hirdetés
hirdetés

Várnai séta, delfin-show és hajókirándulás a Robinson Tours-szal

Június 13-án délelőtt érkezett Budapestre a Robinson Tours csapata bolgár tanulmányútjáról, amin 45 kolléga vett részt.

hirdetés

A csoport június 5-én a pozsonyi repülőtérről indult, így lehetősége volt megismerkedni a szlovák főváros családias repülőterével, ahonnan minden pénteken indul járat Bulgáriába.

A résztvevők az egy hetes túra alatt közel 60 szállodát tekintettek meg. Megismerkedtek Albenától – Duniig az utasok által igen kedvelt szállodákkal, a Robinson Tours kínálatában szereplő új hotelekkel, valamint azon szállodákkal, ahol a Robinson Kölyök Klub keretében egész nyáron magyar nyelvű animáció várja a gyerekeket.

Természetesen a fakultatív programokba is belekóstoltak. Részt vettek egy várnai városnézésen, majd megtekintették a Delfinárium show-műsorát. Megálltak a Kaliakra-foknál is, ahol lélegzetelállító képek készültek, Balcsikban pedig a botanikus kert szépségeiben gyönyörködtek.

Ha tengerparton jár az ember, akkor kihagyhatatlan programnak számít a hajókázás, így a csoport a Neszebár óvárosában tett séta után kihajózott a Magellán fedélzetén, ahol napozás és fürdőzés mellett megkóstolhatták a roston sült halat, a vidám hangulatot pedig animációs program biztosította. Ezen kívül részt vettek az egyik legnépszerűbb fakultatív programon, a „Bolgár esten”, ahol a gasztronómia mellett a bolgár néptáncba is betekintést nyertek. Az estét az egyedülálló parázstánc bemutatása tetőzte.

A study tour résztvevői megállapították, hogy a színes szállodaválasztéknak köszönhetően minden korosztály megtalálhatja az igényeinek megfelelőt, valamint a nap 24 órájában a telepített idegenvezetők is gondoskodnak arról, hogy az utasok folyamatos kiszolgálásban részesüljenek. A Fekete-tenger és a változatos fakultatív programok pedig minden nyaralást felejthetetlenné tesznek.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk