzleti utazót: egy élére vasalt nadrágú fickó, aki az HSBC-nél vagy a Barclay’snál dolgozik, holott emberek milliói utaznak üzleti motivációval, például a kis- és középvállalkozások munkatársai. És ha már egy fapados is repül az útvonalon, amelynek az árai is rendben vannak, akkor miért ne?

Számos diszkont-légitársaság vonakodik aláírni egy GDS-szerződést. Szerintük sokba kerül, és akár az üzleti modelljüket is meg kell változtatni.

Ez nem igaz. Adott egy légitársaság mondjuk 90%-os kihasználtsággal, fizetnek az utasai 100 eurót egy jegyért, de van 20-30 utas, aki némi pluszért cserébe akár 140-et is fizetne, miközben a járat költsége ugyanannyi marad. Mi ezt a 20-30 utast segítünk becserkészni. Ehhez nem kell üzleti modellt váltani, csupán csatlakozni a rendszerünkhöz. Azt kell belátni, hogy ez egy új üzlet, új vevőket hoz. Amire nem nagyon figyelnek a légitársaságok, az a vasút. Elképesztő mennyiségű utast szívnak el, de sokszor magas viteldíjakért. A fapadosoknak velük is kell versenyezniük.

A Travelport rendszerében vasúti menetjegyek is hozzáférhetők.

Így igaz, sőt a vasutak együttműködnek a légitársaságokkal és viszont. Közös kód alatt üzemeltetnek járatokat. Bátorítanám az ügynököket, hogy foglaljanak minél többet vasútra. Lehet, hogy még van mit tökéletesíteni a rendszeren, de egyre több tartalom kerül fel. A vasútnak nagy jövője van. Az eladások Magyarországon is nőnek. Van iroda, amely rajtunk keresztül foglalja a Deutsche Bahn-jegyeket.

Mit szól a Lufthansa disztribúciós díjához?

Szerintem nem gondolták át ezt a lépést teljesen, szenvedni fognak a döntésüktől. Azt látniuk kell, hogy az ügynökök mindent egy helyen szeretnének intézni, az árakat összehasonlítani. Csak a fanatikus Lufthansa-rajongók ragaszkodnak a légitársaság saját oldalához, amelyen várhatóan rengeteg munkát kell végezni sok költséggel, hogy Németországon túlról is az oldalukra irányítsák az ügynököket. Mindeközben költségcsökkentésről beszélnek.

Létre is hozták a saját fapadosukat…

Sőt, a hagyományos légitársaságok fapadosodnak. Vagyis hibriddé válás történik a hagyományos légitársaságoknál, amelyek a rövidebb útvonalakon szintén figyelik, hogy lehetne minél többet forgatni a gépeket. Mindeközben a diszkontok terén konszolidációt látni.

Igaz ez a GDS-ek világára is?

A pozíciónk remek: eddig 580 millió dollárt költöttünk fejlesztésre, hogy a legjobbak legyünk. Versenytársainktól eltérően nem veszünk részesedést, csak hogy bizonyítsuk nemzetközi jelenlétüket. Az egyik nagy különbség köztünk, hogy mi a B2C-piacon is ott vagyunk. Nagyon sok szerződést kötünk, de a korábbinál lassabb a növekedés. Jelentős fejlődést Délkelet-Ázsiában, Afrika déli részén látunk. Növekvő, milliárdos nagyságrendű középosztályról beszélünk, amely sokat utazik. Az önök régiójában Lengyelország tűnik ígéretesnek, de magyarországi igazgatónk, Bíró Balázs szerint a nyugat-európai országokat megelőzve, a piaci mérték fölött fogunk fejlődni. A technológiánk megvan hozzá. Már csak el kell érni azokat, akik hiszik, hogy velünk nőhetnek.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.