Változás a TUTSZ életében

A 23 éves szakmai szervezet eddigi nevét a közgyűlés Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetségére változtatta, mivel a megalakulásuk óta eltelt több mint két évized alatt alapjaiban változott meg a társadalmi és gazdasági környezet, aminek következtében a tanácsadói tevékenységgel szemben is új elvárások jelentkeztek - tájékoztatott közleményében, pénteken a Szövetség. A TUTSZ rövidítés nem változik a jövőben - tették hozzá.

Közleményük szerint „az általános fogyasztói és vásárlói szokások terén zajló folyamatok tetten érhetők a dinamikusan növekvő utazási piacon is.” A turizmus komplexebb szemléletére, az ágazat szereplőinek konkrét megoldásokkal történő támogatása szükséges ahhoz, hogy ezekből a folyamatokból a lehető legtöbbet profitáljon minden érintett helyi közösség, vállalkozás és kormányzati szint - tették hozzá.

Felhívták a figyelmet, hogy „az utóbbi évek során megváltozott összetételű tagság fontosnak tartotta ezt a stratégiai célt is megjeleníteni a szakmai szervezet nevében, ezért döntöttek a turizmusfejlesztés, mint ezen komplexitást legjobban kifejező fogalom beemelése mellett.” Legutóbb Dr. Juray Tünde, a BFTK Budapestinfo Point irodavezetője és Dr. Piskóti István egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének vezetője csatlakozott a Szövetséghez.

A sokféle területen aktív szakértők hat, a szövetség szakmai munkáját segítő munkacsoportot - stratégiai tervezés, szálloda- és attrakciófejlesztés, üzemeltetés, desztináció menedzsment, marketing és branding,  kutatás, képzés, szemléletformálás és vezetői coaching - hoztak létre.

A szakmai műhelyekben folyó munka célja, hogy hiánypótló kutatások, gyors elemzések, új módszertani megoldások szülessenek, a nemzetközi jó gyakorlatokat, a technológiai újításokat minél szélesebb kör megismerhesse, ezzel is erősítve az ország turizmusának fejlődését.

„A Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetsége továbbra is elkötelezett Magyarország turisztikai versenyképességének a Nemzeti Fejlesztési Stratégia 2030 dokumentumban is nevesített megerősítése mellett” - zárja közleményét a TUTSZ.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.