Vége a hazai szálláshelyek kettős adatszolgáltatási kötelezettségének

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz.

A jövőben az MTÜ által létrehozott és működtetett NTAK adatait használja a KSH a szálláshely-szolgáltatással összefüggő adatelőállítása során. Az erről szóló együttműködési megállapodást írta alá dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke és dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.

2020. év eleje óta az NTAK-ba − Európában is egyedülálló módon − az összes hazai szálláshely-szolgáltató szálláshelykezelő szoftverén keresztül szolgáltat valós idejű forgalmi, statisztikai adatokat. A most aláírt megállapodás keretében az MTÜ egy biztonságos adattovábbítási csatornán keresztül juttatja el a minden szálláshelytípus által beküldött adatokat a KSH-nak, amely így a jövőben az NTAK információi alapján állítja elő a hivatalos statisztikai adatokat. Az NTAK információi a turizmusstatisztika mellett a szolgáltatás-külkereskedelem és a GDP-számítások forrásává is válnak.

Tesztelési időszak kezdődik

A megállapodás aláírását három hónapos tesztidőszak követi, ezután a KSH kivezeti az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program keretében idáig általa üzemeltetett elektronikus adatgyűjtő rendszert. Ezzel nem csak a szálláshely-szolgáltatók, de az önkormányzatok turisztikai adatszolgáltatási kötelezettsége is megszűnik a KSH felé.

 "A KSH elkötelezett a megbízható, magas minőségű adatok publikálása mellett, ugyanakkor célja, hogy a statisztikai információk előállításához minél kisebb mértékben terhelje az adatszolgáltatókat. Az együttműködés eredményeként a KSH nemcsak képes lesz a szálláshelyi statisztikára vonatkozó eddigi adatközléseit, illetve adatszolgáltatásait teljesíteni, hanem mindezt rövidebb feldolgozási idő alatt, bővebb adattartalommal, alacsonyabb adatszolgáltatói teher mellett és várhatóan a korábbinál is jobb minőségben teheti meg", mondta dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke az aláírást követően.

 Dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója elmondta: „A megállapodás aláírásával a turisztikai szektor digitalizálásának újabb fontos állomásához értünk. Ezután elegendő lesz kizárólag a szálláshelykezelő szoftverek pontos vezetése, és az adatok megfelelő rögzítése, így más módon, más szervnek, más adatokat nem kell a jövőben továbbítani. A szálláshelyek adminisztrációs terhei tovább csökkennek. A kizárólag az NTAK-adataiból készített, a teljes szálláshely-szolgáltatói szektorra vonatkozó, egységes KSH-publikációk mind a szakma, mind a sajtó számára segítik majd a könnyebb eligazodást az adatok között. A megállapodás egyben azt is jelenti, hogy az NTAK a KSH által előállított adatokon keresztül az európai statisztikák szempontjából is kiemelten fontos adatforrássá válik."

NTAK-adatokból készített elemzést a KSH először 2022 augusztusában publikál.

Forrás: MTÜ / Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.